Forrás: Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona, kiadja: A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2018; közölve a páli kifejezések magyaros átírásával, tagoltan, a fontosabb fogalmakat vastagon kiemelve, a szentiratok forrásait mellőzve.
„Szankhára: késztetés, késztetett, készség (219. o.)
1. A szó jelentései egyetlen szóval nem adhatók vissza. Etimológiai vizsgálat alapján fordítható lenne az ‘össze-tesz, össze-rak, össze-készít‘ szavakkal, ezek viszont azt sugallnák, mintha valamilyen elemekből álló statikus, illetve mechanikus összetettségről lenne szó. Valójában azonban itt egyfajta dinamikus hatóerőről kell beszélni, ráadásul az abhidhamma valóságtana szerint a tovább nem bontható, tehát nem összetett valóságelemek (dhamma) is – egyetlen kivétellel – mind szankhára, illetve szankhata természetűek. Ezért a szó fordítása az alábbiakban a ‘csinálni’, ‘készíteni’ szavakra támaszkodva a ‘késztetés‘, ‘készítés’ és a működésre képesség értelmében vett ‘készség’ jelentéstartalmakat hordozó kifejezésekkel történik, ami a magyar szóalak állandóságának megtartása érdekében némi szójátékot is eredményez. Vonatkozik ez a szankhára valamennyi származtatott szóalakjára is (szankhata, aszankhata, abhiszankhára, abhiszankhárana, abhiszankhata).
2. Passzív értelemben és legáltalánosabban a keletkezésnek és elmúlásnak kitett valamennyi dolog, amelyekre érvényes a valóság három ismertetőjegye (tilakkhana), illetve a más dolgok lététől függő ‘késztetett’ (szankhata) valóság (dhamma), a dolgok feltételezettsége (paccsaja). Csupán egyetlen nem késztetett (aszankhata) valóság létezik, a kialvás (nibbána), ami valójában valamennyi késztetés (szankhata) és szomj (tanhá) megszüntetése, valamennyi kötődés (upadhi) elengedése (patinisszagga).
3. Az öt halmaz (khandha) egyike, azaz a halmazok fogalmával leírt érzékelési folyamat negyedik fázisa, illetve a személyiség identitásképzetének negyedik rétege. Az érzékelés folyamatában a forma, a hang, a szag, az íz, a tapintás és a tudat tartalmainak megragadására irányuló, többnyire nem is tudatosuló motiváltság vagy ‘akarat’ (csétaná), ezért már ok-cselekvő (kamma) kötődést is kiváltó mozzanat, hiszen a motiváltság, a szándékoltság vagy az akarat a Buddha szándék etikája (szíla) szerint a szenvedés (dukkha) létforgatagához (szamszára) köt. Az abhidhamma szemléletében ezt az érzékelés folyamatán belüli tartalmat az indíttatás (dzsavana) kifejezése adja vissza.
4. A függő keletkezésben (paticcsa-szamuppáda) a nem-tudás (aviddzsá) által előfeltételezett aktív ‘késztető’ (abhiszankharana) képzőerő, mely testi, szóbeli és gondolati (kájaszankhára, vacsíszankhára, csittaszankhára) üdvös (kuszala) vagy káros (akuszala) ok-cselekvő (kamma) késztetéseket hoz létre, ezért a létforgatag (szamszára) és a szenvedés (dukkha) világához köt. A késztetést, mint testi és tudati tetterőt (virija) a kommentárok hajtóerőnek (pajoga) nevezik. A kommentárok az ok-cselekvés hatására létrejövő késztetett (szankhata) formai (rúpa) és formanélküli (arúpa) tudattartalmakat (dhamma) készítettnek (abhiszankhata) nevezik.
5. Testi, szóbeli és gondolati működési ‘készség’ (kája-szankhára, vacsí-szankhára, csitta-szankhára), mint pl. a be- és kilégzés, a gondolatok szóbeli kifejezése vagy az érzés (védaná), az észlelés (szannyá).
6. Életkésztetésként (áju-szankhára) a legalapvetőbb életműködés, készség, képesség, amely még a klinikai halál vagy a meditációval elért tetszhalott állapot, a megszűnés (niródha) idején is megőrzi az életet, ez érzékelő képességek (indrija) ismételt működésének a lehetőségét.
7. Az abhidhamma szemlélete a késztetéseket az 52 tudattartalommal (csétaszika) azonosnak tekinti.
8. A kommentárirodalom a kifejezetten az ok-cselekvés alapján létrejövő üdvös vagy káros késztetéseket (abhiszankhára) érdemteli (punnya-abhiszankhára), érdemtelen (apunnya-abhiszankhára) és rendíthetetlen készítéseknek (ánenydzsa-abhiszankhára) nevezi.”
„Szankhata: késztetett (220. o.)
1. A valóságelemek (dhamma) egymástól függő létezése, ezáltal azok egymást léthez kötése, a létforgatag (szamszára) jellemzője, ezért a késztetés (szankhára) szinonimája. Ellentéte a nem késztetett (aszankhata).
2. Az abhidhamma szemléletében a tudatállapotok (csitta) szándékoltsága, akaratlagossága. Ellentéte a nem késztetett szándékolatlanság, akaratlanság (aszankhata).”
„Dzsavana: indíttatás (107-108. o.)
Az abhidhamma szemléletében a 14 tudatműködés (kiccsa) egyike.
Az indíttatás buddhista fogalmának megfelelő pszichés működést a nyugati pszichológia nem ismer, ezért félrevezetők azok a fordítások, amelyek az ‘appercepció’ kifejezéssel azonosítják.
A helyét a tudatműködések sorában megmutatja, hogy az érzékelés folyamatában az érzékelés tárgyának beazonosítása, meghatározása (votthapanna) után a tárgyra irányuló motiváltság, tehát az indíttatás 5-6 vagy 7 tudatpillanatának (csitta-kkhana) rohanása következik. Ez az érzékelés folyamatának az a lépése, amely az átlagemberek (puthuddzsana) esetében a legegyszerűbb érzékelési folyamatot is a szenvedés (dukkha) létforgatagához (szamszára) kötő eseménysorrá változtatja azáltal, hogy az érzékelés tárgya (árammana) iránti elfogadó pozitív, vagy elutasító negatív viszonyulást váltja ki. Márpedig a Buddha szándék etikája (szíla) szerint mindazon cselekedeteknek – de csak ezeknek – ok-okozati (kamma) következményei vannak, melyekben jelen van a motiváltság, a késztetettség, a szándékoltság vagy az akarat.
Az indíttatás voltaképpen az érzékelési folyamatnak az öt halmaz (khandha) fogalmaival leírt változatában szereplő késztetésnek (szankhára) feleltethető meg.
Ötvenöt tudatállapot (csitta) tekinthető indíttatásnak:
(1) a 12 káros (akuszala) tudatállapot
(2) a 21 üdvös (kuszala) tudatállapot
(3) a 4 gyümölcs (phala) tudatállapot
(4) a működtetők közül az öt kapun és az elmén át felfigyelő két tudatállapotot leszámítva a maradék 18 működtető (krijá) tudatállapot.
Az indíttatás üdvtani szempontból lehet egy a jelenben keletkező, de az elkövetkező létezésre (bhava) ható üdvös vagy káros aktív tényező. Ettől különböznek a világfölötti (lokuttara) szinten a még csak nem is ok-okozati visszahatásként (vipáka), hanem gyümölcsként vagy a buddhák és a Méltók (arahat) esetében pusztán működtetőként megjelenő indíttatások, melyekből hiányzik az ok-cselekvés hatása.
Az érzéki terület (kámávacsara) tudatfolyamataiban az indíttatások egyformák, azonban az elmélyedésben (dzshána) különböző típusúak. Az elmélyedés elérésének kezdeti fázisában az átlagembernél (puthuddzsana) az érzéki terület nyolc üdvös indíttatása közül a négy tudáshoz kapcsolódó tudatállapot valamelyike jelenik meg, ezzel szemben a Méltók esetében az érzéki terület nyolc működtető indíttatása közül a négy tudáshoz kapcsolódó tudatállapot valamelyike jelenik meg.
Ezek a bevezető indíttatások továbbvezetik a tudatot az érzéki területről az elmélyedésbe, ennek megfelelően az indíttatások közül az első előkészítő (parikamma), a második közelítő (upacsára), a harmadik illeszkedő (anuloma), végül a negyedik áttérő (gotrabhú), mely utóbbi a teljes (appaná) összpontosításba (szamádhi) vezet.
Az ekkor keletkező indíttatás tudatállapota a formai terület (rúpávacsara) – esetleg akár már a formanélküli terület (arúpávacsara) – üdvös vagy működtető tudatállapotai közül az egyik, de lehet a világfölötti szinten levő tudatállapotok valamelyike is.”
„Csétaszika: tudattényező (70-70. o.)
1. A Buddhánál voltaképpen a csitta melléknévi alakú szinonimája, mint ‘tudathoz tartozó, tudati’ tulajdonságok, vagy néhány pszichikai tényező.
2. Az abhidhamma szemléletében a 170 valóságelem (dhamma) közül az 52 tudattartalom, amelyek mindig valamely tudatállapottal (csitta) együtt léteznek. Az 52 tudattényező közül hét minden tudatállapotban megtalálható közös fennmaradó (szádhárana), hat helyzettől függően alkalmilag (pakinnaka) megjelenő, tizennégy káros (akuszala), tizenkilenc minden üdvös (kuszala) tudatállapotban közös, a többi hat a megvilágosodáshoz vezető úton jelenik meg, melyek közül az utolsó a nem-tudást szünteti meg.”