Haláltalan

A Buddha szerint van bennünk egy Haláltalan elem, amit el kell érnünk.

Ez az egyetlen, igazán transzcendens pontja a buddhista filozófiának, a gyakorlatnak pedig a végső megvalósítandó tényezője.

Meglátásom szerint ez nem más, mint a Lélek és a belőle eredő Világosság, Tudás, Szabadság, Béke, az igazi Boldogság és Szeretet, mely utóbbinak az Együttérzés is a következménye.

A megvilágosodás ennélfogva a Lélek hatásának eredménye, amikor valójában, a látszattal ellentétben, nem az elme rögzítődik meg, legfeljebb csak egy egészséges mértékben, “ideig-óráig”, amíg meditációs gyakorlatainkat végezzük, és általában ekkor sem egy(!) gondolat vagy képzet – bár ez is lehetséges kezdeti lépésként és / vagy átmeneti állapotként -, hanem egy meditációs téma köré csoportosuló és összetartozó gondolat- és képzethalmaz(!) körül, hiszen az elme tartalma, egy természetes ütemben, állandóan változik: a Lélek az, mint konstans tényező, ami megismer és ami szilárd alapot nyújt ebben a folyamatban.

A tibeti buddhizmus beszél a tudat fényességéről, azonban ez a Világosság a Lélekből ered, ami beragyogja a tudatot is.

Hogy ezekhez eljussunk és megvalósítsuk őket, ott a Dharma, a Világtörvény.

Mindezeknek azonban Isten az eredendő forrása.

Az Út pedig, ami a Szentlélek segítségével hidat képez ezen transzcendens emberi jelenségek és az Úr között, nem más, mint Jézus.

Ő az, aki az Igazság által, ami egyszerre egyetemes és személyes, felszabadít minket és elvezet bennünket Istenhez.

Mindeközben az Életben, azaz Jézus Istenfiúi természetében és ennek életünkre is hatással lévő pozitív következményeiben is részesülhetünk.