Vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg a fogalom (szúnnyatá) a théraváda buddhista hagyományban, az alábbi könyv alapján.
Forrás: Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2018, 233-234.o., a páli kifejezések magyaros átírásával, és a forrásokat mellőzve.
Amennyiben tágabb perspektívából szeretne képet kapni az önvaló / Lélek / Én / önmagam (attá) és az éntelenség (anattá) viszonyáról és kíváncsi a véleményemre, kérem olvassa el az első két blog-bejegyzésemet. Mivel ezek olyannyira fontos kérdések, elvétve a későbbi bejegyzéseim során is foglalkozom vele, legalább érintőlegesen.
A kereszténységgel való kapcsolatában annyit mindenesetre most megjegyeznék, hogy a témára vonatkozó krisztusi fordított értékrendet, azaz miszerint, aki kisebb, az nagyobb lesz a Mennyek országában, a buddhizmus a végletekig viszi és célja az elkülönült én teljeskörű és maradéktalan felszámolása lesz, melyhez az éntelenség belátásán és gyakorlati megvalósításán keresztül vezet az út.
„1. A Buddha szóhasználatában az „üres” (szúnnya) kifejezés az önmagátlanságra (anattá) utal, a dolgok szubsztanciától, tehát az „önmagam”-tól (attá) vagy az „enyém”-től mentességét jelenti. Így a szem üres, a szem által látott forma üres, a látástudatosság üres, vagyis a példa szerint az érzékelés folyamatában és annak egyes elemeiben (dhátu) nincsen jelen valamiféle „önmagam”, egyik sem az „enyém”. A Buddha ezenkívül többször is említette, hogy gyakran tartózkodik az „üresség” állapotában, és a belső (addzshatta) ürességben nem figyel a képzetekre (nimitta), vagyis az általa elért képzetmentes (animitta) kialvás (nibbána) egyik jellemzőjeként használta az „üresség” kifejezést. Száriputta hasonlóképpen azt hangsúlyozta, hogy a tudattal megszabadulást (cséto-vimutti) az ürességben tartózkodással lehet elérni.
2. A későbbi kommentárok már az üresség meditáció kidolgozott rendszerét mutatják be. Ebben a gyakorló az elmélkedő szemlélés tudásával (patiszankhánupasszaná-nyána) minden késztetést (szankhára) úgy szemlél, mint ami mentes a szubsztanciától (attá) vagy az ahhoz tartozó jellegzetességektől. Az ezt a szemléletet alkalmazó üresség meditáció menete az alábbiak szerint halad.
Először a gyakorló kétféleképpen vizsgálja az ürességet:
(1) önmagára vonatkoztatva, mint ami mentes az önmagamtól (attá) és
(2) az ahhoz tartozó tulajdonságoktól.
Ezt követően a gyakorló négyféleképpen vizsgálja az ürességet:
(1) „Sehol sem vagyok”, vagyis az önmagam (attá) sehol sem található
(2) „Senkinek senkije nem vagyok”, vagyis nem tekinti magát senki testvérének, barátjának vagy tulajdonának
(3) „Sehol nincsenek mások”, vagyis az ő „önmagam”-juk sehol sem található
(4) „Senki sem valakim”, vagyis senkit nem tekint testvérének, barátjának vagy tulajdonának.
Ezt követően a gyakorló hatféleképpen vizsgálja az ürességet mindenre vonatkozóan, ami az egészhez (szabba) tartozik; mint amelyek mentesek:
(1) a szubsztanciális önmagamtól (attá)
(2) az ahhoz tartozó tulajdonságoktól
(3) az állandóságtól
(4) a maradandóságtól
(5) az örökkévalóságtól
(6) a változatlanságtól.
Ezt követően a gyakorló nyolcféleképpen vizsgálja az ürességet mindenre vonatkozóan, ami az egészhez tartozik; mint amelyek mentesek:
(1) az állandóság magvától
(2) a maradandóság magvától
(3) a boldogság (szukha) magvától [ugyanis a megvilágosodás érzelmi attitűdje még a világfölötti örömön – azaz a boldogságon – is túlmutat]
(4) a szubsztanciális önmagam (attá) magvától
(5) az állandótól
(6) a maradandótól
(7) az öröktől
(8) a változatlanságtól
Ezt követően a gyakorló tízféleképpen vizsgálja az ürességet mindenre vonatkozóan, ami az egészhez tartozik; mint amelyek mindegyike:
(1) megüresedett
(2) tartalmatlan
(3) üres
(4) szubsztanciális önmagam nélküli
(5) gazdátlan
(6) vágyat nem teljesítő
(7) a vágy számára el nem érhető
(8) nem uralható
(9) idegen
(10) múlttól és jövőtől elválasztott.
Ezt követően a gyakorló tizenkétféleképpen vizsgálja az ürességet mindenre vonatkozóan, ami az egészhez tartozik; mint amelyek mindegyike nem:
(1) élőlény (szatta)
(2) élet (dzsíva)
(3) ember (nara)
(4) gyermek (mánava)
(5) asszony (itthi)
(6) férfi (purisza)
(7) szubsztanciális önmagam (attá)
(8) szubsztanciális önmagamhoz tartozó tulajdonság (attanija)
(9) én (aham)
(10) enyém (mama)
(11) másoké (annyassza)
(12) bárkihez is tartozó (kasszacsi).
Ezt követően a gyakorló negyvenkétféleképpen vizsgálja az ürességet mindenre vonatkozóan, ami az egészhez tartozik; mint amelyek mindegyike:
(1) állandótlan (aniccsa)
(2) elégtelen-szenvedésteli (dukkha)*
(3) beteg (roga)*
(4) daganat (ganda)*
(5) tövis (szalla)*
(6) baj (agha)*
(7) nyomorúság (ábádha)*
(8) idegen (para)*
(9) széteső (paloka)*
(10) csapás (íti)*
(11) katasztrófa (upaddava)*
(12) rémisztő (bhaja)*
(13) szerencsétlenség (upaszagga)*
(14) változékony (csala)*
(15) törékeny (pabhangu)*
(16) nem maradandó (addhuva)
(17) nem védelmező (atána)*
(18) nem elrejtő (aléna)*
(19) nem menedéket nyújtó (aszarana)*
(20) nem megmentő (aszaraníbhúta)*
(21) megüresedett (ritta)
(22) tartalmatlan (tuccsha)
(23) üres (szunnya)
(24) szubsztanciális önmagam nélküli (anattá)
(25) elégedettség nélküli (anasszáda)*
(26) veszélyes (ádínava)*
(27) átalakuló (viparináma-dhamma)*
(28) mag nélküli (aszáraka)
(29) a baj gyökere (agha-múla)*
(30) gyilkos (vadhaka)*
(31) nem létesülő (vibhava)
(32) káros befolyással (ászava) rendelkező*
(33) késztetett (szankhata)*
(34) Mára csalétke (márámisza)*
(35) születésnek (dzsáti) alávetett*
(36) öregedésnek (dzsará) alávetett*
(37) betegségnek (bjádhi) alávetett*
(38) halálnak (marana) alávetett*
(39) bánatnak (szoka), siránkozásnak (paridéva), szenvedésnek (dukkha), szomorúságnak (domanassza), kétségbeesésnek (upájásza) alávetett*
(40) keletkező (szamudaja)*
(41) hanyatló (atthangama)*
(42) szabadító (nisszarana).
[* Megj.: ami nem üresség-természetű]
Aki a világot ily módon üresnek szemléli, az kiirtja az „önmagam” elvakultságát, és az üres általi felszabadulásban (szunnyata-vimokkha) részesedik.
3. A kommentárok magasabb értelem (paramattha) szerint a Négy Nemes Igazságot is ürességként (szunnyatá) szemlélik, amennyiben arra utalnak, hogy (1) bár szenvedés (dukkha) létezik, de nincsen „aki” érez, (2) cselekedet (kirija) van, de nincsen, „aki” cselekvő, (3) kialvás (nibbána) létezik, de nincsen „aki” megvilágosodik, (4) ösvény (magga) van, de nincsen „vándor”.”
