"...ember, áldott vagy, ha tudod, mit teszel; de ha nem tudod, átkozott és törvényszegő vagy." - Jézusnak tulajdonított szövegrész (forrás: https://mek.oszk.hu/00100/00179/html/17hatodf.htm#fn7)
Elmélyedés a jógában – 1. rész (az első öt tagozat):
Bevezető megjegyzések:
A következő hat részes sorozatban Kaczvinszky József: Kelet Világossága c. háromrészes könyvéből (I. Bevezetés a Yogába, II. Gyakorlati Yoga, III. Misztikus Yoga; Kötet Kiadó, Nyíregyháza, 1994) fogok – különböző oldalakról – az elmélyedésre vonatkozó kivonatokat-gondolatokat közölni (ami elsősorban Patanjali jóga-aforizmáit veszi alapul), vázlatosan, kiemelve a főcímeket, a könyv helyesírási jellegzetességeit egyes helyeken megőrizve… Ez a vázlat nem helyettesítheti a könyvsorozat egészének elolvasását, csupán az elmélyedés – leginkább – gyakorlati részére – annak is csak a gerincére – fókuszál – kiegészítve természetesen a szükséges elméleti háttérrel.
Jótanácsok kezdőknek: azt javasolnám, hogy először a jóga első 3-4 tagozatában válj képzetté és magabiztossá, majd ezek – gyakran hosszú – évek, de inkább évtizedek mindennaposan végzett gyakorlása után próbálkozhatsz (káros következmények nélkül) – ha elérkezettnek látod az időt és kellően felkészültnek érzed magad, de csakis a saját felelősségedre -, lassan, lépésről-lépésre, puhatolózva, finoman-szelíden, sokszori, ismételt nekifutással próbálgatva – míg “természetes úton”, könnyedén, szinte magától meg nem valósul – az 5., majd végül a 6.,7. és 8. tagozattal.
Semmit nem szabad túlzottan erőltetni, nagyon kell vigyázni az elmére, erőszakkal nem lehet megrögzíteni, sem elvenni nem lehet belőle semmit, sem hozzáadni, vagyis büntetlenül, negatív visszahatások nélkül nem.
Fontos a szándék is, jóindulattal, jó célokért küzdve (a saját és mások boldogságáért, a megszabadulásért) szabad ezen az úton elindulni és továbbhaladni, minden más rossz szándékú törekvés, amennyiben azt nem igazságos, isteni eredetű ítélettel, általuk ki nem érdemelt módon, jó emberekre alkalmazod, kimeríti az önmagadra is visszaható fekete mágia fogalmát, aminek gyakorlását senkinek sem javaslom – akinek kedves a saját élete, szabadsága, boldogsága, egészsége és jövője.
Kérlek, vedd ezeket figyelembe a gyakorlásod során…
Előzetes ismeretek a bejegyzés-sorozat értelmezéséhez:
A jógik által megvalósítandó módon a következőkben szó lesz mindentudásról és mindenhatóságról, azonban jelezni szeretném, hogy ez nem isteni mérték szerint valósul meg, hanem az emberben rejlő potencialitás szerint, az egyéni lélek képességeinek megfelelően, tehát az istenihez képest részlegesebb formában.
A jóga szerint az élőlény megnyilvánulási tényezőkből és 2-2 megnyilvánulási tényezőből álló megnyilvánulási területekből (csakrákból) épül fel.
Fontos, hogy minden felsőbb csakra nemcsak meghaladja, felülmúlja, hanem magába is foglalja az alatta lévőket.
Ami fent van, nem lehet kevesebb annál, mint ami lent van, a nem üdvös állapotokat, cselekedeteket és jellemzőket leszámítva.
Például a lélek (korona-csakra) szintjén is van teste az embernek, azaz a Mennyország lakói is rendelkeznek tökéletesen szabad, kötöttségektől mentes testtel, vagyis olyan formát vehetnek fel, amilyet akarnak és ha éppen nincs rá szükségük, testetlenül is létezhetnek (meggyőződésem, hogy Istennek is van teste – ha akarja -, gondoljunk csak Jézusra, Isten fiára, aki feltámadása után nem holmi kísértetként, puszta szellemként tért vissza, hanem fizikai testében megélénkülve, sőt, a Mennybe is ezzel az anyagi testével együtt vétetett fel, persze messze több volt már Ő ekkor, mint anyagi test, létezésének dimenziója alapvetően lelki volt, tökéletesen lelki), de az már egy magasabbrendű, lélek által teljesen áthatott és uralt, romlatlan, sebezhetetlen és elpusztíthatatlan, mégis, külsőségeit tekintve bármikor megváltoztatható, az időben és térben határtalanul közlekedni képes, tisztátalanságoktól, korlátoktól és az anyagvilághoz való ragaszkodástól mentes és azt maradéktalanul uralni képes, úgynevezett üdvözült és megszabadult fénytest.
A teljes képhez hozzátartozik, ahogy azt a fentiekből sejteni lehet: mivel a test a lélek függvénye, test nem létezik lélek nélkül, azonban lélek létezhet test nélkül, igazából magának a tökéletesen megvalósított léleknek az egyéni döntése ez, hogy szabad akaratából következően, mikor, hol és milyen formában nyilvánul meg…
A személyiség létének-nemlétének kérdése:
Bár a jelenlegi blog-bejegyzésemben alapvetően hindu tanításokat tárgyalok, helyénvalónak, időszerűnek és rendkívül fontosnak tartom a fenti fejezetcímben szereplő témával foglalkozni a Buddha lényével kapcsolatban is.
Sajnos a théraváda hagyomány szentirata (páli kánon) úgy maradt ránk, hogy az egyes szútrákon belül is jelentős mennyiségű, rendszeresen, monotonul visszatérő ismétléseket tartalmaz (a tanítványok részéről is), mintha a Buddha maga nem is emberi lény lenne, hanem egy előre beprogramozott gép, ami robotszerűen, önmagát feltűnően és mechanisztikusan ismételgetve – szinte emberi fogyasztásra-olvasásra alkalmatlanná téve ezáltal a tanbeszédeket -, a megfelelő kérdésre automatikusan mindig a megfelelő választ adja… feltételezem, hogy mindez csupán a tanítások korabeli tanítványok általi memorizálásának következtében őrződött meg így és hogy ennek ellenére a Buddha elméjét nemhogy kényszeres automatizmusok nem uralják, hanem Ő maga, a megvilágosodása után, a végsőkig szabad teremtmény volt, aki csordultig tele volt szeretettel az élőlények iránt.
Mégis, indokoltnak és érthetőnek tartom a 2023-as megjelenésű, magyar nyelvű, közép-hosszúságú tanbeszédek gyűjteménye fordítójának és szerkesztőinek álláspontját is, miszerint azért tették közzé az ismétlődő részeket teljes terjedelmükben, a szóban forgó kiadás szútráiban, hogy megőrizzék azok mantra-jellegét és ezáltal a tudatot-transzcendáló természetét. Ki tudja, talán a szövegek első lejegyzőinek is hasonló szándékaik lehettek ezzel a technikával… Megéri-e mindez a fáradozás azonban, ha a Buddháról kialakított képünk csorbát szenved: nyerünk is és veszítünk is általa… és én most, ebben a fejezetben, a veszteségeink miatt keletkező hiányérzeten szeretnék kicsit enyhíteni.
Ezért mindemellett, a fentiekkel összefüggésben, vallom azt is, hogy bár a Buddha a kis énhez való ragaszkodás megszüntetése érdekében emelte fel a hangját (hangsúlyoznám a ragaszkodás kifejezést(!), erre vonatkozóan lásd az első alsó béklyó: “hit az énben”), felébredése után is volt személyisége(!!!), keresztény hasonlattal élve “háza”, sőt, azután volt csak Neki igazán, miután az elméjét korábban uraló mérgezettségektől örökre és tökéletesen megszabadult (tisztátalanságoktól mentes kis én, azaz nagy Én), ahogy a Dhammapada (136. o., Aruna Publications, ford.: Fórizs László) is fogalmaz:
“…összeszedetté válva felépítette, ami szétesett…”
Ennél a témánál maradva, egy még fontosabb kérdést érintve, meggyőződésem, hogy Istennek is van személyisége!
Következtetésem, hogy ennélfogva egy buddhista gyakorlónak is feladata, hogy az útja során építse személyiségét és véletlenül se rombolja!!! Csak a rossz tulajdonságoktól kell véglegesen megszabadítani, a jókat erősíteni kell!
Az értékek fontosságáról:
Lenne még egy releváns észrevételem a feltételektől függő jelenségvilágra vonatkozóan: bár a hozzá való ragaszkodást meg kell szüntetni és a kis én illuzórikusságát be kell látni, azaz míg el nem érjük a felébredést, változhatnak a jellemvonásaink (ahogy írtam korábban, az üdvöseket építeni, a károsakat elhagyni kell) és ha tapadunk hozzájuk, szenvedést okozhatnak… Mégis hiba lenne nivellálni a Legfelsőbb által meghatározott szamszára princípiumait: nemcsak a személyiségünk (végső) elemei (azaz a lelki tulajdonságaink), hanem mind az állati, a földi, az azzal párhuzamos és az afeletti létforgatag világai az Abszolútum által áthatott módon, hierarchiába rendeződve: értékesek; magyarul mondva, egy értékekkel teli világban élünk és ennek, az alulról jövő felszínesség és tudattalan negligálása helyett, tudatában kell lennünk, miközben a nirvánára, mint az ember által, a létforgatagban elérhető “legmagasabb és legértékesebb állapotra” törekszünk.
I. Megnyilvánulási tényezők:
1. Lélek (szahaszrára-csakra vagy brahmarandhra-csakra, azaz korona-csakra; tehát ez önmagában egy megnyilvánulási terület is)
↓ ↑
2. Buddhi (ösztönvilág, emlékek, hajlandóságok; kapcsolatuk: a tudattalan hajlandóság ösztön, míg a tudatos hajlandóság emlék; de tágabb értelemben a buddhi nemcsak emlékeket (gyökereink) tartalmaz, hanem jövőképeket (céljaink) is: sokszor az előbbi nemcsak táplálja az utóbbit, hanem a kettő egybe is eshet (már önmagában a hajlandóság szó is utalhat erre), ekkor valósul meg a három idő azonossága és legközvetlenebbül a tudat egysége, lásd: “A Tan kerekének megforgatása” és “Az idő problematikája” c. korábbi bejegyzéseimet.
Kiegészítő fogalommagyarázat: a Buddhi szűkebb értelemben nem más, mint egyfajta “tudatfeletti” (Kaczvinszky ezt, a karakterrel együtt, altudatnak hívja), ezzel szemben a tudattalan egy jóval általánosabb fogalom, mely bármelyik tudat alatti, tudati vagy tudat feletti, de a tudatlanság bűvkörében lévő csakrát magába foglalhatja, lehetséges, hogy egyszerre többet is, és akár a korona-csakrát is.)
↓ ↑
3. Karakter (Én-csináló: a világi kellemest mértéktelenül felfokozza, a világi kellemetlent pedig ugyanilyen módon elfojtja)
↓ ↑
4. Gondolkozó-készség (mint a 6., belső, érző/érzékelő képesség, azaz a 6. érzék)
↓ ↑
5. Cselekvő- (anyagcsere-, nemző-, helyváltoztató-, megfogó-, kifejező-képesség) és érző-képességek (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás)
↓ ↑
6. Alkat
↓ ↑
7. Elemek (Föld, Víz, Tűz, Levegő, Tér / Éter; a Lélek, mint középpont által összefogva és uralva)
II. Megnyilvánulási területek (csakrák):
1. Lélek (lásd fent)
1.+2. megny.tény. = Énségi-szikra v. harmadik szem-csakra (adnyá-csakra)
2.+3. m.t. = Altudat v. torok-csakra (visuddhi-csakra)*
3+4. m.t.= Belső-én v. szív-csakra (anáhata-csakra)*
4+5. m.t.= Tudat v. napfonat-csakra (manipúra-csakra)*
5+6. m.t.= Külső-én v. keresztcsonti-csakra (szvádhisthána-csakra)
6+7. m.t.= Test v. gyökér-csakra (múládhára-csakra)
A *-gal jelölt területek, azaz az altudat, a belső-én és a tudat együttesen az elme világát alkotják.
“Az indiai yoga útja nyolc részre oszlik, vagyis nyolc – egymást lépcsőzetesen követő – tagozatból áll.
Az első tagozat: az életben tanúsított helytelen magatartás kiküszöbölése:
Öt tilalom alkotja:
1. Ne árts!
2. Ne hazudjál!
3. Ne lopj!
4. Ne paráználkodjál!
5. Semmit se kívánj egyéni tulajdonul!
Egyedüli céljuk: az érdek tökéletes kikapcsolása a cselekedetekből.
A második tagozat: annak a helyes ötös alapnak a megvalósítását tűzi ki az ember céljául, melyből helytelen irányú cselekedet nem fakadhat többé.
Öt követelmény alkotja:
1. Az önösségtől való mentesség (tisztaság).
2. A megelégedettség.
3. Az önmegtagadás.
4. Az önnevelés.
5. Az Isten iránt való odaadás.
Az első két tagozat gyakorlati megvalósításával bontólag hat a karakterére és közömbössé teszik azt, hogy végül is megszűnjék a karakter merevsége és minden gátló hatása, melyek révén a karakter a tudat felső részét képezi. Továbbá az ember mindinkább éntelenné válik és önössége helyét a mindenre kiterjedő szeretet, a tárgyilagosság (együttérzés), a dolgok igenlése (együttérző öröm) és a tökéletes közömbösség (felülemelkedett egykedvűség, nyugalom) foglalja el, az a négy tényező ill. beállítottság, mely az elme >>eszményi állapotához<< vezet.
A harmadik tagozat: a helyes testtartás begyakorlásában áll.
Fontos, hogy minden erőfeszítéstől tartózkodjék és hogy testének csaknem összes izmai meglazítva, elernyesztve legyenek az elmélyedés folyamán.
A tanulónak még külön az elméje pihentetését is be kell, hogy gyakorolja. A végtelen fogalmára gondolva, a végtelen fogalmát átélve, gondolatai kikapcsolódnak és elméje valóban megpihen.
A negyedik tagozat: a (tüdővel való) lélekzés szabályozásában és (a benső-lélekzés) megszűntetésében áll.
Kezdetben a tüdővel való lélekzés folyamatát kell tudatossá tenni és az akarat uralma alá rendelni, olyformán, hogy a lélekzetvételt meglassítva, a beszívott levegőt visszatartva, majd még lassabban kilélegezve, jelentékenyen meglassítsuk a tüdővel való lélekzés ritmusát, miáltal a szívműködés ritmusa is megváltozik. Mindez azért szükséges ebben a tagozatban, hogy a yogi megszokja a ritmus-megfékezés tényét.
Amit valóban meg kell szüntetnie: az az >>én<< mindenkori benső lélekzése, vagyis az érvényesülés és a fogyatékossági-érzés váltakozása.
Ha nincs élmény, nincs, ami tovább építse a karaktert és ami fenntartsa merevségét. A karakternek tehát – az én lélekzésének a megszűntetésével – tökéletesen >>vértelenné<<, tökéletesen közömbössé kell válnia, funkciójának (a képzeletműködésnek) meg kell szűnnie, ez pedig oda vezet, hogy minden tapasztalat csakugyan közömbös marad és minden megismerés mint helyes-megismerés alakul ki a yogi elméjében, minthogy nincs kombináció, nincs képzeletműködés, mely megzavarja elméje működéseit.
A >>siker<< és a >>kudarc<< közötti állapotban kell megszűntetni az én lélekzését!
Ha a karakter közömbös, akkor megszűntnek is tekinthető: egyetlen benyomást, vagy gondolatot sem igyekszik felfokozni és egyetlenegyet sem fojt el. Véget ér tehát a karakter >>szűrő<< szerepe, megszűnik a >>tudat küszöbe<< lenni: semmit sem gátol, semmit sem tart vissza többé. Így pedig minden hajlandóság – minden emlék – megismerhetővé kell, hogy váljék az ember számára.
A – benső – lélekzés megszűntetésével máris be kellene következnie annak az állapotnak, melyben az emlékezés tudatossá válik, melyben a folyó és az elmúlt életek valamennyi benyomása, tapasztalata, hajlandósága ill. emléke felidézhető.
Fennáll azonban még egy súlyos akadálya a tudatos emlékezésnek, a külső-világ, helyesebben az érzékek szűntelen zavaró hatásának formájában.
A yoga gyakorlati útjának ötödik tagozata: ezért az érzékeknek a külső-világ tárgyaitól való tökéletes függetlenítését tűzi ki céljául, ami a figyelem koncentrációjában rejlik: az érzékekről elvont figyelem megszűnteti az érzékek közvetítette benyomásokkal való kapcsolatot.
Meg kell valósítani tehát az elme tökéletes koncentrációját. Meg kell szűntetni az érzékek és a külvilág tárgyai között fennálló kapcsolatot is. Ekkor az érzékek is visszahúzódnak önmagukba és felhagynak a benyomások közvetítésével, a benyomásoknak a gondolkozó-készséghez való juttatásával. Ekkor a yogi nem álmodik. Gondolatai egyetlen tárgy körül forognak, világosan és éberen.
A yoga útjának első öt tagozata (az ún. külső tagozatok, az elmélyedés előkészítő tagozatai) után a yogi elérkezett odáig, hogy megkísérelheti végre az elmélyedésre irányuló gyakorlatokat is.
A felszabadulás útjának három utolsó lépcsőfoka:
1. Az emlékek / ösztönök közvetlen szemlélete és megismerése (azaz az elmélyedés)
2. Az emlékeken való uralkodás
3. Az emlékektől, mint a lét gyökerétől való elfordulás (hogy helyét a Lélek korlátlan valósága, az Abszolútum foglalhassa el)”