Forrás: A Buddha beszédei, Kiadja: A Tan Kapuja és Egy Csepp Alapítvány, 2023, Fordította: Németh László Levente, III. kötet, A végső ötven beszéd, A dévadaha osztály, 102. Ötből három, háromból öt, 47-65. old., részleteiben, a bekezdések számozását mellőzve, tagoltan, vastag betűvel kiemelve a lényegesebb részeket.
„A jövőre vonatkozó nézetek
(I.) ‘Az én a halál után észlelő és változhatatlan.’
(II.) ‘Az én a halál után nem-észlelő és változhatatlan.’
(III.) ‘Az én a halál után sem nem észlelő, sem nem nem-észlelő és változhatatlan.’
(IV.) Némelyek a létező lények halál pillanatában beálló megsemmisülését, pusztulását, végromlását tanítják.
(V.) Némelyek pedig a Nirvana itt-és-most tanítását hirdetik.
Így (a) vagy egy, a halál után változhatatlan létező énnek a létét állítják,
(b) vagy a létező lény halál pillanatában beálló megsemmisülését […] tanítják,
(c) vagy a Nirvána itt-és-most tanítását hirdetik.
Így lesz az öt nézetből három, és így lesz a három nézetből öt.
(I.) […] akik azt állítják, hogy az én a halál után észlelő és változhatatlan, ez a halál után észlelő és változhatatlan én
vagy anyagi,
vagy nem-anyagi,
vagy egyszerre anyagi és nem-anyagi,
vagy sem nem anyagi és sem nem nem-anyagi,
vagy egységes észlelésű,
vagy sokféle észlelésű,
vagy korlátozott észlelésű,
vagy határtalan észlelésű.
[…] akik ezen túllépnek, a határtalan és rendíthetetlen tudat-kasina vonatkozásában tesznek állításokat. (Lásd a lábjegyzet 4. pontját: Az én nem-anyagi, egységes és határtalan észlelésével kapcsolatos nézetek a végtelen tér tartományának megvalósításán alapulnak.)
[…] Ezen észlelések közül számukra a ‘nincs semmi’ észlelete jelenti a legtisztábbat, a fenségest, a legjobbat és a felülmúlhatatlant – legyen szó akár a forma vagy a formafölötti, akár az egységes vagy a sokszerűség észleléséről. (Lásd a lábjegyzet 5. pontját: Valamennyi világi észlelés közül a semmi tartományán belüli észlelés a legfinomabb. A negyedik arúpa dzshánában [a sem nem észlelés, sem nem nem-észlelés tartományában] működő percepció ugyanis már olyan finom, hogy azt már nem lehet annak [észlelésnek] nevezni.)
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(II.) […] akik azt állítják, hogy az én a halál után nem-észlelő és változhatatlan, ez a halál után nem-észlelő és változhatatlan én
vagy anyagi,
vagy nem-anyagi,
vagy egyszerre anyagi és nem-anyagi,
vagy sem nem anyagi és sem nem nem-anyagi.
[…] leszólják azon aszkétákat és bráhmanákat, akik azt állítják, hogy az én a halál után észlelő és változhatatlan. […] Azért, mert ők így vélekednek: ‘Az észlelés kórság, az észlelés daganat, kelevény, az észlelés szúrós tövis, a nem-észlelés pedig a béke és az emelkedettség.’
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(III.) […] akik azt állítják, hogy a halál után az én sem nem észlelő és sem nem nem-észlelő és változhatatlan, [ez az én:]
vagy anyagi,
vagy nem-anyagi,
vagy egyszerre anyagi és nem-anyagi,
vagy sem nem anyagi és sem nem nem-anyagi.
[…] leszólják azon aszkétákat és bráhmanákat, akik azt állítják, hogy az én a halál után észlelő és változhatatlan, [… vagy] nem-észlelő és változhatatlan. […] Azért, mert ők így vélekednek: ‘Az észlelés kórság, az észlelés daganat, kelevény, az észlelés szúrós tövis, a nem észlelés pedig tompultság és kábaság, a sem nem észlelés és sem nem nem-észlelés pedig a béke és az emelkedettség.’
Bárki [… aki] ebbe a tartományba a látott, hallott, érzékelt és felfogott kapcsán megjelenő késztetések jelenlétében lép be, az valótlant állít, és csak kudarcot arat. […] ez a tartomány nem érhető el a késztetések jelenlétében. […] ez a tartomány csak a késztetések finom maradékának jelenlétében érhető el. (Lásd a lábjegyzet 8. pontját: A negyedik arúpa dzshána megvalósítása során a mentális késztetéseknek egy nagyon finom maradványa még fennmarad.)
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(IV.) […] akik a létező lény halála pillanatában beálló megsemmisülését, pusztulását, végromlását hirdetik, leszólják azon aszkétákat és bráhmanákat, akik azt állítják, hogy az én a halál után észlelő és változhatatlan, […] nem-észlelő és változhatatlan, […] sem nem észlelő és sem nem nem-észlelő.
[… az előbbiek] nem eresztve az életet még a halál után sem, csak önnön ragaszkodásuknak lesznek árulói, mondván: ‘Így fogunk létezni a halál után, úgy fogunk létezni a halál után.’
[…] a Tathágata érti ezt […]: […] akik a létező lény halála pillanatában beálló megsemmisülését, pusztulását, végromlását hirdetik, az azonosságtól való irtózatukban, az azonosságtól való undorukban mindegyre csak egyazon azonosság körül keringenek és köröznek. (Lásd a lábjegyzet 9. pontját: Ez a nem-lét iránti szomj egyik arculata. A megsemmisülést hirdető nézetek azonban szintén az énnel való azonosulást hordják magukban, egy olyan én képzetét, amely megsemmisül a halálban.) Miként egy szilárd póznához vagy oszlophoz kötött kutya, amely pórázától nem szabadulhatván egyazon pózna vagy oszlop körül kering és köröz mindegyre […].
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
A múltra vonatkozó nézetek
(I.) ‘Az én és a világ örökkévaló: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(II.) ‘Az én és a világ nem örökkévaló: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(III.) ‘Az én és a világ egyszerre örökkévaló és nem örökkévaló: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(IV.) ‘Az én és a világ sem nem örökkévaló és sem nem nem-örökkévaló: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(V.) ‘Az én és a világ véges: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(VI.) ‘Az én és a világ végtelen: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(VII.) ‘Az én és a világ egyszerre véges és végtelen: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(VIII.) ‘Az én és a világ sem nem véges, sem nem nem-véges: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(IX.) ‘Az én és a világ az egység észlelője: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(X.) ‘Az én és a világ a sokszerűség észlelője: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(XI.) ‘Az én és a világ a korlátozott észlelője: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(XII.) ‘Az én és a világ a határtalan észlelője: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(XIII.) ‘Az én és a világ tapasztalata örömteli: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(XIV.) ‘Az én és a világ tapasztalata fájdalomteli: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(XV.) ‘Az én és a világ tapasztalata egyszerre örömteli és fájdalomteli: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
(XVI.) ‘Az én és a világ tapasztalata sem nem örömteli, sem nem fájdalomteli: csak ez az igaz, minden más helytelen.’
[…] akik ezt a tanítást követik, és ezt a nézetet vallják: [lásd: a múltra vonatkozó nézetek I.-XVI.], nem lehetséges, hogy tiszta és világos személyes tudással rendelkezzenek efelől, eltekintve a nézetben való hittel, a nézet puszta elfogadásával, a nézetre vonatkozó szájhagyománnyal, a nézet észérvekre támaszkodó végiggondolásával, a nézet elmélkedve, töprengve történő jóváhagyásával. Mivel nem rendelkeznek tiszta és világos személyes tudással, már maga ez a bevégezetlen, teljességet fel nem ölelő tudás is, melyet ezen aszkéták és bráhmanák mindegyre csiszolgatnak és finomítanak, önnön ragaszkodásuk árulója.
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
A Nirvána itt-és-most tanítása:
(Lásd: a jövőre vonatkozó nézetek (V.) pontja.)
(1) […] a jövőre vonatkozó nézetek (lásd: I.-IV.) és a múltra vonatkozó nézetek tökéletes elhagyásával, és eltökélvén magát az érzéki vágyak béklyóinak teljes megsemmisítésére, belép az eloldottság (~ a nem üdvös tudatállapotoktól való eltávolodás) szülte lelkesültségbe (ami az első két dzshánára vonatkozik, amik még tartalmaznak örömöt, lásd a lábjegyzet 13. pontját), és ott időzik. Ekkor erre a gondolatra jut: […] ‘Ez a béke, ez az emelkedettség.’
Azonban az eloldottság szülte lelkesültség elenyészik benne. Az eloldottság szülte lelkesültség elenyésztével feltámad a szomorúság, és a szomorúság elenyésztével feltámad az eloldottság szülte lelkesültség.
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(2) […] a jövőre vonatkozó nézetek (lásd: I.-IV.) és a múltra vonatkozó nézetek tökéletes elhagyásával, és eltökélvén magát az érzéki vágyak béklyóinak teljes megsemmisítésére, és túlhaladván az eloldottság szülte lelkesültségen, belép a világfölötti örömbe (ez a harmadik dzshána öröme, lásd a lábjegyzet 15 pontját; Vekerdi boldogságnak fordítja) és ott időzik. Ekkor erre a gondolatra jut: […] ‘Ez a béke, ez az emelkedettség.’
Azonban a világfeletti öröm elenyészik benne. A világfeletti öröm elenyésztével feltámad az eloldottság szülte elragadtatás [/lelkesültség], és az eloldottság szülte lelkesültség elenyésztével feltámad a világfeletti öröm.
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(3) […] a jövőre vonatkozó nézetek (lásd: I.-IV.) és a múltra vonatkozó nézetek tökéletes elhagyásával, és eltökélvén magát az érzéki vágyak béklyóinak teljes megsemmisítésére, és túlhaladván az eloldottság szülte lelkesültségen és a világfeletti örömön, belép a sem-nem-fájdalom – sem-nem-örömbe (lásd: a negyedik dzshána ‘érzelmi’ jellemzője), és ott időzik. Ekkor erre a gondolatra jut: […] ‘Ez a béke, ez az emelkedettség.’
Azonban a sem-nem-fájdalom – sem-nem-öröm elenyészik benne. A sem-nem-fájdalom – sem-nem-öröm elenyésztével feltámad a világfeletti öröm, és a világfeletti öröm elenyésztével feltámad a sem-nem-fájdalom – sem-nem-öröm.
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(4) […] a jövőre vonatkozó nézetek (lásd: I.-IV.) és a múltra vonatkozó nézetek tökéletes elhagyásával, és eltökélvén magát az érzéki vágyak béklyóinak teljes megsemmisítésére, és túlhaladván az eloldottság szülte elragadtatáson, a világfeletti örömön és a sem-nem-fájdalom – sem-nem-örömön, ilyeténképpen gondol magára: ‘Én békében vagyok, én a Nirvánát elértem, én a ragaszkodástól megszabadultam.’
Kétség sem fér hozzá, hogy ez a tiszteletreméltó a Nirvána irányába mutató útról beszél. Mégis, ezt a jóravaló aszkétát vagy bráhmanát még mindig a ragaszkodás fűti. Vagy egy múltra vonatkozó nézethez ragaszkodik, vagy egy jövőre vonatkozó nézethez ragaszkodik, vagy az érzéki vágy valamelyik béklyójához ragaszkodik, vagy az eloldottság szülte lelkesültséghez ragaszkodik, vagy a világfölötti örömhöz ragaszkodik, vagy a sem-nem-fájdalom – sem-nem-örömhöz ragaszkodik. És amikor ez a tiszteletreméltó ilyeténképpen gondolkodik magáról: ‘Én békében vagyok, én a Nirvánát elértem, én a ragaszkodástól megszabadultam’, az még mindig e jóravaló aszkéta vagy bráhmana ragaszkodásáról árulkodik.
Ez feltételekhez kötött és durva, jóllehet már a késztetések működése szűnik. Tudatára ébredve annak, hogy ‘ez így van’, és látván azt, hogyan menekedhet meg ettől, a Tathágata túllépett rajta.
(5) Szerzetesek, a Tathágata rálelt e fönséges béke mindent felülmúló állapotára, azaz a ragaszkodás felszámolásával elért megszabadulásra (ami máshol a Nirvánára vonatkozik, itt azonban az arahat állapot gyümölcsére [,de a kettő egy és ugyanaz], lásd 16. lábjegyzet), miután a valóságnak megfelelően megértette a születést, a megsemmisülést, a vágyak kielégítését, a [benne rejlő] veszélyt és a hat érzékelési alap esetében a menekvést.”