Nagyon fontos, a Bibliában is több helyen megjelenő kérdéskör, melyről az előítéletek eloszlatása érdekében muszáj beszélni!
Első lépésben, a perspektívánk végtelenségig történő tágítása érdekében vegyük szemügyre a buddhizmust. Egy théraváda buddhista szerzetes látszólag egy váltóruhán és alamizsnás szilkén kívül nem birtokol más egyebet, valójában azonban fizikai-mentális-lelki síkon saját maga teljes spirituális lényével és a teremtett természeti világ egészével rendelkezik, ezeknek az ura lesz, távozása után pedig a teremtetlen lelki világ totalitásában: bölcsességében, boldogságában is közvetlen, tapasztalati módon örök időre szólóan részesül. Tehát a felszínes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy szinte mindenről lemondott, a valóság minden dimenzióját figyelembe véve azonban ennél nagyobb gazdagságot nehéz elképzelni.
Ezek szerint akkor a Buddha és tanítványai szegények vagy gazdagok voltak?!
A vágyaikról lemondva, az átmeneti földi és fizikai szegénységet őszintén, képmutatástól és rideg számítástól mentesen vállalva, később, az úton haladva egyre feljebb és feljebb, majd végül célba érve egy sokkal nagyobb, eredendőbb és maradandó spirituális szférát és a hozzá tartozó gazdagságot hódítottak meg: a lelkiek mellett mindazt is, ami ezzel együtt jár, azaz Istent követően az anyagiaknak is a legfőbb és maradéktalan uraivá és teremtőivé váltak. Ekkor már az anyagi = lelki lett.
Lemondtak a világról, hogy eljuthassanak, visszatérhessenek a Forráshoz, így aztán végül mégiscsak megnyerték maguknak a világot: paradox módon mégsem tekintenek semmit a saját tulajdonuknak!
Tudják: a kevesebb (anyagi) = több (szellemi) és a több (anyagi) = kevesebb (szellemi)! Hacsak a materiális nem a spirituálisat szolgállja…
Vagyis el kell döntenünk, hogy mi az igazán fontos az életünkben: a maradandó lelki értékekkel együtt járó spirituális célok elérése, vagy a pénz és az ehhez kapcsolódó profán fizikai tárgyak és kellékek átmeneti ideig tartó gátlástalan és értelmetlen halmozása…
Második lépésben vegyünk szemügyre néhány bibliai példát: Lázár koldus volt, az út szélén élt, rongyokban, étlen-szomjan, testének sebeit kutyák nyaldosták. Létezett vele egy időben egy gazdag kereskedő, aki mindig patyolattisztán, drága selymekben, büszkén járt-kelt, sok pénze volt, kellemes tapasztalatokban dúskálva élt, élvezte az élet pillanatnyi érzéki örömeit. Eljött az idő, mikor mindkettő meghalt: a szegény Lázár Ábrahám ölében emelkedett a Mennyországba, a gazdag kereskedő pedig úgy szállt alá a forró poklokba, hogy egy csepp vizet nem kapott, amivel a torkát megnedvesíthetné.
Jézus ehhez annyit fűzött hozzá, hogy akit nem ér szorongattatás ebben a világban, arra ez a túlvilágon fog várni, akit viszont igen, az odaát vigasztalásra és békére talál.
Lefogadom, hogy a példázatban szereplő szegény ember lelki értékekben gazdag volt, a gazdag ember pedig szegény…
De mégis hogyan teljesülhet ez a feltétel életünkben és kerülhetjük el a túlvilági szenvedést?
Úgy gondolom, hogy alapvetően nem az (üdvös tudattartalmak tudatállapotaihoz tartozó) örömök megélésében és az élet akár hétköznapi színterén is megjelenő élvezetében rejlene a probléma magva, hiszen Jézus és tanítványai is nagyon jól tudták, hogyan kell vidáman megélni mindennapjaikat és ünnepelni az életet, az Újszövetségben az Úr humorosan meg is jegyzi, hogy Őt magát és közeli követőit iszákosnak és nagyétkűnek tartották…
Sokkal inkább ezért az életút tapasztalatainak metafizikai mélységei és magasságai megélése hiányából fakadó spirituális és istentelen felszínesség és a kéjvágy bármekkora nagy vagy kicsi és a pénz túlzott mértékű szeretetének kétdimenziós, ördögi sivársága okolható!
Jézus példázatának egyértelmű válasza erre: követnünk kell a világ népeinek Isten által elrendelt őseit, tanítóit és szentjeit! A fenti példában, az ószövetségi időkben élő gazdag ember, halála után arra kérte Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt figyelmeztetni rokonait a rájuk leselkedő halál utáni veszélyre, amire azt a választ kapta, hogy hiába megy el akárcsak egy is a halottak közül, ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, rá se fognak…
De mielőtt abba az álomképbe ringatnánk magunkat, hogy ez feltételek nélkül, automatikusan, minden esetben így történik, azaz, hogyha szegény vagy, megkérdőjelezhetetlenül a paradicsomba, ha gazdag, a gyehennára kerülsz, vegyük csak szemügyre azokat a hétköznapi életünkből vett példákat, amik ezeknek ellentmondanak, elég csak nyitott szemmel járni az utcán, hogy észrevegyük: bár sajnálom őket, együttérzek velük és tudom, amikor szükséges és tehetjük, segíteni kell nekik, de rengeteg, súlyos mentális problémákkal küzdő, a társadalom perifériájára szoruló hajléktalan és nincstelen ember igazából a mindennapi életünket is szabályozó erkölcsi és metafizikai törvények be nem tartása miatt került ebbe a helyzetbe. (Tisztelet a kivételnek!) És számos, anyagi javakban dúskáló állampolgárt látni, akik morálisan szinte feddhetetlenül, vagy legalábbis bűneiket megbánva, erényesen, családi és állampolgári értékekben gazdag, civilizált, rendezett és szép körülmények között élnek. (Sajnos ezen a területen is vannak kivételek!)
A két csoport közül, pénzügyi helyzetüket figyelembe nem véve, vajon melyiknek a tagjai éltek / élnek etikusabban és kinek van nagyobb esélye, rövid időn belül üdvözülni?!
Egy biztos: ha a gazdag egoista módon kiváltságosnak és felsőbbrendűnek tekinti magát, büszke magára és gőgös, neki is ugyanolyan nehéz lesz.
Akinek kevesebb van, nem szabad szomorkodnia és irigykednie a tehetősebbre, sem ítélkeznie felette, de akinek több van, az se nézze le a szerényebb körülmények között élőt!
Isten előtt és a megváltás szempontjából egyenlőek és mindketten ugyanolyan értékesek.
Maga Jézus mondta azt azonban, hogy Ő azért jött, hogy bőségben éljünk, illetve, hogy akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki, akinek viszont semmije sincs (lásd: akinek semmi sem fontos, aki semmit sem értékel, akit semmi sem érdekel), attól még azt is elveszik, amije van.
Jézust egyszer megkereste egy gazdag ifjú, aki az Úr feleletére, hogy hogyan érheti el az örök életet, megvallja, hogy már gyermekkora óta betartja a mózesi törvényeket. Jézusnak megtetszett a fiú és azt mondta neki, hogy ahhoz, hogy tökéletes legyen, ossza szét a vagyonát a szegények közt, majd kövesse, aminek a hallatára lehajtott fejjel, szomorúan elballagott. Az Isten fia erre azt mondta tanítványainak, hogy előbb megy át a teve a tű fokán, mint gazdag a Mennyországba.
A tanítványok ezután elcsodálkozva a következőt kérdezték Tőle, hogy akkor ki üdvözülhet egyáltalán, és a feleletben található az a válasz, ami miatt ezt a blog-bejegyzést megírtam: ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges!!
Vagyis vessük el sztereotípiáinkat és előítéleteinket a szegénységről és gazdagságról, ne ezzel foglalkozzunk, mert fontosabb, hogy erkölcsösen élve az evangéliumokban lefektetett Örök Igét kövessük (lásd: Jézus a testté lett Ige), ez az igazi mérce és ehhez képest az, hogy mennyi pénzed van, sokadlagos és elhanyagolható, tulajdonképpen szinte lényegtelen külsőség.
Mégis, ha van, akár kevés, akár sok és szükséges utad egyes szakaszain, egy nagyobb cél érdekében tudd feláldozni azt, lemondani róla.
Elsősorban, a túlvilági úticélod tehát nem annak lesz függvénye, hogy külső körülményeidet tekintve szegény vagy gazdag voltál: ugyanis mindkét esetben lehetsz jó vagy rossz (ne adj’ Isten gonosz) ember és kerülhetsz így Isten országába, de a pokolba is.
A földi életünkben, ami igazán számít: a lelki gazdagság és az örökös megelégedettség a mindig éppen aktuális vagy a természetes módon, isteni elrendelés alapján megvalósuló lehetséges jövőbeli anyagi helyzetünk felett; a valódi vagyonunk pedig a békesség.
Hiszen a Mennyországot is emberi ésszel csaknem felfoghatatlan gazdagság jellemzi, ahol mindenki számára minden ingyen van.
Mégis senki sincs, aki ítélkezne emiatt felettük.