Engedjétek meg, hogy jelen bejegyzésemben röviden, érintőlegesen és egy kicsit könnyedebb hangvételben beszéljek a címben szereplő témáról.
Apai nagyapám, Tatár Miklós, testnevelő tanár viccesnek szánt, mégis az adott szituációban igaznak bizonyuló szólása volt gyerekkoromban, amin hatalmasakat kacagtunk, ahogy ironikusan mondta (vagy éppen őt idéztük), családi körön belül, amikor nagyon készültünk egy eseményre, hogy jól, helyesen, eredményesen cselekedjünk, utólag azonban beláttuk, hogy hibáztunk és nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük, ahogy szerettük volna:
“Az ember ‘előtte’ mindig nagyon okos és ‘utána’ is, csak ‘közben’ nem!”
🙂
Igen tanulságos, azonban komolyra fordítva a szót, mégiscsak azt mondanám, hogy törekedjünk arra, hogy a megfelelő időben és helyen, megfelelően cselekedjünk!
Tágabb perspektívában:
‘Előtte’: amikor leszületésünk előtt megtervezzük aktuális életünk lehetőségeit.
‘Közben’: a cselekvés pillanatai jelen életünkben.
‘Utána’: életünk végén és halálunk után, mikor számot vetünk épphogy csak elmúlni készülő vagy már elmúlt létezésünkről.
Mindkét támaszfal, a múlt és a jövő is nagyon fontos, azonban mégiscsak a jelen a legrelevánsabb, ahol-amikor valójában a lehetőségek múltban és látszólag determinált keretei közül is kitörhetünk: ebben a végtelenül kicsi tartományban a tapasztalataink végtelenül naggyá, határtalanná válhatnak. Ez pedig mindenkire érvényes. Rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.
Konklúzióm: egyáltalán nem lehetetlen helyesen cselekedni az itt és mostban, sőt elérendő és napi szinten gyakorlandó erkölcsi cél.