Alvilág a szellemvilágban és egy felsőbb bolygó

2022. év elején volt egy érdekes álmom, amikor a szellemvilágban jártam, ezt és egy több, mint négy évvel ezelőtti álmomat szeretném megosztani a kedves olvasóval, amikor egy felsőbb bolygón tartózkodtam.

A régi pallagi szomszédunk házának az emelete a kiindulópont: visszatérő elem az álmaimban, hogy az emeletük szellemlakta, ráadásul hatalmas kiterjedésű, kicsit félelmetes, sok kis zeg-zugos, egymásba nyíló szobával, akárcsak a tudatalattink. Megkértek, hogy végezzek gyakorlatokat / szertartást, melyekkel megtisztíthatom az emeletüket és elűzhetem a szellemeket. Felmentünk az emeletre és olyan testgyakorlatokat kezdtem el végezni, mint a tai chi-ben, miközben fehér fénnyel dolgoztam és arra kértem a szellemeket, hogy hagyják el az emeletet. Nem sokkal később az egyik szobában megjelent egy fiatal férfi és egy nő, beszéltek hozzám. Rájöttem, hogy szellemek és hogy csak én látom őket. Furcsa tapasztalat volt. Levezettek alsóbb szintekre, ahol még több szellemmel találkoztam. Rájöttem, hogy a (sámánizmusból is ismert) szellemvilágban (pontosabban a szellemvilág alvilágában) járok. Néhány szellem jelenleg is élő (legalább is úgy tudom) ismerősöm alakjában jelent meg és arról meséltek, hogy fejeződött be az életük a földi életük során és hogy hogyan kerültek a szellemvilágba. Bár a föld alatt, mégis a szabadban voltunk, ösvényeken-utakon jártunk, sütött a nap. Azt mondták, hogy még nem, de majd egyszer a Mennyországba térhetnek. Tetszett a világuk (nagyon hasonlított a mi ébrenléti, földi világunkhoz) és azt mondtam, hogy jó hírét fogom vinni. Az álmom során egy sötét, éjszakai erdőhöz értem, egyre mélyebbre haladtam. Ez egy kicsit félelmetes volt. Ez volt a világuk árnyoldala. Itt apán keresztül, egy műtőasztalon mutatták be, hogy mit csinálnak az ide tévedőkkel. (Sejtettem, hogy ez csak egy szemléltető példa lehetett, hiszen, ahogy már beszéltem róla egy korábbi bejegyzésben is, édesapám a legjobb tudásom szerint egy felsőbb világban él.) Ennyire emlékszem az álmomból.

A több, mint négy évvel ezelőtti álmomban egy szép, felső bolygón jártam egy tengerparti részen, mások is voltak ott rajtam kívül. Az volt a benyomásom, hogy ez egy olyan bolygó, ahová “nyaralni, kikapcsolódni” járnak az emberek. A tengerparti részen pódiumok voltak, ahol a más bolygóról (talán űrhajóval) érkezett ember-csoportok / népek / etnikumok mutatták be magukat. Itt találkoztam egy csoporttal, akik orosz lányokból álltak, de nem a Földről érkeztek oda. Beszélgettünk, kérdezték, hogy honnan jövök, mondtam, hogy a Földről, amire sajnálkozva a következőképpen reagáltak: “Ott nagyon sok a szenvedés…”