A tökéletesen helyes nemes nézet ötödik pontjában beszél a Buddha a magasrendű tudat kibontakoztatásáról (adhicsittaszikkhá) – a magasrendű életvezetés és bölcsesség mellett -, ami azoknak a szerzetesek jellemének a része, akik rendelkeznek ezzel a helyes nézettel (a Buddha beszédei újabb, hosszabb kiadása 48. Hét tudás fejezetében (872-880. oldal), kiadója A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és a One Drop Zen Közösség, 2023, páliból fordította Németh László Levente).
Ennek a fejezetnek a 9. lábjegyzetéből megtudhatjuk, hogy a théraváda buddhista hagyomány a belátás (vipasszaná) eléréséhez kétféle utat ismer. Ez alapján ismertetjük most a két irányvonalat röviden.
Az egyik a szamathajána, a derült nyugalom gyakorlata, amely a megközelítési koncentrációt / összpontosítást (upacsára szamádhi) vagy a 4 rúpa (az első elmélyedési szint négy fokozata: formavilág) és 4 arúpa dzshána (a második elmélyedési szint négy fokozata: formátlan létsíkok) elérését tűzi ki célul. Ha a meditáló eléri valamelyiket, a szamatha útján járó gyakorló (szamathajánika) a belátás kifejlesztése felé fordul, ami a dzshánában megjelenő fizikai és mentális jelenségeket (dhammák) név és formaként (náma-rúpaként) ismeri meg. Ugyanekkor arra törekszik, hogy megkeresse ezeknek a jelenségeknek az okait, majd ezután belátja azok szenvedésteli (dukkha), mulandó (aniccsá) és éntelen (anattá) természetét.
A másik irány a puszta éber figyelem gyakorlata (szuddha-vipasszanájána), amely kikerüli a derült nyugalom kibontakoztatásának útját[, de valójában csak látszólag teszi ezt, hiszen egy jelenségnek, mint az érem két oldalának, nemcsak a külvilágból származó és az érzékszervi tapasztalás által közvetített aspektusa van, lásd: szamatha, hanem ezek egyúttal tudattartalmak is, lásd: szuddha-vipasszaná – ott rejlik a különbség, hogy megfigyeléseink során melyik nézőpontot helyezzük előtérbe], így ahhoz mégis nagyon hasonló technika (a megvilágosodás eléréséig a kettőt párban, egymás mellett szokták gyakorolni). Ekkor a meditáló szerzetes a tudatfolyamataiban jelen lévő anyagi és mentális változásokat figyeli éber tudatossággal, ezeket helyezi figyelmének fókuszába. Amikor a koncentráció megerősödik, a tudat természetes módon összpontosul / egységessé válik, amelynek a tárgya a tapasztalás állandóan változó folyama lesz (ez az upacsára szamádhival egy szinten helyezkedik el). Ekkor megjelenik a pillanatra történő elmélyedés (khanika szamádhi), amely – ahogy az előbb is írtuk – a tudat anyagi és mentális folyamatainak pillanatról pillanatra megvalósuló összpontosulása. Ennek során a figyelem a gondolatok áramának egyetlen kitüntetett pillanatán rögzítődik. Ez egy olyan, intenzitásában fenntartott tudatos figyelem, amely a háttérből a tapasztalás folyamatát is követi és ráébred ezen jelenségeknek azok dukkha, aniccsá és anattá jellemzőire.
Ezen tradíció szerint a szamatha hét lábra támaszkodik. Ezek és a 18 nagy belátás (mahá-vipasszaná) ismertetésére majd egy későbbi blog-bejegyzésben fogunk sort keríteni.
Kiegészítő információk: a tökéletesen helyes nemes nézetnek 7 tényezőjéről beszélt a Buddha.
Ezek a következők:
1. Az 5 akadály (érzéki vágy és szenvedély, ellenérzés, kábaság és tompaság, nyugtalanság / nyughatatlanság és zaklatottság, meddő kétely) legyőzésének következtében a szerzetes ráébred az igazságra (Négy Nemes Igazság, lásd: A Tan kerekének megforgatása c. bejegyzésemet)
2. Derült nyugalom
3. A vizsgálódó szerzetes belátja, hogy a Buddha közösségén kívüli aszkéták és bráhmanák nem rendelkeznek azzal a helyes nézettel, mellyel ő rendelkezik.
4-5. A helyes nézettel rendelkezők jellemének kifejlesztése: ha a szerzetes vétkezik, hibáját beismeri és megbánja (4), segít a Szangha többi tagjának a dukkha megsemmisítéséhez vezető úton, de mindenekelőtt megpróbálja kibontakoztatni a magasabb életvezetést, magasabb tudatot (lásd jelen bejegyzés) és a magasabb bölcsességet (amikor a szamszára három jellegzetességét a folyamba lépett, a világfölötti ösvényen megpillantja) (5).
6-7. A helyes nézettel rendelkezők erejének elérése: amikor a Beérkezett a Dhammát (a Tant) és a Fegyelmi Szabályokat (hibátlanul) tanítja, a szerzetes minden erejével figyel rá (6), továbbá ösztönzésre és örömre lel a Dhamma világosságában (7).
Megjegyzés: a nemes nézet a melegszívűség gyakorlatának 6. és egyben legfontosabb pontja.
A többi tényezője:
1-3. Barátságos érzülettel áthatott cselekvés, beszéd és gondolat.
4. Hajlandóság, hogy a szerzetes jó szívvel megossza javait (pl. az alamizsnás szilkéjében lévő ételt) a vele együtt üdvös életet élő társaival.
5. Nemes életvezetés.
(6. Nemes nézet.)
