További, álmaimban tapasztalt élményeimről szeretnék most egy bejegyzést írni, rövid ismertetésekkel:
Egyik alkalommal megmutatta nekem az Úr a létforgatagot: egy hatalmas, szürkés-feketés lapokból álló kockát láttam, egyik sarkán egyensúlyozva, ami a létesülés óceánjában nyugodott, körülöttük mindenfelé éjsötét űr…
2016-2017 körül egyik álmomban egy olyan felsőbb bolygón voltam, ahol csodálatosan szép, sziklás tájakat láttam és ahol az emberek repülő hajókon közlekedtek.
Ugyanebben az időszakban, álmomban, édesapám vezetésével egy “tengeri világba” kerültem, ahol egy nagy hajóhoz értünk. Az oldalán keresztül beléptem a hajóba, ahol egy recepció volt és egy fiatal lány dolgozott. Odajött egy középkorú férfi, nagyon ismerős volt, talán orvos lehetett és ahogy észrevett, azt kérdezte a recepciós lánytól rám utalva, hogy: “Valami baj történt?”. (Mármint a mi világunkban, azért, mert oda kerültem: baleset, betegség, halál… de semmi ilyesmi nem történt, álmomban jártam az ő világukban.) Ennek a világnak nagyon jó, szinte mennyei atmoszférája volt, nyugalom és béke áradt belőle, ezek az érzések járták át a lelkemet. Beláttam néhány közelebbi terembe, ahol játékautomaták voltak és talán éttermek. Egy fiatal fiú játszott az egyik géppel, rámnézett, rámmosolygott, talán köszönt is, nagyon ismerős volt, lehet hogy egy gyermekkori barátom. Nem maradhattam sokáig, nem tudom, miért és nem is értem (mivel a földi világunkban sem nagyon szoktam ilyet érezni), de olyan érzések kerítettek hatalmába, amit leginkább az önhittség szóval lehetne jellemezni és ebben a világban ilyet nem lehet érezni, legalábbis ilyen durva formában, ahogy én tapasztaltam, nem… Ott kellett hagynom őket… ebből az álomból ennyire emlékszem.
2018. március-áprilisa előtti hat évben (de inkább háromban) egyik álmomban, miután szellemi feladatokon / próbákon estem át, a szabadban, erdős területen egy mezőre, ott pedig egy rózsaszín / piros, a földfelszíntől körülbelül 60 fokban megdöntött létrához értem, ami a fellegekbe vezetett. Nem kellett sokat másznom, mire felértem. A felhők között, nagy, tágas, ősi területen voltam, a padlózat mozaik-szerű kövekből (talán ásványok / drágakövek) volt kirakva, ahol szintén a rózsaszín / piros, mint alapszín dominált, a távolban egy falat láttam, amin egy hatalmas átjáró volt látható (vagy egyszerűen csak hiányzott az alsó része), a fal is kövekből állt, melyet a rózsaszín / piros keretezett. A felsőbb világ hangulata fennséges, mennyei volt, úgy éreztem, mintha egy régi, letűnt kor színhelyén járnék, nagyon archaikus volt, de arra is gondoltam, hogy ez egy felsőbb szféra kezdeti, bevezető helyisége lehetett.
Az egyik bolygó egészét, melyen (egy másik) álmomban tartózkodhattam, víz borította. Láttam fákat kinőni a vízből, itt nem hatalmas hajón éltek az emberek, de motorcsónakokkal közlekedtek és olyan egyszemélyes emberszállító közlekedési eszközöket láttam a levegőben, mint a mi világunkban a sípályákon. Láttam egy óriási kiterjedésű várost a víz felszínén, amin felhőkarcoló szerű építmények voltak, fényekkel-energiákkal átitatva. Ezen a bolygón is fejlett technikai civilizáció alakulhatott ki.
Jártam olyan világban, ahol éjszaka volt, kicsit olyan érzésem volt, mintha ott állandóan éjszaka lenne, vagy csak az évnek abban a szakában voltam ott, mint a Földön a sarkvidék közelében, ahol fél évig nappal, fél évig éjszaka van… Egy háznál jártam, modern volt, fejlett technikai civilizációról lehet szó, és ami érdekes volt ebben a világban, hogy a házban, az egyik ágyon a Bhagavad-gítá-t láttam…
Egyik alkalommal, mikor egy csillagközi utazásról tértem haza, a Föld közelében egy olyan bolygóra kerültem, ami a Földnek lehetett egy “mása”, egyfajta “álom-/illúzió-bolygó”. Nem volt félelmetes, vagy fizikailag fájdalmas, de mintha csapdába kerültem volna és amiért ott kötöttem ki, ott kellett maradnom kb. 5-7 évet. Természetesen álmomban nem telt el ennyi idő, mert felébredtem.
Álmaimban úgy tapasztaltam, hogy lehet az időben utazni is… egy alkalommal úgy közeledtem a világűrből a Föld bolygónk légköre felé, hogy a következőt láttam: fehér illetve talán halvány piros vagy rózsaszín, egymás mellett és több rétegben elhelyezkedő gömbök zárták el az utat előttem, de mégis keresztül lehetett haladni rajtuk, ahogy közeledtem, úgy “pukkantak ki” a gömbök. Tudtam, hogy a (távoli) jövőbe utaztam. A következő emlékem az álomból, hogy egy áruházban vagyok, ahol egy földönkívüli, idegen faj tagjai, fegyverrel a kezükben felügyeltek, talán az utcán is voltak. Embernek éreztem magam, mégis valószínűleg kutyatestben lehettem, egy középkorú nő, mint aki rég nem látott ismerősével találkozik, észrevett, megörült és reménnyel a hangjában, hangosan így szólított, kiáltott fel: “Éden!” (vagyis az is lehet, hogy embertestben voltam, de a hölgy úgy emlékezett rám, mikor még kutya lehetettem valamelyik előző életemben – ő lehetett a gazdim). Ekkor azt hiszem felboríthattam a boltban néhány kiállított dobozt, amire a fegyveres földönkívüli odarohant… ennyire emlékszem ebből az álomból.
Másik alkalommal a csillagok között száguldottam, majd megálltam, amikor az Úr azt kérdezte tőlem álmomban, hogy hová szeretnék menni. A négy nagy király egyikének bolygójára gondoltam (amiről a buddhista tanítások is említést tesznek), az érzéki területen, a dévák világában. Tovább száguldottam, majd végül oda is értem. Gyönyörű mezőket láttam, ahol zöldelltek a fák, nyíltak a virágok. Majd egy település széléhez értem, középkori jellegű volt, mintha szürkés színű téglákból felépített “vár” oldalát láttam volna, ahol lépcsőzetesen egyre lejjebb és lejjebb ért a téglafal, a falak között pedig gyógyvíz folyt, amiben az ottlakók mártózkodtak. Úgy éreztem, hogy ebben a világban ez egy kedvelt időtöltésük lehet az ottlakóknak. Mennyei hangulata volt ennek a bolygónak. Továbbhaladtam, egy nagy toronyhoz értem, a tekintetem felment egészen a tetejéig, ami felett egy holografikus módon kivetített óriási fejet láttam (talán ő volt a bolygón uralkodó király, egyike a négynek), mozgott a szája, mondott valamit… már nem emlékszem, hogy mit, illetve abban sem vagyok biztos, hogy hallottam a hangját. Amiről meggyőződtem, hogy ez a kivetítés nem műszakilag fejlett technika eredménye, sokkal inkább különleges, spirituális erő (sziddhi) következménye volt.
Jártam olyan felsőbb világban egy helyi sámán vezetésével (együtt repültünk a föld felett néhány méterrel), ahol megtekinthettem szakrális épületeiket, melyek olyanok voltak, mint a fraktálok: amint közeledtem hozzájuk, vagy körbeértem őket kívülről, az épületeknek újabb és újabb oldalai, részletei bontakoztak ki, nagyon különleges volt, még nem láttam ilyet ezelőtt… Az egyik épületben volt egy kávézó, ahol sütemények voltak az asztalon. A bolygón volt egy kórház is, ezt sajnálatos módon vettük tudomásul, ugyanis, ahogy sok esetben a mi világunkban is, jelenlegi életük utolsó állomását sokszor ott töltik el a világ lakói.
Egyik álmomban, a jövőben, egy kihalt, szétroncsolódott, emberek által (az adott pillanathoz képest a múltban) használt űrkikötőn / űrbázison jártam a csillagok között: mindenfelé fekete színű űrsiklók és a hozzájuk tartozó sínek darabjai hevertek (lebegtek) szanaszét az űrben. Nem véletlenül, ugyanis nem olyan messze az űrben egy hatalmas, világoszöld színű burkot láttam, amit egy idegen (nem emberi), erőszakosan terjeszkedő, területeket hódító, invazív faj lakott. A burok külső részén lévő kapuból / zsilipből kirepült egy apró űrhajó (lehet, hogy tudomást szereztek a jelenlétemről), ezért ott kellett hagynom a világűrnek ezt a szegletét…
Egy érdekesség a közelebbi bolygók egyikéről: jártam a jövőben a Marson, oxigén-t permetező gépekkel voltak felszerelve az épületek, de a szabadban is lehettek, ugyanis láttam utcákat, amiknek a két oldalán lakóépületek voltak vadnyugatos stílusban. Sötét, félhomály volt az utcákon, az épületen belül is világítótesteknek köszönhettük, hogy láttuk egymást.
Egy jövőbeli időpontban, álmomban, a pallagi gyermekkori családi házunkban tartózkodtam, kinéztem a hátsó kertre néző fürdőszobai ablakon és két, egész testet a lábaktól a fejtetőig beburkoló, fehér színű orvosi védőruhában lévő embert láttam, akik éppen szállítottak valamit vagy valakit. Először a ház mellett lévő 5. számú teniszpálya felett óriási, barna színű, kisebb kockákból összeálló, apró vonalakkal-csövekkel fedett, hatalmas, kocka alakú földönkívüli űrhajót láttam, egyik sarkával lefelé, jobbra-balra, mellette is lehetett 1-1 belőle. Idegenek földi megszállásának voltam a tanúja. Érdekesség emellett, hogy a földönkívüli létformák jelenléte megváltoztatta a Föld egyetemes tudatállapotát: igencsak alternatív hangulatot eredményezve…
Végül a távoli jövőből, a Földről adnék jelentést egyik álmomból. Pallagon, az éjszakai égboltot szemlélve, észrevettem, amint földönkívüli élőlények, sárga színű, nem túl nagy méretű, gömb alakú űrjárműveikkel becsapódtak a Föld légterébe. Olyan érzésem volt, mintha ezt már láttam volna valahol, mintha már megtörtént volna korábban, és valóban: a 2011-ben, Chris Gorak által, Jon Spaihts forgatókönyve alapján rendezett amerikai sci-fi akciófilmre, A legsötétebb óra (The Darkest Hour) eseményeire hasonlított… A következő emlékem ebből az álomból, hogy ugyanezen az éjszakán, szintén Pallagon, a Bánat utcában, egy fiatalkori barátom házában vagyunk. Körülbelül hárman lehettünk velem együtt. Egyikőnk nem volt más, mint Isten következő, teljes értékű földi inkarnációja, egy muszlim származású férfi “testében”, aki hozzáteszem ugyanolyan tiszteletet, odaadást, szeretetet és imádatot érdemel, mint Krisna, azaz mint maga Isten. Nagyon mély barátságos érzületet tápláltam iránta, ami kölcsönös volt, sőt úgy éreztem, hogy én és Ő egyek vagyunk… mintha Ő én lettem volna, én pedig Ő. Nem sokkal ez után az álom után, egyik este, ébrenléteim során (2018. január-február körül) erre a legkedvesebb barátomra gondoltam nagy hittel és odaadással, mire az Úr a következőt mondta / erősítette meg bennem a saját belső hangomon keresztül: “Ő Én vagyok.” (Azaz Isten és a barátom egy és ugyanaz.)