Kedves olvasó, nem kevesebbre vállalkozom most röviden, mint Jézus emberi arcának bemutatására, amit/akit magára vett, kicsinyes bűneink elhordozására…
Igaz lehet, mégsem biztos, hogy egyezni fog az egyház elfogadott és hivatalos állásfoglalásával!
Jézus tökéletes volt.
Isten fia.
Tobzódott, sőt telve volt az isteni erényekben, mégis, annyira azonosult a mindennapi, bűnös emberrel, hogy tökéletlen jellemeinkben is részesült, legalábbis látszólag, hogy illusztrálja gyarlóságainkat, csak a példa kedvéért.
Mindeközben tehát Ő mégis tökéletes maradt.
Még középiskolás koromban hallottam, hogy a legnagyobb guruk olyan magas, ún. spirituális fejlettséget érnek el, hogy nekik már nincsenek ellenségeik, még a teremtett világban sem…
Hogyan lehetséges hát, hogy Jézust, aki Isten és ember volt egyszerre, a római világi hatalommal karöltve, az akkori zsidó vallási elit gyűlölte, üldözte, végül pedig elítélte, megkínozta és keresztre feszítette?
Pontosan az utóbbi miatt: mert Jézus ember is volt.
De nem csak isteni ember, hanem a megváltás metafizikai realizációja miatt el kellett játszania az átlagos vétkes embert is, rendelkeznie kellett annak a jellemvonásaival is.
Miben merült ez ki?
Először és végső soron: az ellenségkép megteremtésében!
De az Úr csak minket utánoz!
Jézus élete, nemcsak a mennyei, hanem egyúttal a földi ember útja is, aki bár végtelenül szelíd, bizonyos értelemben és módon, szent haraggal telve viselkedik ellenségeivel, látványosan ki is fejezi ezt és hangot ad neki, hagyja hogy a helyzet elmérgesedjen és odáig fajuljon, hogy az életére törjenek és végül látszólag, de ténylegesen is, el is vegyék azt. Azért csak látszólag, mert Jézus életét metafizikai értelemben nem lehet elvenni, azzal 100%-ig saját maga rendelkezik, hiszen Ő az Élő(!), akkor “teszi le, majd veszi fel újból”, amikor akarja és azért ténylegesen, mert fizikai értelemben és ideiglenesen mégis megölték.
Bár Tőle tudjuk, hogy az ellenség a sátán és angyalai (a démonok) és akik tőlük (az ördög atyától) származnak (a korabeli zsidó vallási vezetők tekintélyes részét ide sorolta), Jézus azt is mondta: szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok értük és áldjátok őket. Mindig bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek és ne ítélkezzünk, hogy felettünk se ítélkezzenek.
Továbbá anélkül, hogy meghódolnánk előtte és ezzel átkerülnénk a sötét oldalra: ne álljunk ellene a gonosznak, bizonyos értelemben működjünk együtt vele, tegyük meg, amit kér, ha lehet, még ráadással is. (Nyilván nem akkor, amikor kísért és bűnre csábít minket! Épp ezt kell elkerülni!)
Elfogatása során és után, elítélése és kivégzése alatt tökéletes példát mutatott erre az Úr!
De mi vezetett el idáig?
Jézus, a gyarló embert példázva, anélkül, hogy Ő maga gyarló lett volna, ellenségesen viszonyult a farizeusokhoz, a főpapokhoz, az írástudókhoz és a nép véneihez, kijelentéseivel hergelte és provokálta őket. Bár ez inkább már csak válaszreakció volt, amiért saját hagyományaik betartásáért Isten spirituális törvényeit megszegték, valamint hitetlen és képmutató viselkedésükért.
Nemrég hallottam egy hasonlatot néhány buddhista gondolkodótól, miszerint a világ egy olyan házhoz hasonlítható, ami, lévén tele van tükörrel, a belépő embert, mint egy vicsorgó, morgó, ugató kutyának a képét, számtalan módon visszatükrözi, visszaveri… ez sajnos így túl általános. Hiszen, ismerve az evangéliumokat, mondhatjuk-e azt, hogy a farizeusok Jézus kemény kritikájának csak a tükörképei lettek volna, hogy azért voltak ellenségesek, mert Jézus is az volt, hogy Jézus csak önmagát láthatta bennük? Az igazság, ebben az esetben is, fordítva érvényesült. A mérges kutyák a zsidó vallási vezetők voltak, a tükör pedig maga az Isten fia. Szóval, ha igazságosak akarunk lenni, a következőt mondhatjuk: az ártatlan jóság a gonoszakat visszatükrözi, akik ezért sokszor, össze akarják azt törni. Ez történt a prófétákkal és Jézussal is, amiért keresztre feszítették.
Még ha igaz is volt, amit mondott, márpedig igaz volt: csupán tükröt tartott nekik és nem is Ő kezdte a vádaskodást, így mégis halálos ellenségeket szerzett magának!
Egy átlagos ember élete is ilyen.
De miért tette ezt, ha máskor azt mondta, hogy addig béküljünk ki ellenfeleinkkel, míg együtt járunk velük az úton, különben a bíró kezébe fog adni, aki a tömlőcbe vet minket és addig tart ott fogva, míg maradéktalanul meg nem fizettünk mindenért?
(Jelen esetben a börtön szinonímája a keresztre feszítés aktusa, azzal a különbséggel, hogy az Úr ezt nem érdemelte meg!)
Azért kedves barátom, mert így teljes az az út, amit az Úr helyettünk(!!!) magára vállalt.
Így igazi a megváltás!!
A tökéletes ember magára vállalta tökéletlenségünket!
És egyúttal hatalmas figyelmeztetés is, avagy, ahogy az Úr maga is mondhatná: “én már meghaltam helyetted, kicsinyes életedet magamra véve és példázva, neked már nem kell”!
“Ebben a tekintetben, ha rövid távú nyugalomra vágysz, nem Én leszek számodra a megfelelő példa, inkább csak akkor, ha hosszú távban gondolkozol és egyrészt a velem történteket szép életútnak tekinted: így kell kiállni az igazunkért, másrészt megérted és elfogadod, hogy a legnagyobb és legfontosabb harcokat már megvívtam helyetted és győztem!”
“És semmiképpen sem azért, mert nem vagyok hibátlan, sokkal inkább mert a te hibákkal teli életedet követtem.”
Bár, spirituális értelemben, az úton ideiglenesen lehet, sőt, valószínűleg lesz is részed küzdelemben, Jézushoz hasonlóan, a végső cél mégiscsak az ataraxia! És ez akkor valósul meg, mikor Isten fiára, a győztes oroszlánra tekintve, végül felhagysz minden kicsinyes küzdelemmel.
Jézusnak, sajnálatos módon, még azt is át kellett élnie, hogy halála előtt néhány pillanattal, átmenetileg, elhagyta őt Isten! A hagyomány szerint még a poklokra is alászállt!
Ha nem követnénk az örök Igét és nem tanulnánk az Úr példájából, ránk is ez várna!
“De hidd el, megfizettem érted! Kifizettem a váltságdíjat! Én vagyok a váltságdíj!” – mondaná az Úr.
“Neked már nem kell ezt tenned!”
“Nem kell meghalnod!”
Meg kell szüntetned az ehhez vezető lépéseket: vagyis, ha van választásod, inkább ne szerezz magadnak ellenségeket, ahogy téged példázva Jézus is tette!
Ő elbírta ezt a terhet, úgy, hogy mindeközben személyisége makulátlanul tiszta maradt, de te nem biztos, hogy el fogod. Hidd el, tapasztalatból írom, egy átlagember számára, aki a Mennybe törekszik, a gyűlöletbe torkolló haragos ellenségeskedés (kivéve, ha a sátánnal és csatlósaival állunk szemben) a szamszára járhatatlan mocsara, elképesztő mértékben pusztítja a lelket és nem jó következményekkel jár!
Ne hagyd, hogy ilyen mértékben elfajuljanak az események az életedben!
Hogy a szentséget elérd, és hogy részesülj abban, amin Jézus keresztülment és tanulj belőle, ízelítőt adhat Isten bűneid következményeiből, ezért ideiglenesen lehet, hogy te is szenvedni fogsz, lehet, hogy üldözni fognak és akár az életeddel is fizethetsz, hogy átéld, amit az Úr átélt!
De nem feltétlenül!
Ha teheted, inkább ne járj így, ellenben, ha mégis belesodródtál és ki kell állnod az igazadért, harcolnod kell érte és esetleg szenvedned emiatt, tűrd el becsületesen, ahogy a próféták is tették, örülj neki, mert Isten hozzájuk és az Úrhoz tett hasonlóvá, várd meg, míg véget ér ez az állapot, de semmiképpen ne ragadj bele, mert nem ez a cél, nem ez utazásod végső fázisa, ami az üdvözülés és a Mennyország!
Ugyanis az ember legmagasabb, békével átitatott földi állapota, ami már belépő Isten országába: jobb!
Ezért példaértékű Jézus élete, a te bűnös életedet példázza és ezért halt meg!
Ha mégis sor kerülne rá, biztos lehetsz benne, hogy a szenvedésed alkalmi és nem állandó jellegű lesz!
Hiszen a megváltás egyetemes és téged is érint!
Legkésőbb és legrosszabb esetben a következő, vagy valamelyik későbbi életedben vár az üdvözült boldogság!
De még addig sem kell várnod!
Fogadd el az Emberfia kereszthalálát a sajátod helyett és kezdd el az örökké tartó mennyei életedet még ma!
A hegyi beszédet és a nyolc boldogságot idézve, ha teheted és ez Isten akarata, légy (mindig) szelíd, békés és irgalmas!