2016. november idusán misztikus álmom volt: először is, kicsi, érdekes, manószerű idegen lények lepték el a testemet, hogy vizsgálatokat végezzenek rajtam, és tudatták velem, hogy nagyon hideg lesz… ezt álmodtam álmomban (álom az álomban), majd felébredtem a régi, pallagi, gyermekkori házamban és a rám hagyott üzenetet (hogy hideg lesz) ott elmondtam anyának, majd találkoztam két gyermekkori teniszező barátommal. A következő emlékem, hogy apával és anyával egy olyan utcára értünk, ahol hirtelen felbukkant egy óriási, félelmetes kígyószerű lény, ami a szájával “falta” a házakat körülöttünk (idő, mulandóság jelképe?), majd anya ezt látva kérdezte apától, hogy hova hozott minket… a következő pillanatban egy burok vett minket körül, ahol már minden biztonságos volt. Megállapítottuk, hogy ez a Mennyország, felhő állagú papucsot húztunk, amitől repülni tudtunk és volt ott egy kis repülő csónak is, ott volt velünk az egyik lány unokatestvérem a Tatár család részéről, akivel jó volt a gyermekkori kapcsolatom… olyan dolgok vettek minket körül, amiket a jelenlegi életünkben szerettünk, és később vettük észre, hogy ebben a burokban a családi házunk van: apa a konyhában tevékenykedett, anya lefeküdt aludni egyet…
A következő emlékem az álmomban, hogy találkozom a Teremtővel, itt már egyedül voltam, nos, beszélgettünk, hogy miért úgy néztem ki a jelenlegi életemben, ahogy kinéztem illetve, hogy hogy akarok majd kinézni a következőben, képeket mutatott lehetséges alakjaimról (feltételezésem szerint sámánok voltak), az egész beszélgetés humoros volt és jókedvű, ő pedig úgy mutatkozott előttem, mint a “nagy varázsló”. A beszélgetés végén megmutatta a nevét egy táblán, hogy hová kell mennem, melyik bolygóra (hosszú neve volt), talán az ezt követő életemben, talán csak a következő álmomban, majd azt mondta, hogy “Hamarosan találkozunk!”. Ezt követően anyaméhbe kerültem magzat pózban. Emlékeztem a köztes létre (a Mennyországra), az előző (jelenlegi) életem néhány eseményére, néhány meghatározó szereplőjére, a szüleimre, egy javasasszony barátomra, a szobámra a Piac utcán, a buddhizmusra, indiai dicsőítő zenére, amit abban az időben hallgattam, felcsendült egy szöveg-részlet a Bhagavad-gítá-ból és a legtisztább, legvilágosabb gondolatom, a krisztusi szeretet törvénye volt : “Szeresd Uradat, Istenedet… és szeresd felebarátodat, mint tenmagad!” , ez adta a legfőbb nyugalmat, szabályozta a szívverésemet és úgy általában ez szabott irányt a gondolkozásomnak (jelenlegi életemben is ezt tartom a legfontosabbnak), a magzatpózban békét éreztem és hallottam a várakozó szüleim beszélgetését, az édesapám arról beszélt, hogy ha jól fogok kinézni (úgy éreztem, lánynak készültem abban az életben), kevés pénzt kell majd keresnem (azaz nem kell majd annyit dolgoznom), amin én jót mosolyogtam magamban az anyaméhben, hallottam az édesanyám hangját is, az Ő jelleme nagyon hasonlít a jelenlegi édesanyám jellemére, éreztem a személyiségét és lelki állapotát… Ezt követően felébredtem.