Bevezető megjegyzések, forrás, előzmények és előzetes ismeretek a bejegyzés értelmezéséhez, lásd: „Elmélyedés a jógában – 1-6. rész”, az idézett írás jelenleg a III. kötetből: 216-261. old., részleteiben, tagoltan, fejezetekre bontva, vastag betűvel kiemelve a lényegesebb részeket.
„Mágikus képességek az emberben:
A lét minden formájában, mindenben, ami létezik: a Természet nyilatkozik meg, – nincsenek tehát természetfeletti jelenségek! Minden jelenség és minden változás a Természet körében nyilvánul meg, a Természetből fakad és a Természetben megy végbe. Egyedül a Lélek független a Természettől, a Lélek azonban nem megnyilatkozó, nem változó, nem cselekvő, nem tárgy és nem jelenség, stb.; a Lélek nem létező és nem is nem-létező Abszolútum. Mindaz tehát, ami megnyilatkozik, ami van: szükségszerűleg más, mint a Lélek, és így a Természet körébe tartozik. Természetfeletti képességekről ezért csak jelképesen beszélhetünk. Az úgynevezett különleges-képességek (sziddhik) mindössze a megszokott világrendet meghaladó megnyilatkozások a Természetben. A megszokott törvényszerűségek felett álló oly tények és valóságok, amelyeknek mindenkor megvan a természetes magyarázatuk is, mert magyarázatuk minden egyes esetben megtalálható a szimbólumok – a szamszkárák – mivoltában és összefüggéseiben. Valamely, a szamszkárák rendjétől független jelenség ilyenformán nincs és nem is lehet a Természetben. Mágikus csupán annyit jelent tehát, mint szupernormális.
A korlátlan megismerés révén határtalanná vált tudása folytán azonban a yogi kapcsolatba hozhatja cselekedeteit: a Természetnek az ember számára ismeretlen, vagy még soha meg nem nyilatkozott lehetőségeivel is. Így pedig valóban olyan különleges képességekre tehet szert, melyeket az emberi ész nem foghat fel és logikusan soha meg nem magyarázhat.
Vyásza – a Yoga-Aforizmákhoz írt kommentárjaiban – nyolc fokozatot sorol fel, mint különleges képességek nyolc alapvető fokozatát.
Ezek:
1. animan: a végtelen-kicsinnyé válás,
2. laghinam: a súlytalanná válás, lebegés[, levitáció, repülés],
3. mahiman: a kiterjedésbeli megnagyobbodás,
4. prápti: a térbeli korlátozatlanság, illetőleg a térmegváltoztatás képessége,
5. prákámya: a cselekedetekkel szemben álló akadályok megsemmisítésének a képessége,
6. vasitva: a megnyilvánulások mögött rejlő szimbólum-kapcsolatok felett való uralkodás,
7. ísitritva: a dolgok megjelenése, eltűnése és összetétele felett való uralkodás, és
8. yatrakámávaszáyitva: az okoknak – és azokon keresztül a következményeknek – a tetszésszerinti befolyásolása.
[…]
Az elmélyedő öntudat pedig – amikor visszafordul az elmélyedés mélyéből az anyagvilág felé – mielőtt még visszatérne az ébrenlét megszokott világába, az elmélyedés erejével a megnyilvánulások mindennemű befolyásolására és megváltoztatására is képes. Hiszen nemcsak megismerte a szimbólumok összes kapcsolatait, hanem – korlátlanná vált tudása révén – teljes mértékben uralkodik is azokon.
A korlátlanná vált tudás tényéből, valamint az öntudatnak az elmélyedés keretében vázolt ‘visszafordulásából’ fakadnak a yoga különleges képességei.
Animan – a végtelen kicsinnyé válás – lényege nem egyéb, mint az öntudatnak (és így magának a yoginak is!) egyetlen, pont-szerű, terület-nélküli szamszkárával való eggyéválása. Az ‘egyetlen szamszkárával való eggyéválás’ viszont – ha megvalósul – teljes mértékben azonos szamádhi lényegével! A yoginak az a képessége tehát, hogy befelé-fordulásában, az elmélyedésre törekedvén, el tudja érni szamádhi első mélységi fokozatát, valójában már egyértelmű a ‘végtelen-kicsinnyé-válás’ különleges képességével is. (1.)
A szamszkárába beleolvadt, a szamszkárával eggyévált öntudat pedig, minthogy az eggyéválás a meg-nem-nyilvánuló Természet körében valósul meg, a meg-nem-nyilvánuló szamszkáráknak viszont hiányzanak az anyagvilággal való kapcsolatai, függetlenné válik tértől és időtől és az oksági rendtől; ez a tökéletes függetlenség pedig természetszerűleg egyértelmű a ‘súlytalanság’ és a ‘lebegés’ (laghinam) fogalmával, hiszen semmihez sem vonzódik, semmihez sem kapcsolódik a Természetben. (2.)
A tökéletes-megismerés kibontakozása továbbá, amint a szimbólumoknak egyre nagyobb és nagyobb tartományát öleli fel, és végül az egész Természetre kiterjed: magában foglalja a kiterjedésbeli megnagyobbodás (mahiman) tényét is, az elmélyedés magvát képező egyetlen szamszkárán belül, minthogy az öntudat (a megismerő) a tökéletes-megismerésben mindenkor egy és azonos a megismerés tárgyával, a szimbólumok megismert, valahány, végtelen-sok tartományával. (3.)
A kiterjedésbeli megnagyobbodás ilyenformán az áthidaló-megismerésben éri el tetőfokát és beteljesülését!
A ‘visszaforduló’ öntudat azonban, amikor elhagyja az áthidaló-megismerés mélységi fokozatát – az énségi-szikrák összességének egyetlen egységbe integrált területét, hogy visszatérjen fokozatosan az ébrenlét, az anyagvilág felé, – ismét szeparálja mindazokat a szimbólum-tartományokat, amelyeket közvetlen megismerésében egyesített, illetőleg amelyekre átfogó megismerése vonatkozik. Ezeket a tartományokat – az elmélyedésben felszabadult szabad akaratával – az elmélyedés keretén belül, még szabadon választhatja meg. Megismerését, szemléletét tehát tetszésszerinti szimbólum-tartományban mélyítheti el. Ez a képessége viszont egyértelmű avval, hogy olyan teret teremthet maga körül, amilyent kíván, a Természet olyan területeit választhatja egyedüli világának, amilyenbe éppen elmerülni – ‘létezni’ – óhajt. E képessége természetszerűleg magában foglalja tehát a ‘térbeli korlátozatlanság, illetőleg a tér-megváltoztatás‘ (prápti) különleges képességét! (4.)
Mint látjuk, a különleges képességek első négy fokozata – faja – teljes mértékben bennerejlik az elmélyedésben.
Az áthidaló-megismerésből ismét az anyagvilág felé visszaforduló öntudat pedig – az elmélyedés e legmagasabb rendű állapotában – teremteni is képes megnyilvánulásokat, minthogy az akarat-kifejtés, a cselekvés és így a teremtés ténye is éppen a kilélekzés (az anyagvilág felé fordulás) fázisában valósul meg. Az áthidaló-megismerésben: ismeri a Természet összes lehetőségeit, szabadon rendelkezik a Természet lappangó és preexisztenciális szamszkáráival, nem korlátozzák tehát a cselekvés korlátai, semmivé válik számára a cselekvés minden természetbeli akadálya. Az elmélyedés e fokozata ezért egyértelmű ‘a cselekedetekkel szemben álló akadályok megsemmisítésének‘ a különleges képességével (prákámya)! (5.)
Az elmélyedésbeli megismerés, mint tudjuk, a szimbólumok egymásközti kapcsolataitól mindenkor független marad. Az anyagvilág felé visszaforduló öntudat tehát különválaszthatja az egymással összefüggő szimbólumokat, ‘megbonthatja’ azok ösztönvilágbeli szövevényét, és egyes szimbólumokat háttérben-maradásra kényszerítve, megakadályozhatja azok megnyilatkozását, mintegy kiiktatva szerepüket minden megnyilvánulásból, miután szabadon befolyásolhatja a Természetben fennálló oksági-láncolatot, a sorsot, illetőleg a Természet rendjét. Ebben áll a ‘megnyilvánulások mögött rejlő szimbólum-kapcsolatok felett való uralkodás‘ (vasitva) különleges képessége. (6.)
Az elmélyedésből visszaforduló öntudat – a megnyilvánulás határvonalán – a szimbolumok ‘különválasztása’, vagy ‘egybekapcsolása’ révén oly módon befolyásolhatja tehát a tárgyak és a jelenségek megnyilvánulását, hogy azok egy részét háttérben-maradásra, lappangásra, vagy pedig ellenkezőleg felmerülésre kényszerítheti az anyagvilágban, megnyilvánulásokat keltve és megszüntetve, tetszése szerint. Uralkodik ilyenformán a dolgok megjelenése, eltűnése és összetétele felett, megvalósítván elmélyedésében ezáltal az ily értelmű különleges képességet (ísitritva) is. (7.)
A szimbolumok szövevényének, egymásközti kapcsolatainak és összefüggéseinek a tetszésszerinti megváltoztatása révén pedig oly okokat teremthet és hozhat létre a yogi öntudata az anyagvilágban, melyek természetszerűleg az általa megkívánt következményekhez vezetnek, tekintet nélkül arra, hogy a létrehozott ok és okozati összefüggések beletartoznak-e a megnyilvánuló Természet fennálló oksági rendjébe és rendszerébe, vagy pedig új oksági láncolatokat indítanak meg abban. Ebben áll az okoknak – és azokon keresztül a következmények – a tetszésszerinti befolyásolása. (yatrakámávaszáyitva) (8.)
Mind a nyolc különleges képesség tehát szervesen hozzátartozik az elmélyedéshez. Egyszerű kisérője, velejárója az elmélyedés jellegezetes mélységi fokozatainak.
[…]
Ezek […] természetes származékai a fejlődésnek, illetőleg annak az elmében kialakuló állapotnak, amely lehetővé teszi a szimbólumoknak, a szamszkáráknak a közvetlen átélését és megismerését.
[…]
Ide tartoznak a tisztánlátás (clairvoyance), a médiumi jelenségek, a gondolatolvasás, a jövőbelátás, a távolba-hatás, a térbeli áthelyeződés, a különböző szellem-jelenések, apport-tünemények, stb.
Ha ismerjük a nyolc alapvető sziddhit, e különleges jelenségek valamennyi válfaját visszavezethetjük azokra és azokból származtathatjuk le.
[…]
A szigorúan logikusan gondolkozó elme azonban – minthogy a logikus gondolkozás minden elmélyülés egyik legnagyobb akadálya – sohasem találkozik és nem is találkozhatik különleges képességek megnyilvánulásaival a saját, megfigyelt élettapasztalatainak szűk körén belül. […]
Általában csupán az eksztázis, a révület (trance) és a hipnotikus hatással előidézett alvásszerű állapot alkalmas arra – ha nem követjük a yoga, a misztika, illetőleg az elmélyedés útját, – hogy elérhessük benne és általa a megnyilvánulás határvonalát, azt a jelentékeny mélységet, amelyen lehetővé válik a közvetlen átélések, valamint a különleges képességek kibontakozása.
Ezzel szemben a haldokló – az élet és halál határmezsgyéjén, határvonalán – természetszerűleg abba a kivételes helyzetbe kerül az élet utolsó perceiben, hogy fennálló vágyai szerint, illetőleg elméje megrögződő beállítottságának értelmében, önkénytelenül alkalmazhatja a határvonal elérésével együttjáró képességeket is, amennyiben azok felmerülnek a belső átélések és az élettől való megválás során. Ezért a leggyakoribbak általában a távolbalátásnak és a távolbahatásnak, stb. azok a jelenségei, amelyek halálesetekkel kapcsolatban, helyesebben a haldoklók körében nyilvánulnak meg és tapasztalhatók.
Minthogy azonban az alvás és ébrenlét közötti öntudati-állapot ugyancsak a megnyilvánulás határfelületén van, azért az ébrenlét és alvás átmeneti állapotában – kedvező esetben – az életben bármikor, spontán is megnyilatkozhatnak egyes különleges képességek.
Az átmeneti-állapot pedig megvalósulhat az éber megfigyelés minden csökkenésével; a nélkül is, hogy feltétlenül az álomvilág, illetőleg az álomélet kialakulásának kellene követnie. […] Ilyenkor úgy látjuk, hogy egy-egy különleges képesség az ébrenlét folyamatosságának megszűnte nélkül nyilatkozik meg […] mindennapi életünk folyamán.
[…]
Ha indokolatlannak látszó cselekedeteink következtében olykor elkerülünk valamely szerencsétlenséget, – ezt rendszerint a véletlennel, vagy a szerencsével magyarázzuk – és nem ismerjük fel a tudatunk mögött lezajló jövőbelátást, mely kihatott a cselekedeteinkre és megváltoztatta terveinket.
Többnyire nem eszmélünk rá arra sem, amikor megérezzük és így átvesszük más emberek gondolatát[,…].
[…] felidézheti és kiválthatja a különleges képességeket a mély, vallásos hit. De megnyilatkozásukhoz vezethet […] a babonákba vetett határtalan hiedelem is. Hiszen mindenkor a hitünk és hiedelmeink összesége vezérli belső-világunk kialakulását – és ennélfogva a külvilágunkban végbemenő változásokat is.
Megfelelő növényi nedvek, mámort, eksztázist kiváltó mérgek és bódítószerek élettani hatása – […továbbá] az önmegtagadó, aszkéta életmód és a [mértékkel történő] önsanyargatás is – különleges képességek alkalmi megnyilatkozásaihoz vezethet, a yoga tanítása szerint.
[…] bizonyos szertartások és szertartásos cselekedetek is – imádkozás, áldás, vagy megátkozás, úgynevezett varázsigék elmondása, vagy elhangzó, szuggesztív szavak, stb. – nagy mértékben alkalmasak arra, hogy megvalósítsák az öntudat oly fokú elmélyülését, azt a megfelelő elmeállapotot, mely lehetővé teszi a különleges képességek megnyilvánulását – sőt szándékos megnyilatkoztatását is – az életben. […]
[…] a különleges képességek két csoportját kell megkülönböztetnünk: a tökéletes-megismerésből és az áthidaló-megismerésből származó képességek szerint.
[…]
A tökéletes-megismerésből származó különleges képességek:
Tisztánhallás (clairaudience, divyasrotra):
[…] zörejeknek, zenei hangoknak, vagy beszédhangoknak a hallószervtől független meghallásában, felismerésében és tudomásulvételében állnak. […] különböznek […] a hallucinációktól[:…] a tisztánhallás keretében meghallott hangok valahol […] elhangzottak, illetőleg megvannak a Természetben, akármilyen közel, vagy akármilyen távol, a jelenben, a múltban, vagy a jövőben. […] a részben megvalósuló tökéletes-megismerés kapcsán azokat a szimbólum-kapcsolatokat veszi tudomásul, amelyek hang-megnyilvánulásokra vezethetnek a Természetben […]. […] A tisztánhallás […] kiterjed a tér és az idő végtelenségére. […] A tisztánhallást […] a tökéletes-megismerés részleges megnyilvánulásának is tekinthetjük az életben.
Tisztánlátás (clairvoyance, divyarúpaszamvid, dibbacsakkhu):
[…] azokra a szimbólum-kapcsolatokra vonatkozik, amelyek szin-hatások, látási-benyomások megnyilvánulásához vezethetnek – és vezetnek – a külvilágban, illetőleg az egyén belső-világában. Mindaz, amit a tisztánhallással kapcsolatban elmondottunk, megfelelő változtatásokkal ezért a tisztánlátásra nézve is érvényes és fennáll. […]
[…] három irányát különböztethetjük meg: […]
(1) halott-látó:
[…] csak a tárgy-szimbólumokat látja, a Természet legalacsonyabbrendű szintjének szemszögéből; egyrészt az elemek […] szimbolumait, másrészt az alkatéit, melyek az anyagból testet, tárgyat képeznek. Azokat a szimbólum-kapcsolatokat fogja fel tehát, melyek az élettelen testet alkotják az anyagvilágban. (Emberből és állatból csupán a tetemet láthatja meg, valamint annak tárgyi környezetét és körülményeit, stb.)
(2) elő-látó:
[…] – a személyiségszintnek [~külső énnek] megfelelő szemszögből – a rajta kívülálló élőlényeket már mint eleven és cselekvő személyeket szemléli; látja cselekedeteiket, helyzetüket és mozgásukat, még szinekben megnyilvánuló indulataikat is, – nem vehet tudomást azonban a benyomásaikról.
(3) elme-látó:
[…] a tudat szintjének megfelelő szimbólum-kapcsolatokat szemléli, és ennélfogva a rajta kívülálló egyének elméjébe nyer közvetlen betekintést. Úgy és azt látja tehát, ahogyan és amit az általa megfigyelt egyének (elmék) érzékelnek, illetőleg belső világukban mint látási-benyomásokat élnek át. […] a nélkül azonban, hogy közvetlen tudomást szerezhetne ugyanakkor arról a tárgyi-külvilágról is, melyet az illető elme tapasztal. […] csupán azokat a szubtilis képeket éli át, amelyeket a tárgyak, személyek és jelenségek a megfigyelt idegen elmében alkotnak.
Kristálynézés:
[…] – valamely sötét alapra helyezett, fényesre csiszolt, vagy természettől tökéletesen síklapú kristályfelület hosszas és merev szemlélete – egyrészt elfárasztja a látószervet és csökkenti az éberséget, másrészt pedig kikapcsolja a képzeletműködést és megszünteti a gondolkozást. Lehetővé teszi ilyenformán az öntudat oly mértékű elmélyülését, melyen már megvalósulhat a szimbólumok közvetlen meglátása. Az elme beállítottsága viszont, a krisztálynézés során – minthogy kezdettől fogva csupán a látásra, a látni-akarásra irányult! – egyenesen a látási benyomásokat kiváltó szimbólum-kapcsolatok közvetlen átéléséhez vezet. A helyesen gyakorolt kristálynézés ezért feltétlenül felidézi a tisztánlátás jellegzetes tüneményeit.
‘Csodatükör‘ vagy tükör-varázslat:
[…] az ember, valamely megfelelő méretű tükör előtt elhelyezkedve – ha nincs a háta mögött jelentékeny fény és így a tükörkép hátterében sincs élénk világosság – tekintetét a tükörlap szinte láthatatlan felületére, annak egyetlen pontjára rögzíti. A tükörlap (tükörüveg) a valóság és a tükörkép elválasztó határfelülete lévén: már optikai, fizikai értelemben is a ‘megnyilvánulás határvonalának‘ a szimbólumát rejti magában.
A szimbólum-kapcsolatoknak – az elmélyüléssel együtt járó – közvetlen átélésének a pillanatában a tükörkép önmagától megváltozik. Helyét – részben, vagy egészben – az a kép foglalja el, illetőleg azok a kép-elemek töltik be, melyek az átélt szimbólum-kapcsolatokból, a szimbólumok önkénytelen transzformációja révén, a látási benyomások körében fakadnak, – az ember tudatában. E felmerülő képek tükrözhetik magát a valóságot, de megszemélyesíthetik annak jelképes értelmezését is. (Hasonlóképpen, mint ahogy az álomképek is, az altudatbeli örvénylések lényegét és tendenciáit, csaknem mindig szimbolikusan fejezik ki.) Hiszen a tükör-varázslat folyamán felmerülő képek: a szimbólumok átélésének az anyagvilág alacsony szintjére transzformált, tudatbeli vetületei csupán.
[…] van tértől és időtől független látás[,…]
[…] amikor a tisztánlátás együtt lép fel a tisztánhallás képességével. […] hasonlóképpen felmerülhet az érzékszervektől független tapintási, ízlelési és szaglási képesség is. […] az előbbiekkel együttvéve, a tisztánlátott tárgyak és jelenségek teljes átélését lehetővé teszik.
[…] lehetségessé válik, hogy a tisztánlátó azt lássa meg, amit látni óhajt.
[…] gyakran feltárulnak az ember előtt oly elfeledett képek, benyomások és jelenetek is […] amelyekre annak idején, amikor lezajlottak a szeme előtt, csak egészen csekély, vagy egyáltalában semmi figyelmet sem fordított[…].
[…] lehetséges az is, hogy az ember előbbi életeinek egyes szórványos jelenetei is felmerülnek e szupernormális szemléletben. Hiszen minden életnek minden tapasztalata – emléke – hiánytalanul megvan az ösztönvilágban.
[…] kibontakozhatik a tényleges jövőbelátás is […]
A jóslás további eszközei:
[…] a tenyér vonalainak hálózata, kirakott kártyalapok relatív helyzete, madarak röpülése, füstgomolyok vonulása, iszapos kávé-üledék szeszélyes elhelyezkedése, vagy bármi más, – a jövővel összhangban álló jóslat akkor is, mindenkor csak a szimbólum-kapcsolatok közvetlen átéléséből fakadhat, akár az elmélyedés tökéletes-megismerésében, akár a tökéletes-megismerésből származó tisztánlátás, tisztánhallás, stb. jelenségeinek szűkebb keretén belül.
Asztrológia:
[…] – a csillagok állásából való jóslás – sem egyéb végeredményben, mint efféle szimbólum-magyarázat. Hiszen a bolygók helyzete és viszonya az égbolton – valamely születés pillanatában – csak ugyanannak a szimbólum-csoportnak a megnyilatkozása lehet a Természetben, amely szimbólum-csoport a születést is létrehozza, az egyén egész jövendő életét befolyásolván a születés adottságaival és körülményeivel, és amely szimbólum-csoport egyben – egyidejűleg – az egyén belső és külső világán, minden más vonatkozásban is uralkodik.
Kiegészítő magyarázat:
A meg-nem-nyilvánuló Természet körében, […] preexisztenciális, lappangó és megnyilvánulásokat-létrehozó szamszkárák tényében és mivoltában, bennerejlik mindaz, ami van és ami lehetséges a Természetben. A szamszkárák összesége alkotja azt a ‘nagy-testnélkülvaló’ (mahávideha) valóságot, azt az egységet, mely – mint okok és célok halmaza – voltaképpen magában foglalja az egész Természetet: az ősanyagot, a meg-nem-nyilvánuló és a megnyilvánuló világot.
Minden változás ennélfogva nemcsak a megnyilvánulások körében, az anyagvilágban zajlik le, hanem a szamszkárák viszonyában, a szamszkárák testnélkülvaló halmazában is bennerejlik, – sőt valójában csakis e szubtilis értelemben képez valóságot, – minthogy a megnyilvánuló világ, teljes egészében, csak a szamszkárák köréből fakadó és a szamszkárák világában támadó illúzió!
A legmagasabb rendű tisztánlátás előtt ezért, ha erre a ‘nagy-testnélkülvalóra‘ irányul, lehull az illúziók valamennyi fátyla, megszűnik minden káprázat, mely eltakarja és eltakarhatná a megértés és a megismerés világosságát.
A Természet egészére irányuló és a Természet egészét felölelő tisztánlátás tehát – elvileg – a tökéletes-megismeréssel egyértelmű.
[…]
Az áthidaló-megismerésből származó különleges képességek:
De még a tökéletes-megismerésben sem válik eggyé az öntudat a rajta kívülálló egyének öntudatával. Ez az eggyéválás csupán az áthidaló-megismerésben következik be. Más természetűek ennélfogva azok a különleges képességek, amelyek az áthidaló-megismerésből fakadnak. Ide tartoznak a halott-idézés és a spiritizmus egyes jelenségei[,…].
Az áthidaló-megismerésben a megismerő azonossá válik az egyének összességével. Minden egyénnek minden élete és tapasztalata – a fejlődés kezdetétől annak végtelenségéig – bennerejlik tehát e megismerésben, és így az ebből származó különleges képességek révén, egyes megnyilvánulásokban is bennetükröződhetik.
Élők és halottak megidézése:
Én-tudatuk – valóságos egyéni mivoltuktól függetlenné váltan – térben és időben megnyilvánítható.
Mindazok a szimbólumok és szimbólum-kapcsolatok ugyanis, amelyek bármely egyén sajátos ösztönvilágában megvannak és fennállanak, átvetítődnek az áthidaló-megismerésben egyetlen, az egész Természetet átfogó, közös ösztönvilágba, abból pedig – a lélekzés kifelé forduló fázisában – felmerülhetnek a megnyilvánulás határvonalára is, megfelelő megnyilvánulásokat okozva és keltve felbukkanásukkal az anyagvilágban.
Minden efféle megnyilvánulásban természetszerűleg valamely idegen én, és az illető énnek sajátos emlékei, tapasztalatai tükröződnek, – mint annak egyéni ösztönvilága, mely magában foglalja az illető én fejlődési fokának megfelelő képességeket is. A megnyilvánuló én tehát érezhet, cselekedhetik és gondolkozó-készségét is megnyilváníthatja, továbbá önálló karakterrel bír, – sőt anyagi testet is ölthet.
Végeredményben azonban a halott-idéző csak a saját elmélyülésének körét, saját megismerését vetíti ki e megnyilatkozások formájában. Különleges képessége mögött, az áthidaló-megismerésben, minden egyén és minden én: valójában ő maga. Ilyenformán pedig csak önmagát nyilvánítja meg, önmaga érez és önmaga cselekszik, minden megidézett lényben.
A spritizmusról összefoglalásképpen:
A spiritizmus összes jelenségei ennélfogva – még akkor is, ha a halott-idéző nemcsak a saját egyéni-múltjából merít és a saját újraszületéseinek, életeinek egykori tapasztalatait idézi fel, – az anyagvilág síkjára transzformált valóságból származó illúziók csupán. A megismerés, mely mögöttük rejlik, magában foglalhatja az egész Természetet; maguk a jelenségek azonban – a megnyilvánuló élőlények és ének – nem egyebek kivetített káprázatoknál.
A yoga irodalmának további különleges képességei:
Más testbe való áthelyeződés (parasaríravesa):
[…] élet és halál tényével függ össze […]
A yoga tanítása szerint, az öntudat átmehet más testbe, ha ismeri a megnyilvánulások (az anyagvilág) köréből való kiemelkedés (udána) fázisát, valamint az egyéni lélekzésnek ama másik fázisát (szamána) is, mely életet, égést, születést kelt a Természetben. Meglazítván a kötöttségek okát és tökéletesen ismervén azt a módot, ahogyan az újraszületés ténye végbemegy: elméjét a yogi tetszésszerinti testbe helyezheti át, függetlenül a sors fennálló törvényszerűségeitől.
Kiegészítő megjegyzések:
Ez […] is az áthidaló-megismerésben leli magyarázatát.
Mert a megismerésnek e legmagasabb fokán a yogi nemcsak a végtelen Természetet látja maga előtt, amelyben testet, megnyilvánulást választhat, hanem látja és átéli a Természetnek azt a legbensőbb körét, középpontját is, amelyben minden egyéni csakra-rendszer összefut, egyesül, és amelyből valamennyi csakra-rendszer származik és kiindul, – amely középpontba tehát saját testi megnyilvánulását okozó énségi-szikrája is visszahúzódhatik, és amelyből ismét kiterjedhet, tetszésszerinti irányban, az anyagvilág, illetőleg valamely újabb testi megnyilvánulás felé.
Hipnózis és szuggesztió:
Hiszen a hipnotizmus, a hipnotikus eljárások arra szolgálnak, hogy általuk teret teremtsünk valamely idegen személyiségben önmagunk, saját elménk megnyilvánulása számára. Ha pedig a szuggerálás képessége eléri legmagasabb fokát és a sugalmazás gyakorlata valóban tökéletessé válik, akkor a sugalmazó meggyőződik arról, hogy a szuggerált személyben – az aktívvá vált szuggesztiók körén belül – ugyancsak ő maga a cselekvő és szenvedő alany. […] az idegen csakra-rendszer pedig csak eszköz, mellyel a saját életét bővíti ki, megnagyobbítva anyagvilágbeli hatókörét, tágabb teret nyújtva ösztöneinek és hajlandóságainak, felhasználva egy idegen élőlény érző- és cselekvő-képességeit, szemszögét és én-tudatát.
Minden szuggesztióban […] bennerejlik a gondolat-áthelyezés különleges képességének a megnyilvánulása: az idegen elmék belső világából a külvilág felé kiható cselekvés.
A hipnotizálás, a szuggerálás is idegen elmébe, idegen testbe való áthelyeződést jelent tehát. Avval a különbséggel, hogy a szuggerálás különleges-képességét alkalmazó egyén öntudata nem huzódik vissza egyidejűleg saját csakra-rendszerének a középpontjába, nem hagyja el saját elméjének és testének körét.
Áthelyezkedés a térben más környezetbe:
A test és a tér között fennálló viszonyra irányított elmélyedés (szamyama) – valamint a pernye-könnyűség fogalmával való szemléletbeli eggyéolvadás, mely utóbbi természetszerűleg valóra válik az egyetlen szamszkárával megvalósuló eggyéválás alkalmával (az áthidaló-megismerés szubtilis középpontjában) – szabadon megváltoztathatja a tér-viszonyokat, oly értelemben, hogy a térbeli környezet tovamozdulhat az anyagi testhez képest, sőt újonnan is kialakulhat a test körül.
Kiegészítő megjegyzések:
Megfelel e képesség a negyedik alapvető sziddhinek. A yogi – az elmélyedés erejével – tetszésszerinti szimbólumokat és szimbólum-kapcsolatokat szoríthat háttérbe, illetve késztethet felmerülésre, megnyilvánulásra a Természetben. Szabadon befolyásolhatja tehát a teret betöltő, a környezetet alkotó szimbólum-megnyilatkozásokat is, vagy pedig – ha eltávolítja azokat az előtérből – szabadon választott megnyilatkozásokkal töltheti be azok helyét, a körülötte megnyilvánuló térben.
A térben való mozgás jelensége (ákásagamana):
A relativitás általános elvénél fogva pedig a környezet minden tovamozdulása: viszonylagosan egyértelmű a test ellenkező irányú haladásával, tovamozgásával.
A környezet süllyedése egyértelmű a test emelkedésével, a lesüllyedt környezet továbbsiklása pedig a test tovalebegésével.
[…] Nem a test, hanem a környezet befolyásolásával és a relatív tér-viszonyok megfelelő megváltoztatásával tehát megvalósítható a levitáció, a nehézkedési erőtől való látszólagos függetlenség […].
A yogi testének áthelyeződése más környezetbe:
A térbeli környezetnek a szimbólum-hatások megváltoztatása folytán beálló kicserélődése, teljes átváltozása viszont egyet jelent avval, hogy a test valamely más környezetbe helyeződik át, a nélkül, hogy meg kellene tennie a közbeeső utat odáig az anyagvilágban. Megnyilvánulhat ilyenformán a yogi […] tetszésszerinti helyen, a maga mind elmei, mind anyagi mivoltában.
Lehetséges következmény, azaz a test megkettőződése:
[…] ha elmélyedése nem oldja fel testének megnyilvánulását abban a környezetben, amelyet kikapcsol szemléletéből, akkor – de persze csupán a rajta kívülálló egyének szempontjából, – teste a régi környezetben, továbbra is fennmarad. Ebben az esetben pedig testi megnyilvánulása – bár csak egyik helyen cselekszik! – megkettőződik a Természetben.
Kiegészítő megjegyzések:
Az anyagi világ – minden tárgyával és jelenségével együtt – puszta illúzió [az ösztönökhöz, de még inkább a Lélek valóságához képest]. Tulajdonképpeni lényege, melyből minden káprázat fakad, mindenkor a szimbólumok halmaza és szövevénye. Minden oly hatás tehát, mely közvetlenül a szimbólumokat éri: az anyagi világot lényegében változtatja meg, illetőleg magukat a fennálló illúziókat alakítja.
Láthatatlanná válás (antardhána):
Relatív eltünésről […] is beszélhetünk, abban az értelemben, hogy a yogi, ha elmélyedését a test látható alakjára irányítja, és ha elmélyedése révén, elmélyedésének erejével – a látószerve és a fény között fennálló viszony és kapcsolat szimbólumainak a háttérbe-szorítása és elfojtása mellett – meggátolja a testnek, mint a megfigyelés tárgyának, ‘önmagát-észrevétető‘ erejét, illetőleg ez erő megnyilvánulását az anyagvilágban: természetszerűleg megszünteti teste láthatóságát. Ez esetben fizikai megnyilvánulásai – a látási-benyomások terén – észlelhetetlenné válnak, mind önmaga, mind a külső megfigyelők számára.
Külső test áthelyezése más környezetbe (/apport jelenségek):
Valamely test tényleges eltűnését ezzel szemben, a yoga tanítása szerint, a yogi annak az elmélyedésnek a keretében valósíthatja meg, mely elmélyedés a testet alkotó és a testi megnyilvánulásokat létrehozó szimbólumoknak és szimbólum-kapcsolatoknak a teljes és maradéktalan háttérbe-szorítására, illetőleg feloldására irányul.
Minthogy pedig a (megnyilvánulásukra nézve) feloldott szimbólum-kapcsolatok tértől és időtől függetlenek, és bármely létviszonylatban – tehát tetszésszerinti helyen – eredeti mivoltukban visszaállíthatók: lehetővé válik ilyenformán valamely testnek (vagy tárgynak) a tényleges áthelyezése, akármely környezetbe.
[…] valójában nem az apportálandó tárgyak durva anyagát bontja szét elemi atomjaira […], hanem a tárgyakat alkotó szimbólum-kapcsolatok összes megnyilvánulásait oldja fel, oly értelemben, hogy az apportálandó tárgy szimbólumait – a környezetet alkotó, egyéb szimbólum-kapcsolatoktól – teljesen függetleníti és a megnyilvánulás határvonalán belül, lappangásra kényszerítve, valamely másik környezettel kapcsolatban állítja vissza, amikor is az illető tárgy, eredeti mivoltában, az utóbbi környezetben újra megnyilvánul.
Összefoglalás, az anyagvilág felett való uralkodás:
A yoga tanítása szerint, a durva elemekre, valamint a Természet egyes szintjeinek az elemekben bennerejlő mivoltára alkalmazott és irányított elmélyedés (szamyama), végső fokon, az elemek, a megnyilvánulások, illetőleg az anyagvilág felett való uralkodáshoz vezet.
Az így megvalósuló, korlátlanná váló uralkodásnak pedig egyúttal végtelenül sok irányú alkalmazási lehetőségét is magában rejti az elmélyedés gyakorlata. Hiszen minden elmélyedésben […] mind a nyolc alapvető különleges-képesség megvalósul. Valamennyi sziddhi tehát együttjár az elemek felett való uralkodással is. A yogi ilyenformán teljes mértékben ura az anyagvilágnak.
Testének anyaga pedig a durva elemekből áll. Hasonlóképpen uralkodik tehát a testén is. Megszüntetheti teste hibáit, megszüntetheti annak sérülékenységét és elpusztíthatóságát, valamint függetlenítheti testének anyagát az elemeknek a Természetben fennálló törvényszerűségeitől is. Ha úgy akarja, teste nem öregszik. Kórokozó csirák, mérgek, tűz, stb. pedig nincsenek hatással rá.
Gyógyítás:
[…] nemcsak a yogi saját testét [gyógyíthatja], hanem bármely élő testet illetőleg, tekintet nélkül a térbeli távolságra. […] annak sincs akadálya, hogy az elmélyedő yogi valamely test hibás, vagy hiányos részei és szervei helyébe idegen, egészséges anyagot (szerveket) ültessen át, elmélyedésének az anyag áthelyezését megvalósító erejével.
Utószó:
[…] a kézzelfogható és látható anyag – a testek és tárgyak anyaga – nem [a végső] valóság, hanem csak az érző- és cselekvő-képességeink által körénk kivetített káprázat. Ami valóban valóság az anyagban, az mindenkor a szimbólum [és még inkább a Lélek]. A szimbólumok közvetlen megismerése és az azokon való uralkodás tehát természetszerűleg az anyagvilág megszokott törvényszerűségei fölé emelkedéshez kell, hogy vezessen […].
[…]
A mindent-megteremtés különleges képessége pedig már az ősanyagon való uralkodással egyértelmű!
Ebben állnak a yoga-elmélyedés végtelen lehetőségei. Azé az elmélyedésé, amely határozottan, egyetlen pontra, egyetlen szamszkárára [szimbólumra, ösztönre, hajlandóságra, emlékre] irányul – mint a Természet középpontjára!
[…]
A Természet a yogi számára tehát nemcsak a végtelen megismerési, hanem a végtelen cselekvési lehetőségek szintere is.
Hiszen éppen ez a Természet voltaképpeni célja: a végtelen tapasztalatszerzés, és ennek kapcsán a tapasztalatok és a relativitások köréből való felszabadulásnak – a Lélek elkülönülésének – a megvalósulása!
[… a yogi] mindenkor a legvégső célt – az ABSZOLÚTUMOT – tartja szem előtt.
A yogi jól tudja, hogy aki belső-világát megváltoztatja, az a külső, a tárgyi világot is megváltoztatja egyben. Törekvésével és igyekezetével tehát, mely a végtelen belső megismerésre irányul és saját egyéni fejlődését viszi előbbre, voltaképpen az egész emberiséget, a megmérhetetlen világot, a lét és a Természet egészét szolgálja.”