Lélekvezetés

Először Suhajda Szilárd hegymászó halálának lelki körülményeiről szeretnék információkat megosztani a kedves olvasóval, mivel érdekes lelki események szem- és fültanúja voltam vele kapcsolatban.

Láttam, amint azokban a napokban (2023. május), a hírekben, tévé műsorokban szerepelt feleségével, hallottam nyilatkozni Őket, mielőtt még kedves férje, Szilárd eltűnt volna a Himalája hegycsúcson és nem kaptak Tőle több életjelet. Mondták, hogy kicsi az esélye, hogy akár még most is életben lehet, ezért vettem a bátorságot, hogy megkeressem Őt a szellemvilágban. Bár személyesen nem ismertem, de nagy léleknek tartom, amiért a (nemes) céljaiért élt, azzal sem törődve, ha ezzel a saját életét veszélyeztette, nagyon bátor, szimpatikus ember lehetett…

Azon a délelőttön (2023. május 28.), különösképpen mivel Pünkösd volt (ekkor áradt ki először a Szentlélek az apostolokra), leültem Bibliát olvasni, az Újszövetséget, azon belül is a Rómaiakhoz írt levelet, eközben pedig próbáltam elérni Szilárd szellemét.

Már pár napja készültem erre, igazából lélekvezetésben szerettem volna részesíteni, a felsőbb világokba (buddhizmus – dévák világa) vagy akár a Mennybe (kereszténység), de valahogy az volt a megérzésem, hogy nincs szüksége rá… Nem tévedtem… A Biblia olvasása közben lelki szemeimmel láttam Szilárdnak a lelkét a hegycsúcson, ahol életét vesztette, amikor megnyílt az Ég és mennyei fény árasztotta el Őt. Közvetlenül az Úr kereste meg és azt mondta Neki békésen, barátságosan, de szomorú hangnemben (lelki füleimmel hallottam a hangját): “Szilárd, Szilárd, mihez kezdjek most Veled?” Majd láttam, amint a fényességből Isten két keze Szilárd lelke felé közeledik, megfogja őt, felemeli és maga mellé helyezi őt a Mennyben, ezt követően pedig bezárult az Ég… eddig terjedt a látomásom.

2007-ben volt egy 20 év körüli fiú ismerősöm, aki a saját neméhez vonzódott és 2008. első felében öngyilkos lett. Nagyon sajnálta őt az Úr, ezért felvette magához, hogy ott vigyázzon rá: mindig, amikor rá gondolok, az Atya jobbján látom.

2024. június 22-23-án (hétvégén) egy nagyjából velem egykorú fiú ismerősöm, akivel az elmúlt években sokszor voltam egy környezetben, kocsi elé vetette magát, öngyilkos lett. A rákövetkező hétfő este tudtam meg, ezután egyből felvettem vele a kapcsolatot a túlvilágon. Nagyon sajnáltam szegényt. A krisztusi szeretet törvényére gondolva, azt ismételgetve próbáltam közelíteni felé, sikeresen, tudatosítva benne, hogy Isten és az embertársai szeretik őt. Egy tágas, fehér színű alagútban tartózkodott, a végén hatalmas világossággal. Meg-megállt sírdogálni, biztatni kellett, hogy haladjon a fény felé, ahol a szerettei várnak rá. Hála az égnek, azóta célba ért, most már felülről, mosolyogva néz le ránk…

Ennyit arról, hogy mindenki, aki meleg és/vagy a saját kezével vet véget az életének, a pokolra kerül…

Szeretnék beszélni az iszlám prófétájáról, Mohamedről. A Korán kétféle magyar fordítására is sikerült szert tennem, az egyik az utóbbi időben sűrűbben a kezeim közé kerül (szeretem olvasni, erősíti az Istenbe vetett hitemet és szépen lecsendesíti az elmémet) és mivel Dante Isteni színjátékában a szerző a pokolba helyezte a muszlim prófétát a keresztény embereket megosztó tevékenységének konkrétan megnevezett bűne miatt, a végére akartam járni ennek a kérdésnek, meg akartam keresni a lelkét a túlvilágon. Nem kellett sokáig várnom az eredményre: a Mennyben találtam rá, egy szerény, szelíd, barátságos, békés természetű, kedves emberre, akiben szeretet lakozik, fehéren ragyogó aurával, mégis magányosnak, magára hagyatottnak, meg nem értettnek tűnik…

Személyének és tartózkodási helyének ismerete teljesen más megvilágításba helyezte számomra a Koránban leírtakat és nyilvánvalóvá tette, hogy a véletlenszerűen kiválasztott, ártatlan embereket gyilkolászó arab terroristák sem az igazi Mohamedet, sem az Ő Istenét nem ismerik. Ha így volna, abbahagynák gyűlölettel teli, értelmetlen mészárlásaikat…

Sok a közös gondolat a Bibliával, megtért keresztényként, a Koránnal ellentétben mégis vallom, hogy Jézus Isten fia, aki az Úr a Mennyben, továbbá meghalt értünk, a mi bűneink miatt a keresztfán, és hiszek a Szentháromságban, “Isten megjelenésének három arculatában”, aminek a legfelsőbb pozícióját maga az Atya foglalja el, Ő nagyobb Jézusnál, paradox módon azonban mégis egy Vele: anélkül, hogy ezzel képességeit elveszítené, kiüresítette magát már az örökkévalóságban, hogy átadhassa teljes értékű hatalmát a Fiúnak!

Az Evangéliumokban Isten egyértelműen kijelenti, hogy Jézus az Ő szeretett Fia és Őt kell hallgatni! Anélkül, hogy alulértékelném, de ezzel egyidőben ki kell jelenteni, hogy Mohamed egy egyszerű ember volt, akkor is, ha a Korán szerint próféta…

A Szentírás alapján feltételezhető, sőt nyugodt szívvel állítható, hogy Gábriel arkangyal mindezt tudja. De akkor ki lehet a Korán valódi szerzője, aki magát Gábrielnek adja ki? Ki haragudott ennyire nyilvánvalóan a zsidókra és keresztényekre és kinek volt az érdeke, hogy a Korán által tömegeket hangoljon ellenük és úgy tüntessen fel előttük isteni kinyilatkoztatás címszó alatt teológiai hazugságokat, mintha azok az újszövetségi tanok kiigazításai, annak meghaladása lennének?! Egyszer gondolom fény derül erre is! Bár annyit mindenesetre megjegyeznék: az Úr megerősítette nekem, hogy a Koránt nem Gábriel arkangyal diktálta le Mohamednek és ennek nem a Mennyekben örök idők óta létező Korán az alapja, mert ilyen nem létezik odafent, legalábbis jelenlegi formájában nem! De akkor ki és mi lehetett az igazi forrása? Lehetséges lenne, hogy egy rosszindulatú gyűlölködő által, népek, nemzetek hátsó szándékkal történő manipulálása céljából, mesterségesen létrehozott álvallásról lenne szó? És vajon Mohamednek mennyi köze van mindehhez? Mi köze van hozzá egyáltalán Istennek? Sok még az egyelőre megválaszolatlan kérdés az iszlámmal kapcsolatban! Tény, hogy egyes gondolatainak önmagában lehet igazságtartalma és ez az, ami számomra tetszik benne, de ezek a gondolatok más hiteles vallásokban is szerepelnek már, tehát ebben a tekintetben nem mond igazán újat, vagy ha mégis és azok éppen nem ellentétesek (melyekre részben, jelen bejegyzésemben utalok), akkor kompatibilisek a többivel…

Végső szavaim, hogy ha lenne is a Mennyben a Korán elődje, és annak valóban Gábriel arkangyal a közvetítője, az legalább a leglényegesebb, Jézussal kapcsolatos illetve Jézusnak az Atyához fűződő kapcsolatára vonatkozó pontokban jelentősen eltérhet attól a földi Korántól, ami a többség számára megőrződött és ami már a zsidóságot és kereszténységet, azok valódi hittételeiben, igen erőteljesen támadja. Azaz ezeken a helyeken nem hiteles és valószínűleg rosszindulatú emberi torzítások és betoldások eredménye.

Nem kizárt, hogy talán már Mohamednek más által és más lett leküldve, nem az eredeti verzió. Ha mégis az eredeti, azt ezután igen erősen átdolgozhatták.

Ha azonban a legjobb szándékunkkal szeretnénk közelíteni a Koránhoz, feltehetjük a kérdést, hogy vajon miért bántotta a szerzőjét annak a tudata, hogy Jézust Isten fiának tekintsük? Talán mindez csak játék lenne a szavakkal, hiszen más helyeken azt is állítja, hogy Jézust (akit prófétának tekint és nem tagadja csodatételeit) Isten a saját leheletéből, lelkéből teremtett? A két kifejezés (az Isten-fiúság és az Isten szelleméből való származás) lényegét tekintve egy és ugyanaz!!! Lehet, hogy célja csupán didaktikus és nem egzisztenciális jellegű, azért, hogy Istent magát tegyük életünkben az első helyre, hiszen keresztényekként is beláthatjuk, hogy az újszövetségi Jézus sem akarhatott volna mást…

Egy fontos keresztény kitételt és három fontos muszlim témát érintenék még, emlékezetből, nem biztos, hogy szó szerint idézve, ami bővebb magyarázatra szorul.

1. Isten elsősorban és leginkább szeretet, aki legjobban a megbocsátásban hisz és amikor csak teheti, ezt gyakorolja!

Büntető oldala lényének sokadlagos rétege. Csak akkor fenyít, amikor már nincs más megoldás, jogosan és csak azt az előlényt, akinek kijár, oly módon és mértékben, ahogy az igazságos, semmiképpen sem önkényesen, indokolatlanul, szélsőségesen, vaktában és ész nélkül, ahogy azt sokszor a muszlimok teszik más embertársukkal főleg modern világunkban.

2. “Senki sem cipelheti más terhét!”

Bizonyos esetekben ez igaz, hiszen, ha az embernek egy próbatételen keresztül kell mennie, mert karmikusan rá van kényszerítve, akkor senki sem mentesítheti őt ez alól. Sajnos azonban a muszlimok ezt úgy értelmezik, hogy Jézus sem vállalhatja át más nehézségeit és bűneit. Keresztényként tudom, hogy ez nem igaz, holott Isten fia éppen ezért jött. De a hétköznapi realitás szintjén sem állja meg a helyét a fenti kijelentés (2.), hiszen, egy konkrét példát tekintve, ha édesanyám elmegy bevásárolni, bármikor segíthetek neki a szatyrokat cipelni, hogy könnyítsek a terhein, vagy bizonyos házimunkákat időnként át is vállalhatok. Még magának Jézusnak is segítettek időnként keresztjének elhordozásában, mikor a Golgotára tartott.

3. “Egyedül Istentől várjuk a segítséget, csak benne kell bízni és kizárólag Őt szabad szeretni és tisztelni (~imádni)!”

Bizonyos szempotból ez igaz, hiszen, ha Isten nem segít, ki más tehetné, továbbá Őt kell a legjobban(!) szeretni és tisztelni.

De legtöbbször Isten nem közvetlenül, hanem más élőlények által, közvetetten támogat minket. Hogy a legegyszerűbb példát hozzam, gondoljunk csak a szüleinkre, akik évtizedeken keresztül, míg gyerekek voltunk, de sokszor még azután is, étellel-itallal gondoskodtak rólunk, fedelet biztosítottak a fejünk fölé és felneveltek minket. Mind a létforgatagban (lásd: hindu félistenek/~buddhista dévák, Tan-védők, tündérek, stb.), mind a lelki világban (lásd: angyalok, szentek és mennyei lények) hierarchia uralkodik, ahol a fejlettebb szinten álló segíti az alatta lévőket. Véleményem szerint rájuk is lehet számítani, nekik is kijár a hála, a szeretet és a tisztelet. Sajnos a muszlimok a fenti kijelentéssel (3.) Jézus személyét is szeretnék alábecsülni…

4. “Rossz dolgok nem történhetnek jó emberekkel.”

Ezért tagadják Jézus kereszthalálát, mondván, egy Isten által küldött prófétának ilyen szörnyűségben nem lehet része… Pedig Jézus ideiglenes és átmeneti szenvedése kulcsfontosságú tényező megváltásunk szempontjából.

Véleményem szerint, amíg a muszlimok nem engednek ebben az általam közzétett, róluk szóló fejezetben leírtaknak, ha legalább ezekben a teológiai-hittudományi kérdésekben nem változtatják meg álláspontjukat, nehezen fognak békére lelni a világban.

Nemrég, az elmúlt hetekben (2024. február) láttam a hírekben, hogy egy magyarországi városban, vagy annak közelében, a vonatsín mellett megtalálták egy nagyobb testű kutya lefejezett holttestét, rajta kötelekkel. Valószínűsíthető, hogy a sínekhez kötözték és egy arra haladó vonat így levágta a fejét. Szinte elmondhatatlanul sajnáltam szegényt, kegyetlen, embertelen, borzasztó halált szántak neki az ötlet kiagyalói és véghezvivői. Rögtön keresni kezdtem a kutya lelkét a szellemvilágban, egyfajta köztes létben találtam rá, egészségesen, nagyon hálás, barátságos kutya volt, egyből vigasztalni, simogatni kezdtem, odabújtam hozzá és játszottam vele, aminek nagyon örült. Egy későbbi alkalommal, mikor rá gondoltam, Jézus alakját láttam mellette: elindult jobbra, a kutya pedig boldogan és lelkesen követte őt. Jó kezekbe került.

Az elmúlt egy-két évben egyszer arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy hely még a létforgatagban, ahol kipihenhetném a földi élet megpróbáltatásait, fáradalmait, majd ezután elképzeltem egy bolygót, amit narancssárgás-rózsaszínes-lilás-fehéres fény világít meg, fantasztikus kilátással a kozmoszra, egy telekkel, rajta egy házzal, hatalmas búzamezőkkel, ahol a háttérben az Om mantrát hallani és/vagy nagyon kellemes, megnyugtató, felsőbb világbeli, ezoterikus ambient zenét és chillout-ot. Nem sokkal ezután megjelentek “a bolygómon” a jelenleg is a tudomásomban lévő segítő állatszellemeim (gyermekkori házicicám és egy táltos ló), azóta itt szoktam szeretgetni őket és játszani velük, a jövőben pedig látom a jelenlegi kiskutyánkat, hogy ő is ide kerül majd, futkározik és játszadozik a búzamezőkön…

Az Úr tudatta velem, hogy ez egy létező hely (ami akkor és azáltal keletkezett, amikor az első néhány alkalommal gondoltam rá), a szamszára peremén (a felső határát közelítve), egy lépésre a Mennyországtól: egyfajta Tiszta Föld ez, ahová jelenleg elsősorban azokat az állatbarátaimat várom (mivel nagyon szeretem az állatokat), akik szabadságra és boldogságra vágynak, mielőtt még a Paradicsomba térhetnének. Ha hús kerül az ebédlő asztalára vagy tudomást szerzek egy állat haláláról (és érzem, hogy jószívű), nagy szeretettel felajánlom neki, hogy ha a múltbéli cselekedetei miatt az Úr erre predesztinálná és ő is szeretné, térjen “az én bolygómra”, ahol nagyon szívesen látom ill. látjuk majd a többi állattal együtt.

És valóban így is történt: kiskutyánk, Dió, 2024. november 13-án, szerdán, egy sűrű, epilepsziás rohamokkal terhelt három napos időszak elteltével (az első tünet megjelenése után két évvel), miután idegrendszere annyira legyengült, hogy az alapvető életfunkcióit nem, vagy csak nagyon nehezen tudta ellátni, általunk az eutanázia – elaltatás – mellett döntve, lelke ezen a Tiszta Földön született újra, ahol egyúttal Felsőbb Éneként egy Csenrézi szintű fiatal férfi alakjában jelent meg (láttam, amint a fehér HRI szótag feloldódott a szív-csakrájában, majd egész teste fénnyé válva, beleolvadt Dió szívébe), de – ahogy az eddigiekből arra következtetni lehet – állattestét is megőrizte, igazából abban a formában nyilvánul meg, amelyikben szeretne, hol az egyikben, hol a másikban, de érdekes módon egyszerre a kettőben is jelen lehet és hála Istennek és Diónak, valójában a földi világot sem hagyta el teljesen: projektálva, megtöbbszörözve magát ebből a felsőbb világból, a lelki síkon látom a szellemét itt élni közöttünk, otthonában, ugyanúgy viselkedve, mint azelőtt, így szokásos sétautunkra is el tudok menni vele napközben és / vagy este.

Többek között erre a Tiszta Földre is végzek lélekvezetést és a Mennybe vezető utat is igyekszem megmutatni azoknak, akik megértek rá.