“Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor, A teljesség felé, 15. o., Trubadúr Kiadó, 2023)
A világok közötti közlekedésre is alkalmas életfa (pl. a táltosok magyar világfája, a sámánok axis mundi-ja, a kelta Crann Bethadh vagy a skandináv Yggdrasil) és a buddhista világhegy (Méru) tehát bennünk, a központi csakrarendszerünk tengelyén helyezkedik el: összekötve az alvilágot a felsőbb szférákkal, a pokloktól kezdve a földi világokon át egészen a tündérek és fénylények világáig, végül a Mennyországig.
Az alábbi idézetek forrásai Oswald Wirth: A Tarot mitológiája • mágiája • ezotériája c. könyvéből származnak (Hermit Könyvkiadó, az eredeti mű 1928, Párizs).
“Az az erős, aki fékezni tudja magát, megőrizvén szenvedélyeinek hevét anélkül, hogy eloltaná a felszító tüzet.” (186. o., XI.)
“Az élet igazi művésze nem egy morózus aszkéta[, aki megtagad magától mindent], hanem az, aki felhasználja, ami kínálkozik számára, és értékeli a földön az ég adományait anélkül, hogy bármivel is visszaélne. [Tehát csak a rossztól kell tartózkodnia.]” (186. o., XVII.)
“Az ember a kemence, ahol a tiszta filozófiai arany érlelődik.” (187. o., XXI)
“Valósítsd meg önmagadban a teremtés ideálját, hogy Mikrokozmoszodat összhangba hozd a Makrokozmosz harmóniájával, hisz ez a Bölcs legfőbb célja.” (187. o., XXI.)
“Itt elhallgat az értelem a kimondhatatlan, végzetesen néma Titkok titka[, azaz Isten] előtt.” (187. o., XXII.)
A kozmosz burkai és az emberi anatómia részei ennélfogva megfeleltethetők egymásnak, ami azt jelenti, hogy a szamszára hat létbirodalma az ember energiaközpontjaiban található. Tehát a létforgatag bennünk van.
Ezért lehetséges, hogy egy gyakorlott buddhista meditáló annyi idő alatt, míg az ember a karját behajlítja, vagy kinyújtja, bármelyik alsó ill. felső vilagban ott teremhet, ha akarja: ezek látszólag a világegyetem egymástól akár igencsak távoli pontjain találhatók, különböző bolygó-rendszerekben, mégis elég, ha az utat az ember önmagában teszi meg, az energiapályákon és -alagutakban haladva, az átjárókon-csakrákon keresztül, csakugyan, mintha a világűrben, bolygók és csillagok között repülne.
Így igaz lehet a mondás: az a jó szándékú törekvő, aki megismeri önmagát, egyúttal világokat is jár be.
Túlvilági úticélunk legrosszabb állomása, “a keresztény pokol”, a gyökér csakrán túl (lefelé) és így személyiségünk alatt, azt elveszítve helyezkedik el, míg a legjobb eshetőség, a Mennyország, a fejtetőnk felett, a korona csakrán túl található (a korona csakra maga a kapu), és ezt személyiségünk kiteljesítésén keresztül, arra építve, azon alapulva, azt meghaladva érhetjük el.
A személyiség a létra!
Ezért valójában a keresztény Mennyország elérése (üdvözülés) és a keresztény pokolba jutás (kárhozat) szempontjából a nagybetűs személyiségnek van kulcsszerepe.
Aki a pokolra jut, az először az önpusztító, gyökértelen és céltalan (elszakadva az időbeliség síkján a múlttól és jövőtől, a térben pedig a Természettől és a Szellemtől; ideális esetben, a hindu misztika szerint, úgy kellene lennie, hogy az előbbitől, de azt is megismerve, az utóbbi felé haladva, hiszen, aki a szellemi szférákat eléri, az az anyagvilágot is maradéktalanul uralni tudja majd, de az egyszerű, népi bölcsesség pedig azt is mondja, hogy a Természetnek is van lelke és gyógyító erők működnek benne), mások és ezáltal önmaga ellen is vétkező, erénytelen életmódjának következtében a személyiségét veszíti el (alája zuhan), ami által kapcsolatban lehetne lelkével, és végül így veszíti el szimbolikusan a saját lelkét és szeretetteljes kapcsolatát Istennel. Aki ellenben építi és tökéletesíti a személyiségét, értékekben gazdag, erényes életet él és ezáltal fejlődik és felfelé halad (függetlenül anyagi helyzetétől), az a lelkéhez és így az eredendően jóságos Istenhez kerül közelebb, végül a személyiségfejlődésének betetőzésekent elnyeri annak (a léleknek) az örökéletű voltát és képességeit és maradandóan részesül is bennük.
E két véglet közötti átmeneti időszak és színhely, maga a létforgatag: amiben minden egyes élet a Teremtő álma és ahol és amikor, a belső transzformáció érdekében, Isten, szimbolikusan, mint a Nagy Boszorkány, mindenkinek az egyéni üstjében, máglya felett főzi az összes entitást, külön-külön, hogy érlelődjenek és átalakuljanak, lesüllyedjenek vagy felemelkedjenek. Isten az utóbbit akarja és ezért tesz meg minden Tőle telhetőt, azaz Ő jelképesen értékes nemesfémmé akar változtatni minket, hogy végül képesek legyünk felébredni a legmagasabb valóságban.
Olyan ez, mintha Isten segítségével és a Négy Nemes Igazság által bepillantást nyerhetnénk a Természet Méhébe, ahol nagyon súlyos és komoly következményekkel járó metafizikai törvények működnek, az entitásokat a szenvedés földi vagy túlvilági poklába vezetve, vagy felemelve őket a magasabb spirituális világok magasságába. Bár megkerülhetetlenül gyarapítja tudásunkat, mégis nagy szomorúság ezeknek a transzcendens kauzalitásoknak az árnyékvilágát látni és lényünk velejéig hatolva átélni, aminek a tökéletes megismerése és megértése a megvilágosodás folyamata és eseménysorozata alatt következik majd be.
Akárha egy Nagy Mágus, boszorkánykonyhájában, az élőlények személyisége mélyrétegeire hatással lévő bájitalt kotyvasztana, bizonyosfajta nagy bűbáj keretein belül, a legtitokzatosabb varázslatot művelve, aminek a fő összetevője, maga az alany. De a fát, mely alattuk ég, a létezők is táplálják: az Édenkerthez a hit és a jó cselekedetek által vezet az út, míg a gyehennát a hit hiánya és a rossz cselekedetek eredményezik. Mindkét esetben, az egyik tényező elősegíti a másikat.
A buddhista misztérium is hasonló ehhez: a Buddha szerint a titok abban a folyamatban rejlik, ami által a lisztet tartalmazó nyers tésztából, azaz a képlékeny természetű létezőből, a sütés során ehető kenyér válik, azaz érettek leszünk. Az ehhez szükséges hő és élesztő Istentől származik, ami nem más, mint a minket érő pozitív és negatív tapasztalatok az éppen megfelelő szociális környezetben, melyeknek, a megfelelő mértékű tudatossággal megtámogatva, engedjük, hogy belénk, a tudatalattinkba hatoljanak és hatással legyenek ránk: a rosszat tudomásul kell venni, el kell fogadni, tisztességgel el kell viselni, míg a jóba (leginkább Istenbe, a legfőbb Jóba, másodsorban az élményekbe), mint megtartó erőbe, kapaszkodni kell és jelenbeli és jövőbeli ismételt megvalósulásában pedig reménykedni. Ezeknek következtében lesz a sok mindent megélt bölcs olyan, mint egy tiszta vizű, csendes, nyugodt és mély(!) tó.
Ahogy azt Damien Keown: Buddhizmus c. könyvében (Osiris Kiadó, 2024, Budapest, ford.: Vörös Fábián) olvashatjuk (62-63. old.):
“A nirvána [ugyanis] az önmegvalósítás tökéletes állapota. Mind az erény, mind a bölcsesség együttes jelenléte szükséges hozzá, mint két egymást mosó és tisztító kéz. [Persze a Buddhától magától tudjuk, hogy ebben a Nemes Nyolcrétű Ösvény harmadik csoportjának, a meditációs gyakorlatnak, azaz a szamádhinak is ugyanolyan jelentősége és szerepe van.]
[Visszatérve a Nemes Igazságokhoz] a bölcsesség az emberi létállapot alapvető filozófiai belátása, a valóság természetének az a fajta megértése, melyet a hosszú[, kitartó] szemlélődés és az elmélyült gondolkodás hoznak meg.”
Ezek után vegyük szemügyre a változások világának és az energiaközpontoknak a kapcsolatát!
A gyöker csakra szintjén “a buddhista poklok” találhatók (másik értelmezés szerint: az ásványvilág), ahová a gyűlölet vezet és ahonnan még lehet visszaút, a keresztcsonti csakrában a sóvárgó birtoklási vágy dominál és ez az éhező-szomjazó kísértetek (préták) sivár lakhelye (vagy: növényvilág), a harmadik állomás az állatok földi világa (napfonat csakra), ahová a részleges szellemi elhomályosulás miatt kerülhetünk, ezt követi az embervilág, ahol a negatív tulajdonságok közül alapvetően a kétely dominál, vagy legalábbis ideszületésünk legfőbb okának ezt tartják, majd az ellenségeskedő és irigy aszúrák síkja következik (látszólag felsőbb szféra, a torok csakra magasságában, de rosszabb az embervilágnál), végül, a harmadik szem csakrában pedig “a buddhista felsőbb világok” lelhetők meg (az érzéki formák vágyisteneinek és a tiszta formák tartománya, továbbá a tisztán tudati létsíkok), a boldog-szabad-egészséges és hosszú életű-gazdag dévák, magyarul a magasabbrendű fénylények csodálatos lakhelyei, ahol nagyon kifinomult módon, de jelen lehet még az önhittség bizonyos mértékben és formában, a megvilágosodás utolsó akadályaként, mégis az alatta lévő újraszületési helyekhez képest sokkal szubtilisabb módon, tehát nagyon kedvező állapot és létállomás, ahonnan lehet tovább is haladni, egészen a nirvánáig és a Paradicsomig, esetleg visszafelé is mozogni, odáig, hogy a földi világban vagy azzal nagyjából párhuzamos helyeken inkarnálódunk.
A szív csakrában található földi világ a létezőknek az a gyűjtőhelye, mint egyfajta elosztó központ, ahol bármelyik létsíkra jellemző tudatállapotot kifejleszthetjük, a jót is és a rosszat is, így innen bárhová kerülhetünk: ezért kell megragadni itt és ekkor az alkalmat önmagunk építésére és az üdvös tudatállapotok kifejlesztésére, hogy végül elérjük a nirvánát és onnan a Mennyország felé haladjunk.
De ebben a csakrában található a fényességes, végtelen-határtalan egyéni lélek székhelye is, amin keresztül elérhetjük a korona csakra felett elhelyezkedő örök lelki világokat!
Ehhez az egyes nádikat (csatornákat) és csakrákat energetikailag meg kell tisztítanunk, ki kell egyensúlyoznunk és nyitott állapotba kell hozni őket.
Önmagában és objektíve egyik sem jó, vagy rossz, attól lesz az, hogy milyen impulzusokat engedünk kibontakozni és milyen energiáknak engedünk teret bennük.
Csak a rossz elől kell elzárni őket, a jónak szabad áramlást kell biztosítani a területükön, az üdvös tudatállapotainkon és pozitív gondolat- és érzelemvilágunkon keresztül.
A tibeti buddhizmusban úgy vélik, hogy a két oldalsó mellék energia tengely, kezeletlen állapotában, bizonyos területeken (a csakráknál), középen, a fő csatornánál, összetekeredik és görcsöt alkot és nem lépnek kapcsolatba vele, ezért cél, hogy ezeken a csomópontokon a fő pálya előtt megnyíljanak, hogy energiáik össze tudjanak vegyülni.
Cél, hogy a nyitva lévő csakrák között, az őket összekötő nádikon keresztül, a prána (levegő, mint életenergia) akadálytalanul áramolhasson.
Mindemellett vallom, ahogy Krisna is mondta, a Védák (korabeli hindu szentiratok gyűjtőneve) egyedüli célja, hogy belőle Őt, az Egyetlent, azaz Istent megismerjük, aki a látszattal ellentétben nem egy vérszomjas, áldozatot akaró, zord, ítélkező és büntetés végrehajtó entitás, csak a gonoszoknak és a démoni mentalitású, lelkületű embereknek, illetve más esetekben: ha szükséges, azaz ha “rákényszerítjük” az Úrra és nincs más megoldás; hanem alapvetően egy játékos(!), ártalmatlan(!), békés, jóságos, jóindulatú, szerető, legfelsőbb lény. Isten csak annak nem 100% szeretet, aki nem ismeri ezt az arcát, aki nem tudja ezt elfogadni, aki nem ebben hisz és aki, akár csak ideiglenesen, de nem ezt érdemli. Ennek ellenére igaz, hogy a szamszára, míg benne őrlődünk, mégis egy jutalmazó-büntető gépezet, mert így lett “beprogramozva”, de Isten segítségével, felfelé haladva kikerülhetünk belőle. Ehhez kell Őt igazán(!) megismerni!