Szatipatthána szutta 1. részlet (a test, érzetek és tudatállapotok felett való éber tudatosság) magyarázatokkal
A tanbeszéd (Szatipatthána szutta [MN 10 / M I 55]) Análajó: Szatipatthána – A megvalósítás egyenes útja (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, 2007) c. könyvéből származik (13-22.o.), melyet Tóth Zsuzsanna fordított magyarra, Farkas Pál lektorálásával, a páli kifejezések magyaros átírásával, a címszavakat vastag betűvel kiemelve.
A szögletes zárójeles megjegyzések is a fenti forrásból származnak, ezek a szutta egyes részeinek elemzései, Análajó buddhista szerzetes fantasztikus kutatómunkájának, doktori disszertációjának eredménye. Legalább gondolatban adjunk hálát kitartásáért és alaposan körültekintő fáradságos munkájáért. Írása minden buddhista gyakorló számára szinte tökéletes és nélkülözhetetlen meditációs kézikönyv.
(A szögletes zárójeleken belüli szögletes zárójeleses megjegyzések az én, az eredeti, könyvből származó szövegeket kiegészítő néhány szavas, esetleg mondatos betoldásaim, összhangban a forrással. A hagyományos zárójeles részek a megjegyzéseim, kivéve, ahol másként nem jelzem.)
„Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos a Kuruk földjén, Kammászadhamma városában időzött. Ott így szólította meg a szerzeteseket:
– Szerzetesek!
– Tiszteletreméltó urunk – válaszolták a szerzetesek. A Magasztos így szólt:
Egyenes ösvény
Szerzetesek, ez az egyenes ösvény, amely a lények megtisztulásához, a bánat és a siránkozás meghaladásához, a dukkha és az elégedetlenség megszűnéséhez, a valódi módszer megszerzéséhez, a Nibbána megvalósításához vezet: nevezetesen a négy szatipatthána.
Mi ez a négy? Szerzetesek, ami a testet illeti, a szerzetes a test fölött szemlélődve időzik, igyekvőn, tiszta tudással, éberen, a világra irányuló vágy és elégedetlenség nélkül. Ami az érzéseket illeti, az érzések fölött szemlélődve időzik, igyekvőn, tiszta tudással, éberen, a világra irányuló vágy és elégedetlenség nélkül. Ami a tudatot illeti, a tudat fölött szemlélődve időzik, igyekvőn, tiszta tudással, éberen, a világra irányuló vágy és elégedetlenség nélkül. Ami a dhammákat illeti, a dhammák fölött szemlélődve időzik, igyekvőn, tiszta tudással, éberen, a világra irányuló vágy és elégedetlenség nélkül.”
(Megj.: A test felett való éber tudatosság:)
[A Szatipatthána szutta más változataiban a légzés-tudatosság a test feletti szemlélődéseken belül a harmadik helyre kerül (közvetlenül a testhelyzetek és a tevékenységek feletti éber tudatosság után).]
Szerzetesek, és ami a testet illeti, hogyan időzik a test fölött szemlélődve? Mármost, a szerzetes kimegy az erdőbe, egy fa tövébe vagy egy üres kunyhóba, és leül. Lábát keresztbe teszi, testét kiegyenesíti, éberségét megalapozza maga előtt, éberen lélegzik be, éberen lélegzik ki. Amikor hosszan lélegzik be, tudja: hosszan lélegzem be, amikor hosszan lélegzik ki, tudja: hosszan lélegzem ki.
Amikor röviden lélegzik be, tudja: röviden lélegzem be, amikor röviden lélegzik ki, tudja: röviden lélegzem ki. Az egész testet megtapasztalva lélegzem be – így gyakorol. Az egész testet megtapasztalva lélegzem ki – így gyakorol. A testi késztetést elnyugtatva lélegzem be – így gyakorol. A testi késztetést elnyugtatva lélegzem ki – így gyakorol. Ahogy a gyakorlott esztergályos vagy inasa, amikor hosszú mozdulatot tesz, tudja: hosszú mozdulatot teszek, vagy amikor rövid mozdulatot tesz, tudja: rövid mozdulatot teszek, úgy a szerzetes is, amikor hosszan lélegzik be, tudja: hosszan lélegzem be… (mint fent).”
[VI. 3. és 4.:
Ahogy rövidül a légzés, úgy lesz egyre finomabb is.
Az egész test jelölheti a lélegzetvétel teljes hosszát.
A testi késztetést ki- és belégzésként is definiálhatjuk, de jelentheti az általában vett testi cselekvést is és az arra vonatkozó előzetes hatóerőt.
Az összeszedettség felé közeledve, a gyakorló tapasztalása egyre egységesebb lesz és nem lesz tudatában a ki- és belégzés közti különbségnek, a testi lélegzés a negyedik dzshánában pedig annyira nyugodt, hogy már teljesen meg is szűnik.]
“Refrén
Ily módon, ami a testet illeti, úgy időzik, hogy belülről szemléli a testet, vagy úgy időzik, hogy kívülről szemléli a testet, vagy úgy időzik, hogy belülről és kívülről egyaránt szemléli a testet. Úgy időzik, hogy a testben a keletkezés természetét szemléli, vagy úgy időzik, hogy a testben az elmúlás természetét szemléli, vagy úgy időzik, hogy a testben a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van test“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a testet illeti, így időzik a test fölött szemlélődve.
[Análajó könyvének idevágó részéből megtudhatjuk, hogy a belülről és kívülről szavaknak alapvetően kétféle jelentése lehetséges:
1. Testünk és tudatunk belső (~belülről) és külső (~kívülről) állapotának megfigyelése.
2. Saját testünk és tudatunk belső és külső együttes megfigyelése (~belülről) és más emberek testének és tudatának belső és külső együttes szemlélete (~kívülről).]
Szerzetesek, amikor jár, tudja: járok; amikor áll, tudja: állok; amikor ül, tudja: ülök; amikor fekszik, tudja: fekszem; bármilyen helyzetben is van a teste, azt annak megfelelően tudja.
Refrén
Ily módon, ami a testet illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a testet. Úgy időzik, hogy a testben a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van test“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a testet illeti, így időzik a test fölött szemlélődve.
Szerzetesek, amikor megy és jön, tiszta tudással teszi; amikor előre néz és oldalra néz, tiszta tudással teszi; amikor behajlítja és kinyújtja tagjait, tiszta tudással teszi; amikor ruházatát viseli, köntösét és szilkéjét viszi, tiszta tudással teszi; amikor eszik, iszik, ételt fogyaszt és ízlel, tiszta tudással teszi; amikor ürít és vizel, tiszta tudással teszi; amikor jár, áll, ül, elalszik, felkel, beszél és csendben marad, tiszta tudással teszi.”
[A fenti forrás VI. 5. fejezet 144. és 146. oldalán megtudhatjuk a következőt: “A tiszta tudás kommentárokban említett négy aspektusáról elmondhatjuk, hogy progresszív sorozatot követ: a >céllal< (vagyis a felébredés felé való haladással) kapcsolatos tiszta tudás kialakítja a megfelelő >alkalmas< viselkedés hátterét, amely aztán előmozdítja az érzékek fegyelmezését és a meditációs fejlődést [szimbolikusan ez a >legelő<], amely pedig lehetővé teszi, hogy megjelenjék a valóság igaz természetének belátása [azaz >a zűrzavar hiánya<].]
“Refrén
Ily módon, ami a testet illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a testet. Úgy időzik, hogy a testben a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van test“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a testet illeti, így időzik a test fölött szemlélődve.
Szerzetesek, erre a bőrrel borított testre úgy tekint a talpától a hajszálak hegyéig, mint ami sokféle tisztátalansággal van tele, a következőképpen: ebben a testben van haj, szőr, köröm, fog, bőr, hús, ín, csont, csontvelő, vese, szív, máj, rekeszizom, lép, tüdő, bél, bélfodor, gyomortartalom, ürülék, epe, nyálka, genny, vér, verejték, zsír, könny, háj, takony, ízületi folyadék és vizelet.
Mintha volna egy két végén nyitott zsák tele sokféle gabonával, hegyi rizzsel, vörös rizzsel, babbal, borsóval, kölessel és fehér rizzsel, és egy éles szemű ember kinyitná, és így tekintene rá: ez hegyi rizs, ez vörös rizs, ez bab, ez borsó, ez köles, ez fehér rizs… e testre úgy tekint… (mint fent).”
[A közhiedelemmel ellentétben a testrészek feletti éber tudatosság célja nem az undor keltése, hanem az érzéki sóvárgás csökkentése, hogy elérjük ezen két véglet közötti középutat: a valóságnak megfelelő objektív szemléletet.]
“Refrén
Ily módon, ami a testet illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a testet. Úgy időzik, hogy a testben a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van test“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a testet illeti, így időzik a test fölött szemlélődve.
Szerzetesek, erre a testre, bárhol, bármilyen helyzetben legyen is az, úgy tekint, mint ami elemekből áll: ebben a testben van föld-elem, víz-elem, tűz-elem és levegő-elem. Ahogy egy ügyes mészáros vagy inasa leöli a tehenet, majd feldarabolja, és leül a keresztútnál, erre a testre, bárhol, bármilyen helyzetben legyen is az, úgy tekint… (mint fent).”
[Az elemek feletti szemlélődés a testrészek feletti kiterjesztése (a szilárdságon és folyékonyságon túlmenően a hővel, mozgással – pl. a vér keringése, a lélegzet ki- és befelé áramlása a szervezetünkben – és más szuttákban a térrel is), mely során a vizsgálódasunk és szemléletünk tovább finomodik, lásd: fenti forrás VI. 6. fejezet. Továbbá ugyaninnen megtudhatjuk, hogy a testünkben lévő elemi minőségek párhuzamba állíthatók a külvilágban fellelhetőekkel, analogikus kapcsolat van közöttük, mulandóság jellemzi őket, és ez az önhittség feladására kell, hogy ösztönözzön bennünket, hiszen, ahogy a környezetünkben, úgy a “bennünk lévő elemek” sem a mieink, ezek is mentesek az éntől, csupán a természet részei.]
“Refrén
Ily módon, ami a testet illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a testet. Úgy időzik, hogy a testben a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van test“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a testet illeti, így időzik a test fölött szemlélődve.
Szerzetesek, mintha látna egy temetőbe kivetett holttestet, egynaposat, kétnaposat vagy háromnaposat, amely felpuffadt, kékes színű és nedvedzik… amelyet varjak, héják, keselyűk, kutyák, sakálok és különféle férgek falnak… vérfoltos, inaktól összetartott csontvázat, amelyen még van hús… inaktól összetartott, hús nélküli, vértől foltos csontvázat… inaktól összetartott csontvázat, amelyen már nincs hús és vér… minden irányban szétszóródott csontokat… fehérre fakult, kagylóhéj-színű csontokat… egy évesnél régebbi, kupacokba halmozódott csontokat… elrothadt, elporladt csontokat – ezt a testet így hasonlítja össze azzal: ennek a testnek is ilyen a természete, ilyenné lesz, ezt a sorsot nem kerülheti el.
Refrén
Ily módon, ami a testet illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a testet. Úgy időzik, hogy a testben a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van test“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a testet illeti, így időzik a test fölött szemlélődve.”
“Érzések
Szerzetesek, ami az érzéseket illeti, hogyan időzik az érzések fölött szemlélődve?
Amikor kellemes érzést érez, tudja: kellemes érzést érzek; amikor kellemetlen érzést érez, tudja: kellemetlen érzést érzek; amikor semleges érzést érez, tudja: semleges érzést érzek.
Amikor kellemes világias érzést érez, tudja: kellemes világias érzést érzek; amikor kellemes nem-világias érzést érez, tudja: kellemes nem-világias érzést érzek; amikor kellemetlen világias érzést érez, tudja: kellemetlen világias érzést érzek; amikor kellemetlen nem-világias érzést érez, tudja: kellemetlen nem-világias érzést érzek; amikor semleges világias érzést érez, tudja: semleges világias érzést érzek; amikor semleges nem-világias érzést érez, tudja: semleges nemvilágias érzést érzek.
Refrén
Ily módon, ami az érzéseket illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli az érzéseket. Úgy időzik, hogy az érzésekben a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van érzés“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami az érzéseket illeti, így időzik az érzések fölött szemlélődve.”
[Az érzések fölötti szemlélődés meditációs gyakorlata igen sok lehetőséget rejt magában: a kellemes és kellemetlen érzések létrejöttét könnyű felismerni, így azok a meditáció alkalmas tárgyai.
A védaná a (testi és tudati) érzés és tud igéből származik, ám az érzelmek, amik a kezdeti érzés következtében alakulnak ki, a tudatállapotokhoz tartoznak.
Ha az érzés három alapformájával szemben a gyakorló kifejleszti a megértést és szenvtelenséget (~közömbösséget), ez elvezetheti őt a dukkhától való szabadsághoz.
A kellemes világias érzés az öt érzék örömeivel van kapcsolatban, míg a nem-világiak a lemondásokhoz tartoznak: az érzékiség a világias, az elmélyedés a nem-világias öröm és boldogság, míg a megvalósítás a teljes mértékű öröm és boldogság kategóriái.
Ebből fakadóan a Buddha nem utasított el minden kellemes érzést és nem is támogatott minden kellemetlen tapasztalatot, aminek feltételezett tisztító hatásaira a dzsainisták sokszor hivatkoztak.
Az érzések három világias típusa rejtett tudati hajlamokat aktiválhatnak: a sóvárgást, indulatokat és a tudatlanságot; és így kedvezőtlen reakciókat eredményezhetnek. A kellemes érzés során érezzünk együttérzést a mohóságban, a kellemetlen érzés megléte következtében a gyűlöletben, míg a semleges érzés tapasztalása esetén a tudatlanságban elmerülő lények iránt.
Azonban az intenzív összeszedettség alatt létrejövő nem-világias kellemes vagy semleges, illetve a szellemi tökéletlenségünk következtében átélt nem-világias kellemetlen érzés nem indukálja ezeket a hajlamokat.
Az érzéseknek is jellemzője a mulandóság: állandótlan természetük fölött hosszan szemlélődhetünk. Az érzések feletti egykedvűség arahant tapasztalat, aminek során a velük való azonosulás mozzanata megszünik. Hiszen olyanok ezek, mint az égi szelek, ami lehet hideg, meleg és nedves, valamikor pedig port is hozhatnak magukkal. Nemcsak az időjárás viszontagságai ellen, de az érzések kellemetlenségeivel is értelmetlen harcolnunk.
Továbbá feltehetjük azt a buddhizmus szempontjából abszurd kérdést is, hogy: “ki az, aki érez?”. Hiszen a gyakorlónak le kell küzdenie azt a képzetet, hogy van olyan elszeparált én, aki érez. Az így kialakuló két téves azonosulási séma, hogy “az érzés az enyém” és “az énem érez”, a semleges érzésekkel kapcsolatban a harmadik pedig, hogy “az énem érzés nélkül való”. Ezek eltávolítása elvezet a megvalósításhoz.
Análajó 2007: VII. 1. fejezet: 157-161. old.]
[“Az érzések és a nézetek (ditthi)”:
A Buddha a (téves) nézetek létrejöttét a sóvárgásra vezette vissza, amely azonban a függő keletkezés szerint a (kellemes világi) érzés következménye. Ezért, ha teljes egészében megértjük a világi pozitív érzések szerepét, képesek leszünk túllépni a (téves) nézeteket kialakító folyamaton is.
“A kitartó szemlélődés felfedi, hogy az érzések intenzíven befolyásolják az őket követő gondolatokat és reakciókat. Ha az ember rálát az érzés feltételekhez kötő szerepére, kiviláglik, hogy a racionális gondolkodás érzésekkel és érzelmekkel szembeni feltételezett elsőbbsége csupán illúzió. A logika és a gondolkodás sok esetben csak arra szolgál, hogy racionalizálja a már meglévő vonzalmat és ellenszenvet, amelyek viszont a [világi] kellemes és [világi] kellemetlen érzések függvényében keltek fel.
[…]
Más szóval a tulajdonképpeni helyes nézetet sosem kell feladni, hiszen a helyes nézet az ösvény betetőzése: a [helyeselt] nézettel kapcsolatos ragaszkodást és kötődést[, és az elutasított nézettel szembeni ellenszenvet] kell feladni.”
(Kiegészítő megjegyzés: Bár az is igaz, hogy a Buddha a tanbeszédeiben többször említi, hogy Neki (már) nincsen nézete, de nyilvánvaló, hogy ehhez a “felsőbb nézettelenséghez” a helyes nézeten keresztül jutott el.)
Análajó 2007: VII. 2. fejezet, 162. és 164. old.]
[A VII. 4. fejezetből pedig megtudhatjuk, hogy “… a felébredést nem egyszerűen a múltbeli tettek felgyülemlett hatásainak mechanikus eltávolítása eredményezi.” A megvalósításra való törekvés [elsődleges] célja tehát nem a rossz karmikus következmények megszüntetése, hanem, hogy a bölcsesség kifejlesztésével eltávolítsuk a tudatlanságot. “…a megvilágosodás nem azért következik be, mert megszabadultunk egy bizonyos mennyiségű karmikus tevékenységtől. Akkor történik meg, amikor a tudat véget vet a zűrzavarnak.”
“A karmikus következmény inenzitása [egyébként] nagy mértékben függ a kérdéses személy jelenlegi erkölcsi és tudati állapotától annyiban, hogy egy különösképpen kedvezőtlen cselekvés az erkölcstelen embert a pokolra juttathatja, ám más következményekkel jár az amúgy erkölcsös ember esetében.”
“Az arahant [pedig], amikor belátásra jut és tökéletesen megérti a tudatlanságot, túllép a legtöbb felhalmozott karmikus tett körén, kivéve azokat, amelyek ebben az életben érnek majd be.”
A Buddha kifejti, a korabeli aszketikus hagyományoknak ellentmondva, hogy az önmagunknak okozott szenvedés nem vezet eredményre.
Azaz a boldogságot boldogság által lehet elérni.
A kellemetlen érzéseket éberen és józanul kell megfigyelni, ez vezet ki az általuk okozott kötöttségekből. “A fájdalomra irányuló nem reagáló tudatosság egyszerű, de hatékony módja a fájdalmas tapasztalás célravezető kezelésének.” Nem szabad engedni, hogy ezek tudati kiegyensúlyozatlansághoz vezessenek. “Ily módon a fájdalom szatipatthánával történő bölcs megfigyelése a fájdalom megtapasztalását a mély belátást kiváltó alkalommá teheti.”]
[VII. 5.:
A kellemes [világi] érzések a vágy, a kellemetlen [világi] érzések az ingerültség, a semleges [világi] érzések a tudatlanság rejtett hajlamát eredményezhetik. A legutóbbi arra utal, hogy az ember nincs tudatában a semleges érzések mulandóságának, azaz keletkezésének és megszűnésének és nem érti meg a vele [mint nem-világiassal] járó előnyöket, [mint világiassal járó] hátrányokat és a [világias és nem-világias feletti tudatosság következtében fellépő] szabadulást. A háromféle világi érzés közül ez tűnik a legstabilabbnak, mint a kellemes és kellemetlen hiánya, de ennek is mulandó természete van.]
“Tudat (Megj.: A tudatállapotok felett való éber tudatosság)
Szerzetesek, ami a tudatot illeti, hogyan időzik a tudat fölött szemlélődve?
A(z érzéki) vággyal teli tudatról (1) tudja, hogy (érzéki) vággyal teli, a(z érzéki) vágy nélküli tudatról tudja, hogy (érzéki) vágy nélküli; a haragos (/gyűlölettel teli) tudatról (2) tudja, hogy haragos, a harag nélküli tudatról tudja, hogy harag nélküli; a zűrzavaros tudatról (3) tudja, hogy zűrzavaros, a zűrzavar nélküli tudatról tudja, hogy zűrzavar nélküli; a beszűkült tudatról (4) tudja, hogy beszűkült, a szétszórt tudatról (5) tudja, hogy szétszórt; a tágas tudatról (6) tudja, hogy tágas, a nem tágas tudatról tudja, hogy nem tágas; a meghaladható tudatról (7) tudja, hogy meghaladható, a meg nem haladható tudatról tudja, hogy meg nem haladható; az összeszedett tudatról (8) tudja, hogy összeszedett, az össze nem szedett tudatról tudja, hogy össze nem szedett; a megszabadult tudatról (9) tudja, hogy megszabadult, a meg nem szabadult tudatról tudja, hogy meg nem szabadult.”
(Megj.: az első három tényező a tudatállapotok mérgek szerinti csoportosítása, a következő három a pszichológiai nézőpont, míg az utolsó három a megvalósítás szempontjából tekint a tudatállapotokra.)
[VIII. 1. és 2.:
Reakcióktól mentesen, tükörszerű tudatossággal kell megfigyelnünk tudatállapotainkat.
Végső segédeszközként, ha semmi más nem használ, a tudat tudattal történő elnyomását és összezúzását kell alkalmazni, nehogy az érzelmeink káros beszédbe ill. cselekvésekbe forduljanak; mégis célravezetőbb az éber figyelem gyakorlata, ezért mindenekelőtt arra kell törekednünk.
VIII. 3. és 4.:
A beszűkült tudatállapot a tompaság és tunyaság (megj.: amit gyakran a félelem és a szorongás vált ki), a szétszórtság pedig annak a következménye, hogy hajszoljuk az érzéki élvezeteket, azaz nyugtalanok vagyunk.
A tágas tudatállapotot a nyugalom-meditációval (szamatha) és így az elmélyedés (dzshánák) kifejlesztésével hozzák kapcsolatba.
A meghaladható tudatállapot az összeszedettség kibontakoztatásával van relációban. A gyakorlónak ekkor fel kell ismernie az összetevőit a maga mögött hagyni kívánt elmélyedés korábbi szintjeinek; megvizsgálva, mekkora mértékben szabadult meg tudata az ezt megelőző béklyóktól és szennyeződésektől. A meghaladhatatlan a teljes elmélyedés elérésére vonatkozik, egyfajta visszatekintő tudással, amikor tudniillik elérjük a negyedik dzshánát. Ez már a felülmúlhatatlan tudati egykedvűség és tudatosság / emlékezés állapota, bár a felülmúlhatatlan kifejezés a teljes felébredéssel kapcsolatban is megjelenik. Ugyanis meg kell jegyezni, hogy bár “tárgyuk” egyre kifinomultabb, a formanélküli elmélyedések az összpontosítottság ugyanazon szintjén jönnek létre.
A megszabadult az arahant tudatának jellemzője, ami mentes a három kedvezőtlen gyökéroktól (méregtől), szennyeződésektől és akadályoktól.
Az ebben a fejezetben felsorolt tudatállapotokkal körülírt elmélyedési szintek, amiket a Buddha teljes mértékben analitikus módon kezelt, akaratlagosak és feltetelektől függenek, amiket a meditáló maga idéz elő szándékosan, ezért tudatában kell lennünk annak is, hogy mindezek a keletkezésnek és elmúlásnak alávetettek.]
“Refrén
Ily módon, ami a tudatot illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a tudatot. Úgy időzik, hogy a tudatban a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „van tudat“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a tudatot illeti, így időzik a tudat fölött szemlélődve.”
(Folytatása következik: lásd „Szatipatthána szutta 2. részlet magyarázatokkal”)