Hármas szabály

Ha az elkövetkezendő éveidben, évtizedeidben, életedben vagy életeidben intenzíven szeretnél spirituálisan fejlődni, a következő keresztény, buddhista, taoista, egyiptomi és görög tanácsok ebben sokat segíthetnek:

1. Barátkozz meg azzal, amitől / akitől rettegsz! (egyiptomi és görög tanítás)
2. Szeresd (meg) azt, amit / akit gyűlölsz és hagyj fel a vele kapcsolatos ítélkezéssel! Azaz mielőtt erőszakkal kivennéd a másik ember szeméből a szálkát, előbb vedd ki a sajátodból a gerendát! (Jézus és a Buddha intelme)
3. Mondj le arról, ami / aki után sóvárogsz! (Lao-ce és a Buddha jótanácsa)

+1 szabály (4. haladó szint):

Ha az első három követelményt teljesítetted, hogy gyakorlati szinten is megvalósítsd és tökéletesítsd az első kettő szabályt: alázatos magatartással hallgass az állítólagos ellenségeidre és tanulj tőlük… (saját életemből vett példa)

Az első két tanácsot akár össze is vonhatnánk, hiszen előfordulhat, hogy az ember nem csak fél valamitől / valakitől, másvalamivel / -valakivel kapcsolatban pedig ellenérzése van: hanem gyakran ugyanazt a dolgot / embert egyszerre rettegve gyűlöli. Ekkor sok lehet a teendő…

Miért kell megbarátkoznunk az ellenségünkkel (akitől félünk) és gyűlölet helyett szeretnünk őt? A görög mitológiában az emberi (földi) életet olyan útvesztőhöz / labirintushoz hasonlítják, amiben egyrészt ott vagyunk mi, tapasztaló egyének, de ott bóklászik a Minótaurosz is, egy félig ember, félig bika alakú teremtmény, aki csak arra vár, hogy találkozzon velünk, halálra rémítsen és megöljön minket. Az általános egyiptomi hiedelemvilág szerint pedig az “átlagembert” a túlvilágon egy szörnyeteg várja, aki a sötétségbe és szenvedésbe taszítva őt, lenyeli.

Átlagember alatt azt kell érteni, aki különösebben nem foglalkozik az Élettel (nem Él), sem spirituális tanításokkal, ami által lényét szellemi magasságokba és a fénybe tudná emelni, de azt azért megjegyeném, hogy akkor sem kell feltétlenül kétségbe esni, ha a bűneid miatt a halál árnyékának völgyében is jársz – akár már évek, évtizedek óta -, az Úr, aki tökéletesen jó, tökéletes bölcsességében azt ment meg és visz a világosságba, akit akar, akkor amikor akarja, tehát senkit sem szabad ideig-óráig tartó állapota miatt leírni és alulértékelni…

Hogy mi a közös ebben a két mitológiai lényben? Előítéleteiddel, félelmeiddel és gyűlöleteddel mindkettőt Te teremted, táplálod erejüket és építed őket, hogy mikor aztán találkozol velük, elpusztítsanak Téged. Ezért ennyire fontos az első két szabály…

A harmadik szabályt egy buddhistának nem kell nagyon magyarázni, aki tudja, hogy a szenvedés első számú gyökéroka a szenvedélyes vágyakozás (még akkor is, ha ezt a negatív eredményt csak idővel tapasztalja meg az ember).