2023. január 30-ról 31-re virradó éjszaka, álmomban beszéltem a Föld bolygón pár földönkívülivel (emberrel), kérdezték, h milyen gyakorlatokat végzek, amire azt válaszoltam, hogy meditálok és jógázom, ők az agykontrollt dicsérték. Ugyanebben az álmomban ismét utaztam a csillagok között, tulajdonképpen visszafelé érkeztem így, odafelé teleportáltam (pontosabban átteleportáltak)… egy másik bolygón jártam, ahol repülve közlekedtem (más bolygólakókkal együtt) és a Földhöz hasonló technikai civilizáció alakult ki, kiterjedt, nagy városokkal és hatalmas, részben modern, részben antik jellegű épületekkel, itt azt mondták, hogy 5000 évig élnek általában az emberek, volt rendőrség a bolygójukon, és egy olyan helyen is tartózkodtam itt, ahol egy csigalépcső vezetett a magasba, itt sorakoztak azok az emberek, akik vissza akartak utazni a saját világukba: a lépcső tetején egy fehér fényességben álló felhőbe lépve (ami sokkal inkább egy spirituális jelenségre, semmint egy műszaki eszközre hasonlított), haza tudtak térni (teleportálni) az otthonukba (saját bolygójukra). Láttam az apai nagyapámat, aki 2010-ben hagyta itt a földi világot és beszéltem nagymamám, 8 napos, hetes vagy hónapos korában, a Földön elhunyt lánytestvérével, nagyon szép, szőke hajú, fiatal nő volt, mondta, hogy ezen a bolygón nagyapám szomszédságában lakik…
A következő történéseket 2023. február első hetében álmodtam. Kivételesen nem egy másik bolygón voltam, hanem valószínűleg a Földön. Egy fiatal férfi ült velem szemben egy asztalnál, aki varázstudománya segítségével elővarázsolt a kezei közül egy kis fekete labdát. Mondtam, h valamikor már nekem is sikerült hasonlókat tennem, de akkor, ebben az álmomban nem tudtam. Viszont kaptam tőle egy kis / közepes méretű tálkát, benne műzlifélék, gabonapelyhek, magvak, leöntve zöldes színű kocsonyás anyaggal. Tudtam, hogy ez a mesterének az étele (aki egy magyar guru lehet, talán az agykontroll vagy a pránanadi területén, vagy ehhez hasonlón). Elkezdtem kanalazni és ahogy rágtam a falatokat és lenyeltem, ahogy a részemmé vált az étel, elkezdtem hallani magamban ennek a mesternek a tanításait. Egyszer csak a következőt hallottam, határozottan, de szomorú hanglejtéssel: “Nem érdemeljük meg az életet…” Ez szíven ütött: amint ezt hallottam – mint egy hatalmas igazságot -, keservesen, megváltó jelleggel sírva fakadtam… Még mindig hallom magamban azt a tónust, ahogy ezek elhangzottak és tisztító jelleggel, gyógyító szomorúsággal hatja át a lelkemet…
2024. május 14-én, kedden hajnalban, körülbelül 5-8 óra között, álmomban, a gyermekkori, pallagi házamban egy felsőbb szellemi vezetőm női küldöttjétől azt a kinyilatkoztatást kaptam, hogy én is egy istenség vagyok (lásd buddhizmus: dévák) és Mezsikó a nevem.
Bár nem kapcsolódik szorosan az űrutazáshoz, úgy gondolom, fontos, hogy megosszam, 2025. június 3-ról 4-re virradóan (keddről-szerdára) a következő spirituális tapasztalatom volt, félig álmodva-félig ébren. Erősen érezve a sátán jelenlétét a környezetemben, aki már több, mint egy évtizede szinte egyfolytában kísért, félelmet akart ébreszteni bennem. Aki szabadulni szeretne a szamszárából, arra nagyon rátelepszik, vagy legalábbis próbálkozik vele. Közvetlenül szembe akartam nézni az ördöggel, de ezt csak egy módon tehettem meg: feléje irányuló, hatalmas, felemésztő, tiszta, esszenciális, szent haraggal. Az aurám, mint valamiféle lelki védőpajzs, életre kelt és a tűzhöz hasonlóan, fehér fénnyel és elképesztő intenzitással lángolni kezdett körülöttem, óriási biztonságérzetet nyújtva számomra. Úgy éreztem, nemcsak erősebb vagyok az ellenségnél, de semmi esélye nincs ezzel a bennem feltámadó erővel szemben. Szinte hihetetlen tapasztalat volt, és egyúttal megnyugtató is, hogy ha mindez erényes élettel párosul, a gonosz közvetlenül is legyőzhető, elűzhető, megsemmisíthető, vagy legalábbis létezik már a létforgatagban tökéletes védelem ellene.
2025. november 8-ról 9-re virradóan (szombatról-vasárnapra), éjszaka, álmomban, az édesapámmal és néhány barátommal, ismerősömmel egy erdőben egy pávát (Isten jelképe) láttunk, aminek ki tudtam gyengéden, szinte erőfeszítés nélkül, hogy megkárosítottam volna az egészségét, húzni három tollát, odaadva kettőt a velem érkezőknek, majd utazást tettem velük a világűrben, egy narancssárgás színű vastagabb-tágasabb féreglyukban, mígnem elértünk egy egyedi névvel rendelkező, 4-5 betűből álló bolygóhoz (talán szerepeltek benne a P, V, H, I betűk, vagy ezek némelyike), melyet magyarul “Hömpölygő Föld”-nek hívnak. Körülbelül akkora lehetett, mint a mi bolygónk, hasonló technikai fejlettséggel, rajta zöldellő kontinensekkel, köztük kéklő tengerekkel-óceánokkal. Különlegessége, hogy nem egy irányba forgott a tengelye körül, mint a Föld, hanem látszólag szabálytalanul, hol erre egy kicsit, hol arra. Néhány pillanat múlva közelebb kerültünk a felszínéhez, aminek nagyon örültünk, mert kíváncsiak voltunk rá, egy hatalmas városhoz, ami egy fehér színű óriási hidat tartalmazott. Nem sokkal ezután indultunk tovább a féreglyukban, olyan űrmezőkön keresztül áthaladva, ami szinte számtalan galaxist rejtett magában, tudatva velünk, hogy milyen hatalmas is a világegyetem.
2025. december 29-ről 30-ra (hétfőről keddre) fordulóan a következőt álmodtam: bátyámmal este-éjszaka kimentünk a pallagi házunk hátsó udvarára, felnéztünk az égboltra észak-kelet irányban és láttunk egy tölcsért, amiben mozgó csillagok voltak. Tudtam, hogy most “valami történni fog”, átengedtem magam a pillanatnak, felemelkedtem a levegőbe a tölcsér irányába, ekkor már biztos voltam benne, hogy “utazni fogok”. A testvérem eközben visszament a házba, én pedig egy fekete féreglyukba kerültem, ami hol jobbra, hol balra, valamikor fel, máskor lefelé kanyarodott. Láttam apró termetű, nagy szemű, szürke emberkéket, ufonautákat, de végül egy emberek lakta világba kerültem, először egy fogorvosi rendelőbe. Mintha indiaiak lettek volna az ott dolgozók. Második helyiség, ahol tartózkodtam, egy kórház, ami inkább egy lakóépület volt. Fő dolgozójuk előző életében, a 20. századi földi világban a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapító tagja volt, A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda. Beszélgettem vele. Kedves, jó kedélyű embernek ismertem meg. Vele voltam a legtöbbet egy helyiségben. Láttam, ahogy dolgozik, ott is kapható volt néhány könyve. Különleges képességeivel gyógyított. A kórházban különböző rendellenességekkel született gyerekek voltak, mint például összenőtt fejű sziámi ikrek. Érdekesség, hogy nálam maradhatott a mobil telefonom, amivel, hogy bizonyítékokat tudjak hozni magammal, mikor majd visszatérek a Földre, képeket, videókat készítettem. A mi világunkban a testvérem és a szüleim nagyon aggódtak miattam, az itteni időszámítás szerint több hónapig voltam távol. Úgy jutottam haza, hogy hosszú, szőke hajjal, kissé nőiesebb arcvonásokkal egyszer csak megjelentem közöttük a gyerekkori házunkban. Végül felismertek, örültek, hogy visszatértem, elmeséltem nekik, hogy egy másik világban jártam, de a telefonomon már nem voltak rajta az általam készített képek és videók.
2026. március 15-16 között (vasárnapról hétfőre) álmodtam a következőket: apa nővérének a családja, másokkal együtt, a pallagi házunk bal kéz felőli szomszédjánál (Eszti néniéknél) voltak vendégségben este/éjszaka. Megkérdeztem az unokatestvéreimet (Juditot és Andrist), hogy nem tartanak-e velem. Talán a testvérem, Borisz is velünk volt. Kimentünk a 4-es teniszpályára, ami pont a gyerekkori házunkkal szemben található. Mondtam a többieknek, hogy ha kémlelni kezdik a csillagos égboltot, UFO-kat is láthatnak, mint ahogy az oly sokszor előfordult már. Észrevettünk egy háromszög alakú űrhajót, csúcsainál világító, villogó fehér pontokkal, de vörös fény is volt rajta. Mozgott mindenféle irányba, hol közeledett felénk, hol távolodott tőlünk, és különös, földönkívüli hang kísérte a mozgását. A házunkba indultunk, amikor az űrhajó nagyon közel került a teniszpálya épületéhez és hallottam, hogy a nevemen szólít. A többiek talán féltek egy kicsit. Ők továbbmentek a kerti kaputól a ház bejárata felé, én megfordultam és vártam. Ekkor megjelent egy kisbusz a kapunk előtt. Tudtam, hogy értem jöttek. Otthagytam a többieket és beszálltam a járműbe, a sofőr mellé. Kedves fogadtatásban volt részem, nagyon jól bántak velem. Egy fiatal-középkorú férfi vezette, de többen is utaztunk, talán tündérek ültek hátul. A gépkocsi kívül-belül nagyon elegáns és hófehér volt. Nyíregyháza irányába tartottunk. Egy boszorkányhoz és annak házába vittek. Mindenféle jóskártyához hasonló varázsvilágbeli kellékkel-eszközzel kellett foglalkoznom (amiket azután meg is kaptam), sorsot vetnem. Kihúztam a szellemvilágból az állat segítőmet, ennek láttára a körülöttem álló tündérek mind elájultak, ugyanis egy hosszúkás testalkatú, kígyó-szerű vízi-sárkány lett a mentorom, ami különlegesnek számított. Arra emlékszem még az álmomból, hogy ők is használják a mesterséges intelligenciát, amire megjegyeztem, hogy ez szerintem is örvendetes, mert nagyon jó megoldásai vannak.
2026. május 18-19. éjszakájának (hétfőről keddre történő) földönkívüliekkel kapcsolatban szerzett tapasztalataim. Olyan éberen éltem meg a történteket, olyan valóságosnak tűnt, hogy nem hittem, hogy álmodom. Testvéremmel a pallagi házunk gyerekszobájában tartózkodtunk este, éjszaka és kifelé néztünk az ablakon. Egy hatalmas fénycsóvával együtt mutatkozó tárgyat láttunk a földbe csapódni. Földönkívüli jármű volt. Átmentünk a nappaliba, ahol az ablakon keresztül egy piros jelzőfényes, háromszög alakú, lapos UFO-t láttunk a lakásunk közelében, a levegőben. Erős, egy bizonyos sávon belül mozgó, kör alakú, sugárzó fehéres-sárgás fénnyel kezdte el felülről bevilágítani a szobát. Tudtam, hogy ha alákerülünk, az űrhajóba fog minket szállítani. A testvéremre ráesett a fény, a padlón feküdve mozdulatlanná dermedt és lassan elkezdett felemelkedni a levegőbe. Ezután én következtem. A fehér fény “elkapott”. Vízszintes helyzetben emelkedni kezdtem, majd az űrjármű belsejében találtam magam. Sejtettem, hogy egy vizsgálóasztalra kerültem, ahol beavatkozásokat, műtéteket fognak végezni rajtam. De ekkor felébredtem.