A szamatha hét lábra támaszkodik (lásd Buddha beszédei, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és a One Drop Zen Közösség kiadásában, 2023, 42. szútra, 814. o., jegyzetek, fordította: Németh László Levente):
1. A 10 kaszina
2. A 10 undokság (aszubhá), azaz a holttest különböző állapotai
3. A 10 felidézés (anusszatijo)
4. A négy mérhetetlen (appamannyá / brahmavihára)
5. Az étel gyűlöletességének észlelése (éka szannyá)
6. A 4 elem elemző vizsgálata (ékamvavatthánam)
7. A 4 legyőzés / úrrá levés (arúpa dzshána, szamantikkama)
Az első 3 és a 7. pontot fejtjük ki részletesebben (lásd Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2018), nem mindegyik forrást és páli kifejezést feltüntetve és azokat is magyaros átírással közölve:
1. „kaszina: összkép
A gyakorlási területek közül az egyik csoport. Nem annyira csupán az összpontosító meditáció (szamádhi) és az elmélyedés (dzshána) tárgyait jelenti, mint inkább a meditáció témájának azt a tapasztalási módját, amikor az egyfajta összbenyomás képzeteként (nimitta) jelenik meg. A posztkanonikus kommentárirodalom hagyományosan a következő tíz összképet említi:
(1) föld-összkép
(2) víz-összkép
(3) tűz-összkép
(4) szél-összkép
(5) kék-összkép
(6) sárga-összkép
(7) vörös-összkép
(8) fehér-összkép
(9) fény-összkép
(10) körülhatárolt tér-összkép
A Buddhánál eredetileg az utolsó kettőként a tér-összkép és a tudat-összkép van felsorolva, a fény-összkép pedig nem szerepel. Ugyanakkor a meditáció során keletkezett fény megtartásának fontosságára a Buddha is felhívta a figyelmet, amikor is valószínűleg fény-összképről esett szó. Az elmélyedés során keletkező képzet a hétköznapi érzéki tapasztalás módját meghaladja, így ezt a Buddha a meghaladási területek kifejezéssel adta vissza.
Az összkép keletkezésének tárgyi alapja lehet természeti képződmény, vagyis nem készített és lehet a szerzetes által elkészített. A kezdő számára mindenképpen határolt, véges, peremmel rendelkező, keretezett tárgy készítése ajánlott.
A szemlélés kezdetekor nem a tárgy színét (kék, sárga, vörös, fehér), vagy az ismertetőjegyeit (alak, forma, természeti tulajdonság) kell figyelni, mert ezek az összkép hibái, melyek haladottabb szinten már nem jelennek meg. Így lesz a figyelem tárgya az érzékelés tárgyának tudati összbenyomása, összképe, amely kezdetben csak bizonytalan előkészítő képzet, majd az összkép hibáit jól láttató felfogó képzet, hogy azután elérhesse az összkép hibáit már nem tartalmazó képmás képzet szintjét.
Ez eleinte még korlátozott, és csak a haladottabbak számára lehetséges annak határtalan kitágítása.
Abban a kérdésben, hogy melyik összképpel melyik elmélyedési szint érhető el, a kommentárok nem egyöntetűen foglalnak állást, de a Viszuddhimagga és az Abdhidhammatthaszangaha szerint az összképek közül az első nyolc – tehát a négy elem és a négy szín – alapján végzett gyakorlással az elmélyedés első négy szintjére lehet jutni a formai területen, míg a tér-összkép a formanélküli terület elmélyedésének első szintjére vezethet, a tudat-összkép pedig a formanélkülinek mind a négy szintjét eléri.”
2. „aszubha: visszataszító, undorító
> 1. A késztetett valóság természetének a Buddha által említett három ismertetőjegye (tilakkhána) mellett gyakran negyedikként is felsorolt jellegzetessége az, hogy a tapasztalás torzulása miatt az egyébként visszataszító késztetett valóság az átlagemberek számára vonzónak tűnik. Ezt a tévedést a nemes emberek (arija-puggala) haladják meg.
> 2. A gyakorlási területek (kammatthána) közül az egyik csoport, a holttest felbomlásának különböző fázisait a meditáció tárgyává tevő gyakorlat. Indiában egykor a halottak eltemetésének egyik módja volt a holttestek kitétele, ami azután bomlani kezdett, illetve amit a vadállatok és a férgek megrágtak, így ez a folyamat viszonylag nehézségek nélkül a meditáció témája lehetett.
>> I.) A Buddha e gyakorlatot az éberség négy készenléte (szatipatthána) közül az első, a test szemlélésének meditációi között említi temetői gyakorlatként. A Buddha szerint e folyamatok megfigyelésével a gyakorló a valóság három ismertetőjegyének felismeréséhez kerülhet közelebb, így tudatosítva a test keletkezését és elmúlását, átélheti az állandótlanságot (aniccsá), a dolgok elégtelenségét (dukkha), és mivel hajlamosak vagyunk a testünkkel azonosulni, ezért e gyakorlatot a saját testre alkalmazva belátható lesz az is, hogy a test nem önmagunk (anattá).
>> II.) A kommentárirodalom egyfelől a gyakorlási területek között önálló csoportként sorolja fel, és ekkor a Buddhától eltérően nem a három ismertetőjegy felismerését hangsúlyozza, hanem a test visszataszító, utálatos mivoltát.
A kommentárok másfelől a tíz felidézés (anusszati) egyikeként, a testre irányuló éberség keretén belül a test 32 részének meditációjaként is említik, de itt is a test visszataszító voltát tudatosító gyakorlatként.
A Viszuddhimagga szerint a 10 undorító és azok gyakorlása a következő:
(1) a felpuffadt holttest
• hatféleképpen vizsgálható:
(a) színe szerint (sötét-, világos- vagy sárgabőrű emberről van-e szó)
(b) jegye alapján (nem azt nézve, férfi vagy nő, hanem azt, hogy milyen idős)
(c) alakja szerint (ez a fej alakja, ez a kéz alakja stb.)
(d) iránya szerint (köldök alatti vagy feletti; vagy: ilyen irányban van)
(e) helye szerint (azon a helyen kéz van, ezen a helyen lábak stb.)
(f) határai szerint (alul a láb, felül a haj, középen a bőr határolja).
• annak számára, aki korábbi életében már gyakorolta ezt, a képmás képzet (patibhága-nimitta) keletkezik
• amennyiben mégsem, úgy a következő módokon kell vizsgálódni:
(a) a 180 ízületet figyelve
(b) a testnyílásokat figyelve
(c) a mélyedéseket figyelve
(d) a kimagaslásokat figyelve
(e) minden helyet figyelve
• 100x vagy 1000x kell nyitott szemmel figyelni, majd csukott szemmel felidézni, így megjelenik a felfogott képzet (uggaha-nimitta), amely formátlan, irtóztató, félelmetes
• a 11-féle gyakorlással azután a képmás képzet keletkezik, amely ekkor egy magát teleevett, elhízott embernek látszik, aki a földön fekszik
• ezzel a teljes összpontosítás (appaná-szamádhi) érhető el, majd kibontakoztatható a belátás (vipasszaná), ami a megvilágosodáshoz vezet; ennyiben hasonlít a testre irányuló éberséghez (kájagatá-szati)
(2) a megkékült holttest
• ekkor a felfogott képzet foltos, a képmás képzet erősen szembeötlő
(3) a gennyedő holttest
• ekkor a felfogott képzet folyékony, a képmás képzet mozdulatlan, nyugodt
(4) a feldarabolt holttest
• ekkor a felfogott képzet középen kettévágott, a képmás képzet egész
(5) az állatok által megrágott holttest
• ekkor a felfogott képzet megrágott, a képmás képzet egész
(6) a darabokra szétszórt holttest
• ekkor a felfogott képzet hézagos, a képmás képzet egész
(7) a megcsonkított és darabokra szétszórt holttest
• ekkor a felfogott képzet olyan, mint egy seb nyílása, a képmás képzet egész
(8) a véres holttest
• ekkor a felfogott képzet olyan, mint egy lengő vörös zászló, a képmás képzet nyugodt
(9) a féreglepte holttest
• ekkor a felfogott képzet remegő, a képmás képzet nyugodt, mint egy halom főtt rizs
(10) a csontok
• ekkor a felfogott képzet irtóztató, félelmetes, a képmás képzet örömet hozó, mivel az elmélyedést segíti.
A holttest részeinek alak, irány, hely és határai szerinti elemzése megegyezik az élő test 32 részének egyik elemzési módszerével (kájagatá-szati, uggaha-koszalla).”
3. „anusszati: felidézés
A gyakorlási területek egyike. A gyakorlat tárgyait, illetve az azokat jellemző nemes tulajdonságokat fel kell idézni az emlékezetből (szati), és éber figyelemmel (szati) kell szemlélni:
(1) a Buddha felidézése
(2) a Tan felidézése
(3) a Gyülekezet felidézése
(4) az erkölcs felidézése
(5) a bőkezűség felidézése
(6) az istenek felidézése
(7) a halálra irányuló éberség
(8) a testre irányuló éberség
(9) a be- és kilégzés ébersége
(10) a békesség felidézése
Az első hat felidézés annak sikerül tökéletesen, aki maga is tökéletesen rendelkezik a felidézett erényekkel, a többi felidézés eredményessége a gyakorlottság mértékén múlik.”
4. „arúpa-dzshána: formanélküli elmélyedés
Az elmélyedés (dzshána) második szintjének elérése (szamápatti), amely a formanélküli terület (arúpávacsara) négy tapasztalása, négy foka. Azonos a formanélküliekkel.
A négy fokozat tudattartalmai az alábbiak:
(1) a végtelen tér alapja
(2) a végtelen tudatosság alapja
(3) a semmilyenség alapja
(4) a sem észlelés, sem nem észlelés alapja
Mivel a létszintek (szattávásza) és a tudatszintek (vinnyánatthiti) nem választhatók külön, mindenki azon a létszinten születik újra, amelyre az elmélyedés során már eljutott, így a fentiek egyben a formanélküli létesülés (arúpa-bhava) síkjai is.”
>> kiegészítő fogalom magyarázata:
„arúpa-bhava: formanélküli létesülés
A létesülés (bhava) egyik formája, az újraszületés egyik síkja. Az elmélyedés (dzshána) második szintjén, a formanélküli elmélyedésen (arúpa-dzshána) folytatódik az elvonatkoztatás az öt érzékszerv világától, amely az érzékszervek közül most már csak a tudatosságon alapul, így a konkrét tér tapasztalási területén túlhaladva a tér végtelensége, majd a tudat végtelensége tapasztalható meg. Ekkor fények, formák többet már nem jelennek meg, ez az összpontosítás képzetnélküli (animitta). Ez az elmélyedés ugyan minden létformát nélkülöző (arúpa) tapasztalási mód, azonban még mindig nem mentes az ok-cselekvő (kamma) hatások létrehozásától, ezért e formanélküli tartományban (arúpa-dhátu) végrehajtott üdvös ok-okozati tettek formanélküli létesüléshez, a pusztán tudati létsíkokra vezetnek.”