Szatipatthána szutta 3. részlet (a Dhammák – a hat érzékterület – felett való éber tudatosság) magyarázatokkal
(Előzmények lásd: Szatipatthána szutta 2. részlet magyarázatokkal)
(Bevezető megjegyzések és forrás: lásd Szatipatthána szutta 1. részlet magyarázatokkal)
És ami a dhammákat illeti, szerzetesek, a dhammákat a hat belső és külső érzékterület nézőpontjából szemlélve időzik. És ami a dhammákat illeti, hogyan időzik a dhammákat a hat belső és külső érzékterület nézőpontjából szemlélve?
Mármost, ismeri a szemet, ismeri a formát, és ismeri a kettő függvényében keletkező béklyót, és tudja azt is, hogy a még nem keletkezett béklyó hogyan keletkezhet, a már keletkezett béklyó hogyan távolítható el és hogyan akadályozható meg, hogy az eltávolított béklyó a jövőben ismét keletkezzék.
Ismeri a fület, ismeri a hangot, és ismeri a kettő függvényében keletkező béklyót, és tudja azt is, hogy a még nem keletkezett béklyó hogyan keletkezhet, a már keletkezett béklyó hogyan távolítható el és hogyan akadályozható meg, hogy az eltávolított béklyó a jövőben ismét keletkezzék.
Ismeri az orrot, ismeri a szagot, és ismeri a kettő függvényében keletkező béklyót, és tudja azt is, hogy a még nem keletkezett béklyó hogyan keletkezhet, a már keletkezett béklyó hogyan távolítható el és hogyan akadályozható meg, hogy az eltávolított béklyó a jövőben ismét keletkezzék.
Ismeri a nyelvet, ismeri az ízt, és ismeri a kettő függvényében keletkező béklyót, és tudja azt is, hogy a még nem keletkezett béklyó hogyan keletkezhet, a már keletkezett béklyó hogyan távolítható el és hogyan akadályozható meg, hogy az eltávolított béklyó a jövőben ismét keletkezzék.
Ismeri a testet, ismeri a tapintható formát, és ismeri a kettő függvényében keletkező béklyót, és tudja azt is, hogy a még nem keletkezett béklyó hogyan keletkezhet, a már keletkezett béklyó hogyan távolítható el és hogyan akadályozható meg, hogy az eltávolított béklyó a jövőben ismét keletkezzék.
Ismeri a tudatot, ismeri a dhammákat, és ismeri a kettő függvényében keletkező béklyót, és tudja azt is, hogy a még nem keletkezett béklyó hogyan keletkezhet, a már keletkezett béklyó hogyan távolítható el és hogyan akadályozható meg, hogy az eltávolított béklyó a jövőben ismét keletkezzék.”
[XI.1. „Az érzékterületek és a béklyók:
…a gyakorló figyelmét a közte és a külvilág közötti viszony felé fordítja. Ezt a témát az érzékterületek fölötti szemlélődés foglalja magában, amely a tudatosságot a hat „belső” és „külső” érzékterületre, illetve a tőlük függően keletkező béklyóra irányítja.
A tanítóbeszédek szerint a felébredés felé haladás során alapvető fontosságú, hogy a gyakorló kifejlessze a hat belső és külső érzékterületre irányuló megértést és szenvtelenséget.
Jelen kontextusban a „tudat” (mano) szó főként a gondolkodás (mannyati) tevékenységét jelöli… minden észlelési folyamat a tudat interpretáló szerepére támaszkodik, mivel a tudat az, ami „értelmet ad” a többi érzék[szerv]nek… a „hat érzékterület”-séma nem állítja szembe a tiszta észlelést a tudat fogalmi tevékenységével, hanem a kettőt összefüggő folyamatnak tekinti, amelyek együtt váltják ki a világ szubjektív tapasztalását. A gondolkodást… ugyanolyannak tekinti, mint a bármely más érzékkapunál keletkező érzék[szerv]i adatot. A tudat gondolkodási tevékenysége tehát ugyanúgy személytelen jellegű, mint az öt érzékszerven keresztül érzékelt külső jelenségek.
…ha tudatunk képzetlen, nem csak akkor és oly módon vannak gondolataink, ahogyan azt szeretnénk… a meditációs gyakorlat alapvető célja ennek az állapotnak az orvoslása, mégpedig úgy, hogy a tudat gondolkodási tevékenységét fokozatosan megszelídíti és tudatos kontroll alá vonja… a tudat fölötti uralom kifejlesztése annyit tesz, hogy az ember képes azt gondolni, amit gondolni szeretne, vagy… ha a gyakorló megszerezte a tudat fölötti irányítást, akkor már nem az irányítja… a csapongó tudat irányítását költői módon ahhoz hasonlítják, mint amikor az elefántvezető egy megvadult elefántot tart irányítása alatt.
A tapasztalás, amit a hatféle tudomás jelképez, nem más, mint két meghatározó behatás eredménye: egyfelől az „objektív” aspektusé, vagyis a beérkező érzék[szerv]i benyomásoké, másfelől pedig a „szubjektív” aspektusé, nevezetesen azé a módozaté, ahogyan az ember ezeket az érzék[szerv]i benyomásokat fogadja és megismeri. Az észlelés objektívnek feltételezett kiértékelése valójában éppen annyira az alany függvénye, mint a tárgyé. Az ember tapasztalása a világról a „szubjektív” és az „objektív” befolyás közötti kölcsönhatás terméke. A „szubjektív” befolyást az váltja ki, ahogyan a világot észleli, az „objektív” befolyást pedig a külső világ különböző jelenségei gyakorolják.
…az egyes észlelési folyamatokban rejlő szubjektív részrehajlást fel kell ismerni. E szubjektív részrehajlás hatása meghatározó szerepet játszik az észlelés első szakaszaiban, és béklyó (szamjodzsana) keletkezéséhez vezethet. Ezek az utóbb bekövetkező reakciók sok esetben olyan minőségeken és sajátságokon alapulnak, amelyekről azt feltételezzük, hogy az észlelt tárgyhoz tartoznak. Ezeket a minőségeket és sajátságokat azonban sok esetben voltaképpen az észlelő vetíti ki a tárgyra.
A hat érzéktárgy fölötti szatipatthána-szemlélődés eredményeként a gyakorló felismerheti, hogy a személyes részrehajlás és hajlamok befolyásolják az észlelési folyamatot. Ez a szemlélődés feltárja a kedvezőtlen tudati reakciók keletkezésének gyökérokát… itt a szati feladata az, hogy megfigyelje az érzék[szerv] és a tárgy függvényében keletkező béklyót. Jóllehet a béklyó az érzék[szerv] és a tárgy függvényében kel fel, a béklyó kötőerejét nem tulajdoníthatjuk önmagában az érzék[szerv]eknek és a tárgyaknak… a béklyót nem külső vagy belső feltételeinek (például a szemnek és a formáknak) kell tulajdonítanunk, hanem a vágy kötőerejének.
A tanítóbeszédek leggyakrabban tízféle béklyót említenek… (megj.: lásd az öt alsó és öt felső béklyó, mint pl. hit az énben, kétség az igazság mibenléte felől, ragaszkodás a szokásokhoz, szertartásokhoz, szabályokhoz, stb.). A tíz béklyó elvágása a megvalósítás különböző szakaszaiban következik be. (megj.: folyamba-lépett, egyszer visszatérő, stb.) (A szatipatthánával kapcsolatban a következő béklyókat is felsorolják: nézet, irigység, fösvénység…) A „szabályok és előírások” kifejezés olyan aszketikus gyakorlatokat jelöl, mint például a kutyautánzás… de az elkerülendő szélsőségek egyikét is a „szabályok és előírások” jelöli, a gyakrabban használt önsanyargatás helyett… a „szabályok és előírások” egyaránt lehetnek kedvezőek és kedvezőtlenek… vagyis a dogmákhoz való ragaszkodás az, ami béklyóba veri az embert… ami a nézetek révén történő kötődésre utal. (…a folyamba-lépett személy életvitele erkölcsi szempontból tiszta, de nem ragaszkodik hozzá dogmatikusan.)
A béklyó keletkezésének sémája a következő: az észlelt dolgot követik a különféle gondolatok és megfontolások, majd a vágy megnyilvánulása, következésképpen a kötöttség… a béklyóba vert állapotot a vággyal hozzák összefüggésbe, a vágy pedig az elmúlt, a jelenlegi és a jövőbeli kívánatos dolgok fölötti gondolkodás és elmélkedés következménye.
A béklyó keletkezéséhez vezető feltételek éber megfigyelése az érzékterületek fölötti szemlélődés második szakasza.
…a tudatosság feladata a nem reagáló megfigyelés.
Azonban az akadályok fölötti szemlélődéssel ellentétben az érzékterületek fölötti szemlélődés nagyobb hangsúlyt helyez az észlelési folyamatra. Ez tovább finomítja a szemlélődést, mivel a figyelem itt az észlelési folyamat első szakaszaira irányul, amelyek – amennyiben a gyakorló nem fordít rájuk figyelmet – kedvezőtlen tudati reakciók kialakulásához vezethetnek.”]
[XI.2. „Az észlelési folyamat:
A Buddha tapasztalásról adott elemzésének alapvető része az észlelési folyamat feltételekhez-kötöttsége… az átlagos észlelési folyamat feltétel-sorozata a kapcsolódástól (phassza) az érzésen (védaná) és az észlelésen (szannyá) keresztül halad a gondolkodásig (vitakka; megj: gondolati megragadás), amely aztán fogalmi sokasítást (papanycsa) válthat ki. Az efféle fogalmi sokasítás… a fogalmi burjánzás és az észlelés további sokasodását (papanycsaszannyászankhá) váltja ki, amely az eredetileg észlelt, érzék[szerv]i adatoktól a múlttal, a jelennel és a jövővel kapcsolatos asszociációkig vezet.
…ennek az észlelési folyamatnak utolsó szakasza olyan esemény, amelyet az ember passzívan tapasztal. [Azaz] ha az észlelési folyamat feltételekhez kötött sorozata már a fogalmi sokasítás szakaszába ért, az ember saját asszociációinak és gondolatainak esik áldozatul. [Így] a gondolkodási folyamat elburjánzik, és gondolatokból, kivetítésekből és asszociációkból olyan hálót sző, amelyben a „gondolkodó” csaknem teljesen kiszolgáltatott prédaként vergődik.
…[tehát] a szubjektív részrehajlás működésbe léphet és torzíthatja az észlelési folyamatot, [ez pedig] az érzés és az észlelés kezdeti kiértékelésével következik be. Az érzék[szerv]i adatok e szakaszban bekövetkező kezdeti torzulásait a gondolkodás és fogalmi sokasítás csak tovább fokozza. Ha már elérkezett a fogalmi sokasítás szakasza, a folyamat kényszerpályán halad.
…a Buddha tanítását az észlelés különféle látens (anuszéti; megj: rejtett, lappangó) típusainak megszüntetésével, illetve az észlelési folyamat során esetlegesen működésbe lépő „rejtett hajlamok” (anuszaja) legyőzésével hozza összefüggésbe. A tanítóbeszédek a rejtett hajlamok különféle változatairól tesznek említést. A szokásos hetes sorozat az érzéki vágyat, ingerültséget, nézeteket, kételyt, önhittséget, létezés iránti sóvárgást és tudatlanságot foglalja magában… [de] említésre kerül még a tudati álláspontokra és ragaszkodásokra való rejtett hajlam (pl. az elméletibb jellegű információra azzal reagál, hogy nézeteket és véleményeket formál), a mohó vágyra való rejtett hajlam és a sóvárgásra való rejtett hajlam. A rejtett hajlam alapvető sajátossága, hogy tudattalanul aktivizálódik… lappang a tudatban, de az észlelési folyamat során aktivizálódhat. (A rejtett hajlamok látens formában már az újszülött csecsemőben is jelen vannak.)
Az észlelési folyamattal kapcsolatos, hasonlóan jelentős kifejezés a „befolyás” vagy „túlcsordulás” (ászava). Ezek „befolyhatnak” (ászavati) a tudatba, s ezzel „befolyással lehetnek” az észlelési folyamatra. Ahogy a hajlam, úgy ez a befolyás is tudatos szándék nélkül működik. A befolyások a bölcsesség nélküli figyelem (ajóniszó manaszikára) és a tudatlanság (aviddzsá) következtében alakulnak ki. A befolyások keletkezésének ellensúlyozása és megakadályozása a Buddha által kialakított kolostori fegyelmi szabályok fő célja; sikeres eltávolításuk a teljes felébredés szinonimája.
A tanítóbeszédek… háromféle befolyást említenek: az érzéki vágy, a létezés iránti vágy és a tudatlanság befolyását. Az érzéki vágy és a létezés iránti vágy a második nemes igazságban is megjelennek, mint a dukkha keletkezésének fő tényezői, míg a tudatlanság a dukkha „függő keletkezését” (paticcsa szamuppáda) szemléltető „tizenkét láncszem” közül az első.
A Buddha tanította ösvény gyakorlásának nincs más célja, mint megszüntetni a befolyásokat, gyökerestől eltávolítani a rejtett hajlamokat és megszabadulni a béklyóktól. Ebben a kontextusban a befolyások a dukkha keletkezésének gyökérokait jelölik, amelyek „befolyhatnak” az észlelés kiértékelésébe, a rejtett hajlamok a fel nem ébredett tudat azon kedvezőtlen tendenciái, amelyek „hajlanak” arra, hogy kiváltódjanak az észlelési folyamat során, az egyes érzékkapuknál keletkező béklyó pedig a szamszárában való továbbvándorláshoz „köti” a lényeket.
A befolyások, a rejtett hajlamok és a béklyók működésének – és ezzel a kedvezőtlen tudatállapotok és az érzékkapuknál kialakuló reakciók keletkezésének – elkerülésére használt egyik módszer az érzék[szerv]ek korlátozásának (indrija szamvara) gyakorlata. Az érzék[szerv]ek korlátozásának módszere főként a szatin alapul, amelynek jelenléte korlátozó hatással van azon reakciókra és sokasításokra, amelyek másként valószínűleg megjelennének az észlelési folyamat során. …>az érzék[szerv]ek korlátozása… abban áll, hogy az ember megáll a puszta érzék[szerv]i tapasztalatnál, és nem vonja be azt teljes mértékben szubjektív eredetű rétegekkel.< …az érzék[szerv]ek korlátozása az öröm és a boldogság keletkezését váltja ki, ami aztán az összeszedettség (megj.: szamádhi) és a belátás (megj.: vipasszaná) alapjaként szolgál.
…[a gyakorló] a káros hatások „befolyását” elkerülendő ne foglalkozzék az érzéktárgyak jelével (nimitta) vagy másodlagos sajátosságaival (anuvjanydzsana). Ebben a kontextusban a „jel” azt a megkülönböztető sajátosságot jelöli, amelynek alapján az ember felismer valamit vagy emlékszik rá. Ami az észlelési folyamatot illeti, ez a jel a nyers érzék[szerv]i adatok első kiértékelésével van kapcsolatban – ez az oka annak, hogy a tárgy például „szépnek” (szubhanimitta) vagy „bosszantónak” (patighanimitta) tűnik, ami aztán újabb értékítéleteket és tudati reakciókat vált ki. Az érzéki vágyat a „szépség jelére” irányuló bölcsesség nélküli figyelemmel, az ellenszenvet pedig az „ingerültség jelére” irányuló nem bölcs figyelemmel hozza összefüggésbe… a vágy, a harag és a zűrzavar „jelek hordozója”… leírják, hogy a tudomást – mivelhogy a jelet követi – hogyan köti és bilincseli meg a jelből eredő kielégülés, és ezáltal hogyan köti béklyó a jelhez.
Az instrukció, hogy korlátozottan támaszkodjunk a másodlagos jellegzetességekre, megfelelhet az észlelési folyamat során kialakuló további, a kezdeti torz észlelést részletező asszociációknak. A részrehajló, érzelmes reakciókra való hajlam a jel létrehozásának szakaszában gyökerezik, amikor megjelenhetnek az első, alig-alig tudatos, az észlelés mögött esetlegesen meghúzódó értékítéletek.”]
[XI.3. „Kognitív tréning:
…az észlelés természetének átható megértése a megvalósítás egyik legfőbb oka… az észlelés átható belátásával az ember képes átkelni az áradaton… aki túllépett az észlelésen, az azzal járó rabságon is túllépett.
Az érzéki vágy vagy az ellenszenv befolyása alatt álló észlelések kognitív torzulásokhoz vezetnek, s ezáltal kedvezőtlen gondolatokat és szándékokat váltanak ki… kognitív torzulás, amikor az ember az érzéki örömöket boldogságnak észleli (megj.: vagy ha a kicsinyes, megbocsátásra képtelen harag következtében megelégedettséget érez)… A torz vagy részrehajló észlelések magukban foglalják a valóság azon alapvető félreértelmezéseit, amelyek a hétköznapi tapasztalás alapvető struktúráját befolyásolják – ilyen például az, amikor az ember helytelenül észlel állandóságot, kielégítő jelleget, szubsztancialitást és szépséget abban, ami valójában mindezek ellentéte. (Ez a négy vipallásza; megj.: torzulás; aszubha a negyedik: visszataszító jelleg.)
Az észlelésben azért vannak jelen az efféle, valóságnak meg nem felelő elemek, mert az ember szokásszerűen saját téves képzeteit vetíti ki a megismert érzék[szerv]i adatokra (úgy, hogy e folyamatnak általában nincs tudatában). (Az észlelési folyamat mögött meghúzódó szokásszerű kivetítések felelősek az irreális elvárásokért, következésképpen a csalódásokért és a konfliktusokért is.)
A tanítóbeszédek e valótlan kognitív kiértékelés egyik ellenszereként a jótékony észlelések gyakorlását javasolják. [Ezek] a tudatosságot a tapasztalás minden aspektusának állandótlan és elégtelen mivoltára irányítják… Ha valamit vagy valakit szépnek ismerünk meg, az sokszor a múltbeli kondicionáltság és jelenlegi tudati hajlamaink eredményeként következik be. A reflektív gondolkodás csak később lép be a képbe, és a keletkezését kiváltó feltétel hatása alatt áll.
…az észlelés időben megelőzi a tudást (nyána); ez oda vezethet, hogy az észlelés jelentős mértékben hat arra, ami „tudott”.
A meditáció szempontjából alapvető fontosságú, hogy az észlelés gyakorlási folyamatnak vethető alá. …>a buddhista álláspont… azt állítja, hogy az észlelés pszichológiai folyamata gyakorlatok (pl. meditáció) által megváltoztatható.<
Az észlelés tréningjének lehetősége azzal függ össze, hogy az észlelések tudati szokások termékei.
A kognitív tréning révén a gyakorló új, eltérő szokásokat alapozhat meg, s ezzel fokozatosan megváltoztathatja észleléseit.
…[ennek következtében] az ember hozzászokik ahhoz és jártassá válik abban, hogy a tapasztalást egy bizonyos módon nézze. Ha a gyakorló a tudatosságot újra meg újra a feltételektől függő létezés tényleges jellemzőire irányítja, azok egyre ismerősebbek lesznek, bevésődnek a tapasztalás szemléletmódjába, s így a későbbiekben hasonló megismerési módozatokat váltanak ki.
…az észlelés mellett az elmélkedés (patiszanycsikkhati) és a szemlélődés (anupasszaná) kerül említésre… két cselekvés… amely összefügg az észlelés tréningjével: a bölcs elmélkedés bevezető szintje, mint a szemlélődés folyamatosan fenntartott gyakorlatának alapja.
…a mulandóságra irányuló tudatosság egyre spontánabb lesz, s egyre nagyobb befolyást gyakorol majd, nem csak a szemlélődésre magára, hanem a mindennapi tapasztalatokra is.
…a kognitív tréning elvezethet addig a pontig, ahol az ember a jelenségeket kedve szerint képes kellemesnek (appatikúla) vagy kellemetlennek (patikkúla) megismerni… e kognitív tréning célja a sóvárgás és a harag keletkezésének akadályozása. (Megj.: pl. az érzéki vágy kellemetlennek érzékelése, a haraggal szemlélt jelenségek pedig kellemessé változtatása.)
Az észlelés gyakorlása abban teljesedik ki, amikor az ember teljes mértékben túllép ezeken az értékítéleteken, és szilárdan megalapozza az észleléssel kapcsolatos egykedvűséget. (A tanítóbeszédek egészen odáig mennek, hogy az észlelések fölötti uralmat még a természetfölötti képességeknél, például a vízen járásnál vagy a repülésnél is magasabb rendűnek tartják.)
Az efféle… uralom kifejlesztésének alapja a szatipatthána-szemlélődés.
A szati jelenléte közvetlenül ellene hat a szokásokra olyannyira jellemző automatikus és tudattalan reakcióknak. Amennyiben a gyakorló a szatit az észlelési folyamat korai szakaszaira irányítja, képezni tudja az észlelést, s ezáltal átformálni a szokások sémáit… alapvető fontossággal bír az éberség befogadó minősége, amely teljes figyelmet fordít a megismert adatokra. Ugyanennyire jelentős a szati szenvtelen (megj.: közömbös) minősége, amely elkerüli az azonnali reakciót… [mindezek] lehetővé tehetik, hogy az ember felmérje, hogy milyen mértékben reagál automatikusan, tudatos elhatározás nélkül. Ez az észlelés szelektív, szűrő mechanizmusát fedi fel, és rávilágít, hogy a szubjektív tapasztalás milyen mértékben tükrözi az ember eleddig tudattalan feltételezéseit.
Így a szatipatthána-szemlélődéssel az ember számára lehetővé válik, hogy a szokások és a tudatalatti értékítéletek de-automatizálásával és de-kondicionálásával hozzáférjen a kedvezőtlen észlelések – következésképpen a befolyások, a mögöttes hajlamok és a béklyók – keletkezésének fő okához és orvosolja azt.”]
[XI.4. „A Báhijának adott útmutatás:
A Buddha… rövid útmutatást adott neki a kognitív tréninggel kapcsolatban…:
>Amikor a látottban csak a látott van benne, a hallottban csak a hallott, az érzékeltben csak az érzékelt, a tudottban csak a tudott, akkor nem leszel általa; ha nem vagy általa, nem leszel benne; ha nem vagy benne, nem leszel sem itt, sem ott, sem a kettő között. Itt ér véget a dukkha.<
Ha a gyakorló ily módon fenntartja a puszta tudatosságot, akkor megakadályozza, hogy a tudat kiértékelje vagy sokasítsa az érzék[szerv]i észlelés nyers adatait… egyszerűen csak regisztrálja mindazt, ami az egyes érzékkapuknál keletkezik, anélkül hogy az észlelés részrehajló formáit váltaná ki, illetve kedvezőtlen gondolatokat és asszociációkat keltene. Az érzék[szerv]ek korlátozását tekintve ezzel a „jel” (nimitta) kialakításának szakasza az éber tudatossság hatókörébe kerül… az éberség hiánya oda vezethet, hogy az ember figyelmet szentel a kötődés jelének, és ezzel elvakult tudatállapotot vált ki.
Ha a gyakorló az észlelési folyamat e szakaszában megalapozza a puszta figyelmet (megj.: lásd vipasszaná), azzal meggátolja a rejtett hajlamok, befolyások és béklyók kialakulását.
[A Buddha] szembeállítja azt, ahogyan az arahant közvetlenül megérti a jelenségeket, azzal, ahogy az ember hétköznapi módon észlel úgy, hogy különféle módokon tévesen fogja fel a megismert adatokat… a vonzódástól és elutasítástól mentességet hozza összefüggésbe, hogy a továbbformálás hiányzik abból, amit az arahant lát, hall, érzékel és tud…. [hangsúlyozza] hogy az azonosulás bármely formája kerülendő… a látás, hallás, érzékelés és tudás mint cselekvés oda vezethet, hogy az ember helytelen módon énérzetet fejleszt ki. (Az upanisadok [ugyanakkor] kijelenti [ami a legbelső ént a lélekkel azonosítja], hogy az ént látni és hallani kell, gondolkodni kell felőle és meditálni rajta, mivel az én látásával, hallásával, érzésével és észlelésével minden megismerszik… [illetve] ha az ember meglátta, meghallotta, megérezte és megismerte az ént, akkor mindent tud.)
…ha az ember az összes érzékkapunál fenntartja a puszta szatit, akkor nem lesz „általa”, ami azt sugallja, hogy nem sodorja magával az észlelési folyamat feltételekhez kötött sorozata, s így nem módosítja a tapasztalást szubjektív preferenciákkal és torz észlelésekkel. [Így] az ember elkerüli, hogy a szubjektív részvétel és az azonosulás révén „benne” legyen, ami az anattára, mint az észlelő (megj.: független és elkülönült) én hiányának felismerésére hívja fel a figyelmet.
…[a fentiek] egyik lehetséges értelmezése, hogy az „itt” az alanyt (az érzék[szerv]eket), az „ott” a megfelelő tárgyakat, a „kettő között” pedig a tudomás feltételekhez kötött keletkezését jelöli.
[A „kettő között” egy másik értelmezése:] a tanítóbeszédek felvetik, hogy igenis van a létezések között ilyen állapot – itt a majdan újraszülető lény, amelyet a vágy hajt, ebben a köztes állapotban új létezést keres, vagy [ekkor akár] el is érheti a teljes felébredést… amennyiben már korábban megvalósította a vissza-nem-térést; [az “itt” és az “ott” pedig] az újraszületés területeit jelölik.
[E szavak egy másik lehetséges jelentése:] ha az ember túljutott az innenső (“itt”) és a túlsó (“ott”) parton.
…a sóvárgás (tanhá; megj.: szomj) az, ami, mint a varrónő „össszeölti” a tudomást az érzék[szerv]ekkel és azok tárgyaival… a sóvárgás hiányában az észlelési kapcsolódás e három feltétele nincs eléggé szorosan „egybekötve”, s így nem következik be további sokasítás. A szükségtelen sokasítás hiánya az arahantok megismerésének egyik sajátossága, [akik] úgy ismerik meg a jelenségeket, hogy semmit sem vonatkoztatnak magukra.”]
“Refrén
Ily módon, ami a dhammákat illeti, úgy időzik, hogy belülről… kívülről… belülről és kívülről egyaránt szemléli a dhammákat. Úgy időzik, hogy a dhammákban a keletkezés… az elmúlás… vagy a keletkezés és az elmúlás természetét szemléli. Megalapozódik benne az éberség: „vannak dhammák“, oly mértékben, amely a puszta tudáshoz és a folytonos éberséghez szükséges. Szabadon időzik, semmihez sem kötődve a világon. Ami a dhammákat illeti, így időzik a dhammák fölött szemlélődve.”
(Folytatása következik: lásd „Szatipatthána szutta 4. részlet magyarázatokkal”)