Forrás: A Buddha beszédei, Kiadja: A Tan Kapuja és Egy Csepp Alapítvány, 2023, Fordította: Németh László Levente, II. kötet, A középső ötven beszéd, A vándoraszkéták osztály, 77. A tisztelet alapjai, 393-399. old., részleteiben, a bekezdések számozását mellőzve, tagoltan, vastag betűvel kiemelve a lényegesebb részeket.
„Az öt világi természetfölötti erő:
1. A természetfeletti képességek:
[…] egy alakban voltak eddig, most több alakban jelennek meg,
több alakban voltak eddig, most egy alakban jelennek meg,
megjelennek itt, eltűnnek ott,
kényük-kedvük szerint sélálnak át a falakon,
távoznak a hét lakatra zárt szobából,
hatolnak át a hegyeken,
hatolnak át az űrön,
merülnek alá a földbe, s buknak ki a földből, mintha csak vízben tennék,
járnak a vízen anélkül, hogy elsüllyednének, mintha csak földön tennék,
repülnek madár módra keresztbe tett lábakkal az égen,
érintik meg, s tapintják meg a Holdat és a Napot, oly hatalmasak és erősek.
Már itt, e testben hatalomra tesznek szert, még a Brahmavilág felett is.
[…]
2. Az isteni fül:
[…] isteni, emberit meghaladó, tiszta hallású füllel hallják mind az emberi, mind az isteni hangokat, a távoli hangokat csakúgy, mint a közeli hangokat.
[…]
3. Mások tudatállapotának felismerése:
[…] kinyilvánítottam az utat más lények, más személyek tudatának felismeréséhez, felölelvén, átkarolván őket saját tudatukkal.
[(I.) Mérgek szempontjából]
(1) A szenvedély sújtotta tudatot szenvedély sújtotta tudatként ismerik fel,
és a szenvedélytől mentes tudatot szenvedélytől mentes tudatként ismerik fel,
(2) az ellenszenv sújtotta tudatot ellenszenv sújtotta tudatként ismerik fel,
és az ellenszenvtől mentes tudatot ellenszenvtől mentes tudatként ismerik fel,
(3) a zavarodottság sújtotta tudatot zavarodottság sújtotta tudatként ismerik fel,
és a zavarodottságtól mentes tudatot zavarodottságtól mentes tudatként ismerik fel,
[(II.) Pszichológiai nézőpont]
(1) a beszűkült tudatot beszűkült tudatként ismerik fel,
(2) és a szétszórt tudatot szétszórt tudatként ismerik fel,
(3) a fejlett [~tágas] tudatot fejlett tudatként ismerik fel,
és a fejletlen [~nem tágas] tudatot fejletlen tudatként ismerik fel,
[(III.) A megszabadulás felől közelítve]
(1) a felülmúlható tudatot felülmúlható tudatként ismerik fel,
és a felülmúlhatatlan tudatot felülmúlhatatlan tudatként ismerik fel,
(2) az összpontosított tudatot összpontosított tudatként ismerik fel,
és a nem összpontosított tudatot nem összpontosított tudatként ismerik fel,
(3) a felszabadult tudatot felszabadult tudatként ismerik fel,
és a fel nem szabadult tudatot fel nem szabadult tudatként ismerik fel.
[…]
4. Múltbéli életek felidézése:
[…] kinyilvánítottam a […] múltbéli életek felidézéséhez, azaz egy születés, két születés, három születés, négy születés, öt születés, tíz születés, húsz születés, harminc születés, negyven születés, ötven születés, száz születés, ezer születés, százezer születés [és feltételezhetően így tovább], világkorok keletkezésének számtalan időszakai, világkorok pusztulásának számtalan időszakai, világkorok keletkezésének és pusztulásának korszakai felidézéséhez vezető utat[: …]
5. Az isteni szem:
[…] kinyilvánítottam az utat, amelyen keresztül isteni, emberit meghaladó, tiszta szemmel látják a lények távozását és újraszületését, közönségeseket és kiválókat, vonzó külsejűeket és rútakat, szerencse fiait és rossz csillagzat alatt szülötteket.
Értik, hogy a lények hogyan születnek újra tetteiknek megfelelően[,…]
A világfölötti erő:
6. A mérgek elpusztítása:
[…] kinyilvánítottam az utat, amelyen keresztül közvetlenül, senkire sem szorulva, maguk tapasztalta tudással megvalósítva itt és most belépnek a tudat derült nyugalmának elérésén keresztül a tudat lecsendesítése által megvalósított megszabadulásba, és a bölcsesség felügyelte megszabadulásba, melyek a mérgek elpusztításával folttalanná lettek. […]
S ezáltal tanítványaim elérik a maguk tapasztalta tudás beteljesedését és tökéletesbedését, és úgy időznek. […]”
