Próféciák

2018. február-március előtti körülbelül 2-3 éves időszakban álmodtam a következő profetikus jelentőségű eseményeket (kivéve, ahol másként nem jelzem), megpróbálom időrendben (a jövőbeli megvalósulásuk egy lehetséges sorrendjében) leírni őket.

1. A harmadik világháború – ami hangulatában és mértékében az első világháborúra fog hasonlítani – kitörése a következő eseménynek lesz a következménye: egy, talán informatikai cég blokkolni fogja az agynak azt a frekvencia-tartományát, ahol a vágyak keletkeznek (valahogy úgy fogják sugározni a “blokkoló jeleket”, mint ahogy jelenleg a wi-fi működik), ergo az embereknek fizetniük kell ennek a cégnek, ha azt akarják, hogy legyenek vágyaik a mindennapi életük során, kb. úgy mint egy telefonszámlát… Folyamatos kontroll alatt akarják majd tartani az embereket, ezért éjszakánként (feltételezem, hogy napközben is) olyan radarokkal felszerelt kocsikkal, kisbuszokkal fogják járni a városok utcáit, melyekkel az emberek elméjére folyamatos rálátásuk lesz, hogy csak azoknak lehessenek vágyaik, akik fizetnek nekik… Ebben a háborúban bevethetnek olyan katonákat, amik félig – már nem teljesen élő – emberek, félig gépek (a felső részük ember, alsó részük gép), azt mondta ekkor erre az Úr az álmomban, hogy: “… Erre is fel kell készülni…” – gondolom az egyes nemzetek kormányai titokban végeznek ilyen kísérleteket. (Ezekről az eseményekről a “Szexualitás és az Ítélet napja” c. bejegyzésem vége felé is beszélek, néhány további aspektusát is megemlítve ennek a jelenségnek.)

2. 2080-2090-es évek körül járunk. Az álmomban azok közé az emberek közé tartoztam, akik életük egy bizonyos évének elérése után nem öregedtek tovább (körülbelül 25-30 évesnek néztem ki és éreztem magam) – valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy az Úr 2012-2018 között többször kérte tőlem álmomban, hogy igyak az Élet vizéből… Egy rezervátumba zártak minket, ahol egy külön épületet építettek nekünk, ott kaptunk egy darabig gazdag ellátást, élelmet. De egy bizonyos idő eltelte után eltűnt az épületből a kiszolgáló személyzet és ekkor a szabadban láttam, hogy tornádókat gerjesztettek (feltételezem, hogy abban az időben ez technikailag megoldható lesz), úgy 5-7 darabot és egyszerre ráküldték őket az épület területére, hogy végezzenek velünk.

3. Az LGBTQ törekvések elleni sötét éjszaka fog ebben az időben ránk köszönteni: orvosi rendelőkben, orvosi szakemberek, orvosi eszközökkel fogják tesztelni egy székbe ültetve az embereket, meztelenül, hogy vonzódnak-e a saját nemükhöz. (Talán úgy, hogy meztelen képeket, pornográf filmeket fognak vetíteni nekünk és közben gépekkel figyelik a testi-biológiai-kémiai reakcióinkat.) Ha igen, valami szörnyűséget fognak tenni velünk, például megcsonkítanak, esetleg megölnek minket… (Álmomban épp én voltam a soron, odaértem a székhez, majd felébredtem.)

4. A következő esemény tehető talán a legkésőbbre: egy panelházakkal teli lakónegyed egyik épületének felső emeletén tartózkodtam barátaimmal. Baljós érzésünk támadt, ahogy kinéztünk az ablakon: kihalt utcák és szinte mindenhol sárga színű autók álltak (talán taxisok). A következő emlékem ebből az álmomból, hogy az egyik lakóépület előtt-mellett állok, kb. 30-50 embert gyűjtöttek össze egy csomóba, akiket aztán gépfegyverrel mind lelőttek. A következő emlékem, hogy az egyik lakásban / egy teremben vagyok, egy lakóépület alsó szintjén (talán földszintjén vagy az 1.-3. emeletén) körülbelül 50-150 ember társaságában, telezsúfolva a helyiségben. Egy gépfegyveres férfi mindenkit lelőtt. Az én testem ekkor, az álmomban, valamiféle varázslat hatására áttetszővé vált, a golyók átsüvítettek rajtam, a helyükön egy kis csípős érzést éreztem, de nem sebeztek meg. Ekkor alámerültem a talajba, a betonba (áthatoltam rajta) és megmenekültem… Mindezt olyan események soraként tapasztaltam, mint egy újabb világháborút… Népírtásnak voltam a szemtanúja ebben az időszakban.

5. Egy könyvesboltban voltam, ahol egy időskorú hölgy “rohamot kapott”, tudtuk, hogy egy “élőhalottá változtató vírus” fertőzte meg. Másik emlékem erről az időszakról: az autópályákon tömegesen menekülnek az emberek autójukkal a zombik elől… Máskor egy olyan emelvényen tartózkodom, ahol egymás felett ülőhelyek sorakoztak, emberek helyezkedtek el rajtuk, akik egy zombit néztek az “előadó-teremben”, ahogy vicsorított rájuk, ami egyfajta élvezetet nyújtott nekik. Álmomban ezek a zombik úgy viselkedtek, mint ahogy a Z világháború c. amerikai vagy a 28 nappal / héttel / évvel később c. angol-francia, angol és brit-amerikai filmekben. Rémálmaim visszatétő motívuma, hogy az élőhalottak annyira megsokasodnak majd ekkor a Földön, hogy nem lesz annyi fegyver, amivel megfékezhetnénk őket és hogy sajnos nem lesz olyan “biztonságos börtön”, erődítmény sem, ahol minden kétséget kizáróan elrejtőzhetnénk előlük… mikor ezekre az álomképekre emlékeztem napközben, az Úr szomorúan csak annyit mondott, hogy: “Sajnos igen…” Sajnálatos módon ez is egy lehetséges pillanat lehet a jövőből. Egy későbbi álmomban az Úr tudatta velem, hogy az élőhalottak több hullámban fogják elárasztani a Földet, melyek közül a harmadik gócpontját azok a melegek fogják képviselni (mint fertőzöttek), akik szabadosan, kontrollálatlanul élnek nemi életet. Lehet, hogy ez lesz az előzménye a 3. pontban leírtaknak…

Az elmúlt, körülbelül fél évben (2023. október – 2024. április) az Úr azt is tudatta velem, világosabbá téve ennek a jelenségnek az okait, hogy a “zombi-vírust” a “világi keresztény egyház” berkein belül, annak a negatív értelemben vett, másokra ártalmas szereket kotyvasztó boszorkánykonyhájában, mint egyfajta fekete mágia, azok az egyház-tagok fogják “kifejleszteni”, akik gyűlölik a homoszexuális embereket és így akarják megbüntetni őket… a bibi csak az lesz a tervben, hogy nemcsak a melegek körében fog terjedni az élőhalottá változtató kór, hanem a heteroszexuálisok között is, és egy idő után irányíthatatlanná fog válni… Ráadásul a közvélekedés a homoszexuálisokat fogja okolni a történtekért!

Példa ez a világi egyház sötét oldalára, amit azok az emberek képviselnek, akik csak a szájukkal tisztelik Jézust, szívükben viszont távol vannak tőle, kívül talán fényes, belül viszont romlott almák ők, akik szörnyűségeket követnek el, a túlvilágon pedig a pokol tüze lesz a jutalmuk.

Ezeket az embereket, a pszeudo-egyház úgynevezett névleges- és látszattagjait csupán a tömegből és sokaságból eredő erő hamis látszata, világi és a legrosszabb értelemben vett politikai csoporttudata élteti és ebből merítik vallásosnak tűnő cselekedeiknek képzeletbeli és vélt legitimitását, akiknek semmi köze a valódi, lelki egyháztagok, Jézusban egyesült és megváltott, általa áthatott szelleműek egységtudatával.

Ebből is látszódik, hogy az a szellemi-lelki keresztény egyház, amiről Jézus is beszélt, nem fedi le teljesen a világit, így sajnos a pokol kapui az egyháznak bizonyos területein, részein igenis diadalmaskodni fognak. Haláluk után az embereknek ezen csoportja csodálkozni fog, nagy és kellemetlen meglepetés várja majd őket az Úrnál: (talán örök) szenvedés lesz az osztályrészük. (Erről az utóbbi három bekezdésben leírt jelenségről bővebben a “Menny vagy pokol…” c. bejegyzésemben bővebben beszélek.)

Nem újdonság ez a történelemben. Egy ayahuasca-fogyasztó egyik, számomra hitelt érdemlő látomásában (lásd: Daniel Pinchbeck, Sophia Rokhlin: A Lélek Indája – Ayahuasca, Metropolis Media, 2020), megjelent neki Jézus, akitől azt kérdezte, hogy mi a véleménye a keresztes hadjáratokról és az inkvizícióról, amire az Úr ezt válaszolta: “Egyikhez sincsen semmi közöm.”

2025. november 24-re virradóan megálmodtam, hogy a zombik elterjedésének egyik első hullámáért a pszichiátria lesz a felelős, méghozzá egy injekcióban beadott gyógyszerfajta következtében, amit “csodaszerként” tüntetnek majd fel és aminek a kifejlesztéséért, mint ötletgazda egy már nem élő pszichiáter ismerősöm lesz a felelős (még élete során tevékenykedett ez ügyben). Bár már régóta ismertek és használatosok a pszichiátria világában azok a szerek, melyek, ha indokolatlanul vannak beállítva és/vagy túl vannak adagolva, annyira eltompítják a “betegek” tudatát, hogy élőhalottként járnak-kelnek a világban, ez a fent megnevezett gyógyszerfajta ragályos lesz. (Volt “szerencsém” az egyik ilyen napjainkban is használatosból egy éven keresztül, 2018 és 2019 között, 2-3 hetente, injekció formájában kapnom, aminek a következtében, annyira elbódított, hogy minden egyes alkalommal, körülbelül 3-4 napig szinte semmiféle szellemi munkát nem tudtam végezni, egy évvel később pedig majdnem elveszítettem tőle az eszméletemet, hánytam és remegett, rángatózott az egész testem, ekkor kellett abbahagyni…)

2025. december 10-ről 11-re fordulóan, éjszaka, azt álmodtam, hogy kezdetben, a fertőzött, véres-rothadó arcú és testű élőhalott embereket egy magyarországi, északi-középhegységbeli, drótkerítéssel körülvett rezervátumban fogják elkülöníteni a civilizációtól, de sajnos ez sem fog 100%-os védelmet nyújtani: a vírus ki fog szabadulni (talán 1-1 kiszökött zombi által, vagy azért, mert megfertőzik az ott dolgozókat) és a hétköznapok világában is terjedni törekszik majd és ahogy telik az idő, egyre jobban fel fog gyorsulni ez a folyamat…

2026. január 21-22 éjszaka (szerdáról csütörtökre) a következőt álmodtam. A jövőben egy olyan helyiségben tartózkodtam, ahol egy, a miénket megelőző sötét kor óta, vagy a jelenlegi sötét korban, de majd egy jövőbeli korábbi hullámból egy későbbi számára megőrzött, henger alakú, fém konzerv doboz volt előttem, ami egy levágott emberi fület tartalmazott, de nem akármilyet, egy élőhalott vírussal fertőzöttet, amit a benne nyugtalanul izgő-mozgó fehér sejtszerű képződmény jelzett. Kettévágtuk, hogy megnézzük mi történik: a kisebbik részben is megjelent a kis “fehér gömb”. A velem egy szobában lévő egyik férfi felemelte a levágott részt és közel tette a bőréhez, amiben az feloldódott és ezáltal zombivá vált… így veszi majd kezdetét egy következő fertőzési hullám.

Az egész álmom ennek a következményeivel telt: menekültünk előlük, de bármilyen védett és tiszta helyre, pl. egy házba, egy telekre, telepre értünk, az élőhalottak előbb-utóbb ott is megjelentek.

Borzasztó jövőkép.

Micsoda rossz karma kell hozzá, vagy legalábbis nagyon bevállalósnak kell lennie, hogy valaki ezekben az időszakokban szülessen meg/újra és éljen a Földön. Lehet, hogy én is még itt leszek ekkor, de nagyon nem vágyok rá.

Örülnék neki, ha ezek közül egyik szörnyűség sem valósulna meg, mindenesetre elég valóságosak voltak ezek a – mind az álmok, mind az ébrenlét során szerzett – tapasztalatok ahhoz, hogy foglalkozzak velük és közzétegyem őket. (Hátha elkerülhetjük őket, legrosszabb esetben felkészülhetünk rájuk.)