2016 nyarán álmomban megint egy másik bolygón jártam, beszélgettem a helybeliekkel – először egy hölggyel, aki nagyon furcsán artikulált és gesztikulált, miközben beszélt – és mondták, hogy a bolygójukat Solar… vagy Solaris… -nak hívják, hosszabb neve volt, de sajnos csak ennyire emlékeztem, mikor felébredtem. Az épületeikből – melyek között sétáltam, fehéres-ezüstös üveg/tükör-felülettel rendelkeztek – arra következtettem, hogy hasonló fejlettségű civilizáció alakulhatott ki a bolygójukon, mint most a miénken és nagyon szép szökőkút komplexumaik terültek el az épületeik között. De ami számomra mégis a legfontosabb információ, hogy ők is ismerték a keresztény és buddhista vallást… hogy ők is gyakorolják-e ezt a két vallást, nem tudom, de mielőtt felébredtem, megkérdezték tőlem, hogy “…ahonnan jövök, ott vajon csak nem kereszténység és buddhizmus van?…”
És egyúttal megosztanám a kedves olvasóval egy másik álmomat is, amikor egy másik galaxis bolygóján jártam, az egyetlen olyan, miénktől különböző galaxisban, ahol emberi élet is van, legalábbis ezt az információt kaptam álmomban (2016-2017 körül)… Egy többsávos utcán haladtam, talán autóval, az út mindkét oldalán lakóházak voltak, nagyon hasonlított a mi világunkra… amire emlékszem még, hogy egy épületben voltam, egy ajtó előtt, ami kinyitódott, beléptem, egy fodrásznál voltam, a helyi divat szerint vágta le a hajamat, a fejem egyik oldalán hosszabb, másik oldalán nagyon rövid lett a hajam és erre a részre egy tetoválás is került… majd egy másik szobában voltam, sok emberrel együtt, egy nagy vászonra, projektorral vetítettek ki egy jelenetet (vagy talán egy hatalmas TV volt), azt hiszem reklámokat néztünk, sportszerekről, alul feliratozva volt a nyelvükön, hasonló jelekkel: ((OC)))C))Ͻ(). Ebben a teremben kezet fogtam, illetve barátságos érzülettel megsimogathattam vagy megöleltem egy másik férfit, ami ott kisebbfajta megütközést keltett, vagy legalábbis ez a gesztus valamiféle speciális jelentéssel rendelkezhetett, körém gyűltek az emberek és valamit mondtak nekem… ennyire emlékszem.
