Forrás: Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2018
„Miután a gyakorló egy kissé megemelt ülőhelyen keresztbe hajlított lábbal, egyenes testtartással ül, és éber figyelmét maga előtt rögzíti, a belátás gyakorlásakor az összpontosítás és a bölcsesség képességeinek a kiegyenlítettségére van szükség, ezért a nyugalom és a belátás gyakorlatait párban szükséges végezni, aminek menete a következő:
(1) az összpontosítással az első elmélyedés (dzshána) érhető el, majd
(2) ebből kilépve a tudattartalmakat, tehát az érzéseket (védaná), észleléseket (szannyá), késztetéseket (szankhára) és a tudatosságot (vinnyána) állandótlannak, elégtelennek és önmagátlannak szemléli a gyakorló
(3) ugyanígy következik a második és a többi elmélyedési szint is.
Az ily módon keletkező belátás háromféle:
> a.) a késztetéseket megragadó belátás
> b.) a gyümölcs elérésének belátása
> c.) a megszűnés elérésének belátása
Különbséget lehet tenni a világi belátás (lókija-vipasszaná) és a világfölötti belátás (lókuttara-vipasszaná) között. Az előbbi a formai (rúpa), a határolt tárggyal, illetve képzettel (nimitta) összekapcsolódott belátás, míg az utóbbi a formanélküli (arúpa), a határtalan tárggyal, illetve a képzetnélkülivel (animitta) összekapcsolódott belátás.
A formai és formanélküli gyakorlási területeket meghaladja a következő 18 nagy belátás (mahá-vipasszaná):
(1) az állandótlanság szemlélése
(2) az elégtelenség-szenvedés szemlélése
(3) az önmagátlanság szemlélése
(4) az elfordulás szemlélése, ami a vonzódást (nandi) haladja meg
(5) az eloszlás szemlélése, ami a vágyakozást (rága) haladja meg
(6) a megszűnés szemlélése, ami a szenvedés (dukkha) és a létforgatag (szamszára) keletkezését (szamudaja) haladja meg
(7) az elengedés szemlélése, ami a megragadást (ádána) haladja meg
(8) a pusztulás szemlélése, ami a szilárdság (ghana) tévképzetét haladja meg
(9) a felbomlás szemlélése, ami az ok-cselekvő (kamma) felhalmozásokat (ájúhana) haladja meg
(10) az átalakulás szemlélése, ami a dolgok elaggása, öregedése és a meghalás, az elpusztulás tapasztalata alapján a változatlanság (dhuva) tévképzetét haladja meg
(11) a képzetnélküliség szemlélése, ami a képzeteket (nimitta) haladja meg
(12) az óhajmentesség szemlélése, ami a kívánást (panidhi) haladja meg
(13) az üresség szemlélése, ami a valamire irányulást (abhinivésza), az önmagam (attá) tévképzetéhez ragaszkodást haladja meg
(14) a dolgok magasabb tudású belátása, ami a dolgok lényegi magváról (szára) alkotott tévképzetet haladja meg
(15) a valóságnak megfelelő tudva-látás, ami a teljes zavarodottságot (szammoha) haladja meg
(16) a vágyban levő veszély szemlélése, ami a vonzódáshoz ragaszkodást (álaja) haladja meg
(17) az elmélkedő szemlélés, ami a gondolatmentességet (appatiszankhá) haladja meg
(18) a világtól elfordulás szemlélése, ami a kötődésekhez (szamjóga) történő ragaszkodást haladja meg
A belátás során bizonyos jelek lépnek fel, melyek az előrejutást mutatják, de ha végeredménynek tekintik azokat, akkor valójában a továbbhaladás akadályaivá, a belátás foltjaivá válnak.”
